A „szovjet minta” egyedi értelmezése az 1950-es évek óvodai nevelését meg-határozó dokumentumokban

Szerzők

  • Kóger Yvetta Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori iskola

DOI:

https://doi.org/10.17165/tp.2023.2.30-48

Kulcsszavak:

óvodatörténet, szocialista óvoda, „egységesítés”, kvalitatív tartalomelemzés

Absztrakt

Az alig kétszáz éves magyarországi óvodáztatás alakulási folyamatában 1948-tól egy átmeneti periódusról beszélhetünk, amikor is az ún. szocialista óvoda formálódott. Az egykori pártállam vezetősége által követelt új elveknek való megfelelés következménye lett az élet minden területét – így a nevelésügyet is – átható hiperközpontosított homogenizálásra törekvés a szovjet minta másolásával.

E kutatás a hivatalos pártállami irányítás oldaláról vizsgálja az óvoda mint preszkoláris intézmény szerepét az épülő szocialista rendszer legitimációját segítő köznevelésben. A kutatási dimenziók orientálta forráskutatás során az óvodapolitikai dimenzió által kijelölt elsődleges források közül az óvodai nevelésre vonatkozó útmutatók is látótérbe kerültek. A szocialista blokk óvodáinak életét meghatározó első központi tartalmi szabályozók az 1950-es évek közepén kerültek kiadásra. A kutatás rávilágít az egységesítő törekvések mellett érvényesülő eltérő vonásokra két szocialista ország, Csehszlovákia és Magyarország vonatkozásában. A manifeszt és látens tartalmakra egyaránt fókuszáló komparatív elemzés eredményei megerősítik azt, hogy habár az ideológiailag vezérelt aktuál- és oktatáspolitikai döntések a szovjet minta elsődlegességét hangsúlyozták, mégis megjelenhettek egyedi vonások, eltérő hangsúlyok az egyes országok óvodai nevelését irányító utasításokban.

Információk a szerzőről

  • Kóger Yvetta, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori iskola

    yvetta.koger@gmail.com

Hivatkozások

Az 1953. évi III. törvény a kisdedóvásról. Magyar Közlöny, 1953(9). 73.

A 31. Zákon zo dňa 24. apríla 1953 o školskej sústave a vzdelávaní učiteľov (školský zákon). Sbierka zákonov republiky Československej, 1953.

Baráth, I., Forray, K. & Oláh, Zs. (1951a). Óvodai énektanítás: módszer és dalok. Közoktatásügyi Kiadó.

Baráth, I., Forray, K. & Oláh, Zs. (1951b). Óvodai énektanítás: módszer és dalok óvónőképzők részére. Tankönyvkiadó.

Baska, G. (2015). Rituális elemek a Rákosi-korszak pedagógiai sajtójának propaganda szövegeiben. In Baska, G. & Hegedűs, J. (Eds.), Égi iskolák, földi műhelyek. Tanulmányok a 65 éves Németh András tiszteletére (pp. 544–558). ELTE PPK.

Boda, D., Csanaky, M, Márton, J. & Vaskúti, Gy. (2013). Az oktatás és a nevelés 250 éve Vaskúton. Magánkiadás.Čapová, H. (ford., 1957). Vyučování v mateřské škole: Sborník statí /Usovová, A. P./ Státní pedagogické nakladatelství.

Cseke, D. (1952). Testnevelés az óvodában. Sport Kiadó.

Darvai, T. (2022). Oktatáspolitika a korai Kádár-korszakban, a Tanító című folyóirat elemzése alapján. Gondolat Kiadó.

Darvai, T. (2021). Makarenko-értelmezések Magyarországon a hosszú 1950-es években. Iskolakultúra, 31(5), 27–40. https://doi.org/10.14232/ISKKULT.2021.05.27

Donáth, P. (2008). Oktatáspolitika és tanítóképzés Magyarországon 1945-1960. Trezor Kiadó.

Gabzdilová, S. (2021). Miesto a úlohy materských škôl na slovensku v systéme komunistickej výchovy (1948-1953). Studia Historica Nitriensia, 25(1), 254–269. https://doi.org/10.17846/SHN.2021.25.1.254-269

Földes, K. (Eds., 1957). Nevelőmunka az óvodában. Útmutatás óvónők számára. Tankönyvkiadó.

Géczi, J. (2010). A szocialista nevelésügy két képi hangsúlya. Iskolakultúra 20(1), 79–91.

Géczi, J. (2006). A szovjet pedagógiai minta. A szovjet és a szovjet minta nyomán kialakított nemzeti törekvések sajtóreprezentációja. Iskolakultúra, 16(9), 24–38.

Golnhofer, E. (2004). Hazai pedagógiai nézetek 1945-1949. Iskolakultúra-könyvek 23.

Golnhofer E. & Szabolcs, É. (2020). A Szocialista Nevelés Könyvtára 1950-1957. Politikai termék vagy tudományos produktum? In Garai, I., Kempf, K. & Vincze, B. (Eds.), Mestermunka: A neveléstudomány aktuális diskurzusai (pp. 160–173). ELTE PPK, L'Harmattan Kiadó.

Golnhofer E. & Szabolcs, É. (2017). A hagyományok megszakítása, átértelmezése a pedagógiai tankönyvekben az ötvenes évek első felében. In Németh, A. & Pukánszky, B. (Eds.), Gyermekek, tanárok, iskolák – egykoron és ma. Tanulmányok a 90 éves Mészáros István tiszteletére (pp. 22–31). ELTE Eötvös Kiadó.

Halász, J. (1949). Óvodai főosztály a VKM-ben. Gyermeknevelés, 2(6), 5.

Janček, J. (1989). Detská opatrovňa v Prievidzi 1888 – 1988 (K storočnici materského školstva v Prievidzi). Magánkiadás.

Kardos, L. & Réz, V. (1954). Neveléstan és lélektan az óvónőképzők számára I. Tankönyvkiadó.

Kasáčová, B. (2009). Od detských opatrovní po predškolskú edukáciu. In Gašparová, E. & Miňová, M. (Eds.), Od detskej opatrovne k materskej škole (pp.11–18). Banská Bystrica.

Kelemen, E. (2000). Az óvoda a magyar társadalom történetében III. Óvodai Nevelés, 53(6), 252–256.

Kéri, K. (2003). Gyermekkép Magyarországon az 1950-es évek első felében. In Pukánszky, B. (Eds.), Két évszázad gyermekei. A tizenkilencedik-huszadik század gyermekkorának története (pp. 229–247). Eötvös József Könyvkiadó.

Kéri, K. (2009). Gyermekábrázolás az 1950-es években a Nők Lapja címoldalain. In Kozma, T. & Perjés, I. (Eds.), Új kutatások a neveléstudományokban 2008. Hatékony tudomány, pedagógiai kultúra, sikeres iskola (pp. 203–211). MTA Pedagógiai Bizottsága.

Kiss, Gy. (1955). Az óvodák helyzetéről és feladatairól. Óvodai Nevelés, 8(3), 84–124.

Kolosai, N. (2012). Kisiskoláskor és történeti idő. Az 1950-as évek kisiskoláskorára vonatkozó narratívák elemzése. [PhD-értekezés] Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Doktori Iskola. Letöltés dátuma: 2023. 07. 14. forrás: https://ppk.elte.hu/file/kolosai_nedda_ilona_dissz.pdf

Komlósi, S. (1965). Az iskola és a család kapcsolata. In Simon, Gy. (Eds.), Nevelésügyünk húsz éve 1945–1964. Tanulmányok a magyar népi demokrácia neveléstörténetéből (pp. 271–318). Tankönyvkiadó.

Kostrub, D. (2009). Montanae Civitatis Neosoliensis philanthropicum institutum – schola pro educatione infantum (Ecce eventum!). Quantuscumque, quid agis? In Gašparová, E. & Miňová, M. (Eds.), Od detskej opatrovne k materskej škole (pp. 47–53). Banská Bystrica.

Kóger, Y. (2022a). „Tessék lerajzolni, hogy már négyéves elmúltam.” A Ludas Matyi óvodaképe az ötvenes évekből. Polymatheia, 19(1-2), 210–233. https://doi.org/10.51455/Polymatheia.2022.1-2.12

Kóger, Y. (2022b). Az óvodáskorú gyermek fő nevelési színtereinek, azaz a család és az óvoda kapcsolatának alakulása az ötvenes években. Gyermeknevelés, 10(4), 220–244. https://doi.org/10.31074/gyntf.2022.4.220.244

Kóger, Y. (2021). Rendelkezések az óvodai nevelés történetében (szülőket is érintő előírások). In Ács-Bíró, A., Maisch, P. & Molnár-Kovács, Zs. (Eds.), Iskola a társadalmi térben és időben IX. PTE BTK „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola.

Kövér, S. (1987). Az értelmi nevelés története óvodáinkban 1828–1975 között. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Kuckartz, U. (2019). Qualitative Text Analysis: A Systematic Approach. In Kaiser, G. & Presmeg, N. (Eds.), Compendium for Early Career Researchers in Mathematics Education (pp. 181–197). Springer Nature. https://doi.org/10.1007/978-3-030-15636-7_8

Kuckartz, U. (2012). Qualitative Inhaltsanalyse. Methoden, Praxis, Computerunterstützung. Beltz Juventa.

Lovásko, F. (Eds., 1955). Učebné osnovy pre materské školy. Slovenské pedagogické nakladateľstvo.

Lőke, F. (1957). Megbeszélések a kézikönyvről. Óvodai Nevelés, 10(12), 318–319.

Majzlanová, K. & Pajdlhauserová, E. (2014). Tvorivá dramatika v materskej škole. Metodicko-pedagogické centrum.

Mihál, J. (ford., 1954). Pedagogika predškolského veku: učebná pomôcka pre predškolské pedagogické učilištia /A. I. Sorokina/. Slovenské pedagogické nakladateľstvo.

Mikes, M. (1953). Munkaterv, ütemterv, vázlatkészítés kérdéseiről. Óvodai Nevelés, 6(11), 271–273.

MNL FVL (1950). 3.370-7-1/1950. sz. felhívásra jelentés az óvoda helyzetéről a Tankerületi Főigazgatóság Óvodai Előadójának. XXIII. 13a, Fejér Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Művelődésügyi szakigazgatási szervének iratai, Oktatási és Népművelési Osztály iratai/ Óvodák, 1952. 851–852. sz. (25–26.d.)

MNL FVL (1952a). 851-3/1952. Jelentés az óvoda működéséről a Megyei Tanács Oktatási Osztálya óvodai előadójának. XXIII. 13a, Fejér Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Művelődésügyi szakigazgatási szervének iratai, Oktatási és Népművelési Osztály iratai/ Óvodák, 1952. 851–852. sz. (25–26.d.)

MNL FVL (1952b). Jelentés az állandó óvodák/napközi otthonok helyzetéről 1952. július 15-i állapot szerint. XXIII. 13a, Fejér Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Művelődésügyi szakigazgatási szervének iratai, Oktatási és Népművelési Osztály iratai/ Óvodák, 1952. 851–852. sz. (25–26.d.)

MNL FVL (1955). 202-1/1955. sz. Óvodai statisztikai felterjesztéshez szöveges jelentés. XXIII. 13a, Fejér Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Művelődésügyi szakigazgatási szervének iratai, Oktatási és Népművelési Osztály iratai/ Jelentések gyűjtője. 108. sz. (25–26.d.)

MNL FVL (1958). Évvégi jelentés a sztálinvárosi járás óvodáinak helyzetéről az 1957/58-as tanévben. XXIII. 13a, Fejér Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Művelődésügyi szakigazgatási szervének iratai, Oktatási és Népművelési Osztály iratai/ Óvodai ügyek, 1957–58. 108. sz. (25–26.d.)

Mollay, K. (ford., 1950). Szervezett foglalkozás az óvodában /Bleher, F. N./ Szocialista nevelés könyvtára 3. Közoktatásügyi Kiadó Vállalat.

Molnár-Kovács, Zs. (2019). A magyar tankönyvkutatások forrásdimenziói (1867–1918). Institutio Könyvkiadó.

Molnár, B. (2021). A középfokú tanítóképzés tárgyi és személyi feltételei 1945 és 1959 között. In Maisch, P., Márhoffer, N., Molnár-Kovács, Zs., Szekeres, N. & Szücs-Rusznak, K. (Eds.), Iskola a társadalmi térben és időben VII. PTE BTK „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola.

Molnár, J. (2016). Baja város óvodatörténeti albuma. Szerzői kiadás.

Nemes-Wéber, Zs. (2019). A nők tömeges munkába állásának hatásai az óvodaügyre Magyarországon az 1950-es években. In Szőke-Milinte, E. (Eds.) Pedagógiai mozaik (pp. 191–198). Szaktudás Kiadó.

Németh, A. & Biró, ZS. H. (2016). A magyar neveléstudomány diszciplína jellemzőinek és kognitív tartalmainak változásai a 20. század második felében. In Németh, A., Garai I. & Szabó, Z. A. (Eds.), Neveléstudomány és pedagógiai kommunikáció a szocializmus időszakában (pp. 7-118). Gondolat Kiadó.

Nóbik, Attila (2008). Neveléstörténet tankönyvek az ötvenes években. Iskolakultúra, 18(3-4), 39–49.

Szerző nélkül (1951). Neveléstan és módszertan az óvónőképzők számára II. rész. Tankönyvkiadó.

Odvárková, M. (ford., 1956). O spolupráci mateřské školy s rodiči /Papskovská, J. I./ Státní pedagogické nakladatelství.

Pajdlhauserová, E. (2009). Od detských opatrovní k materským školám v sústave škôl. In Gašparová, E. & Miňová, M. (Eds.), Od detskej opatrovne k materskej škole (pp. 65–71). Banská Bystrica.

Pálfi, S. (2011). A magyar óvoda tanulásszemléletének sajátosságai az 1950’-s években az óvodai alapdokumentumok tükrében. In Kovács, B. É. (Eds.), Társadalomtudományi tanulmányok III. Tanulmánykötet a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar oktatóinak írásaiból (pp. 137–149). DE Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar.

Patyi, G. (2010). A magyarországi óvóképzés a felsőfokúvá válásig. Képzés és Gyakorlat, 8(1), 99–105.

Perjés, I. & Vass, V. (2008). A curriculumelmélet műfaji fejlődése. Új Pedagógiai Szemle, 58(3), 3–10.

Podhájecká, M. & Dobiasová, M. (2009). Hra v kurikule materskej školy. In Kancír, J. & Zeľová, V. (Eds.), Príprava učiteľov v procese školských reforiem. Pedagogická fakulta Prešovské univerzity.

Podráczky, J., Hajdú, H. K., Borbélyová, D., Nagyová, A. & Józsa, K. (2022). A magyarországi és szlovákiai óvodai nevelési program összehasonlító elemzése. Danubius Noster, 10(4), 107–132. https://doi.org/10.55072/DN.2022.4.107

Podráczky, J. (2003). Az óvodai nevelés törvényi szabályozása a 19-20. században: Az óvodai nevelés számára megfogalmazott célok és feladatok alakulása Magyarországon. In Kiss, V. (Eds.), Az oktatási rendszer jogi szabályozása Magyarországon a 19-20. században: országos törvényektől a helyi szabályozásig (pp. 69-83). Tatabányai Múzeum.

Pšenák, J. (1979). Pramene k dejinám československého školstva. Slovenské pedagogické nakladateľstvo.

Radics, P. (2013). Óvodai emlékek – igaz mesék. Kisújszállás Város óvodáinak – az óvodában folyó nevelőmunka – fejlődése (1945–1995). Helytörténeti füzetek 31.

Remete, D. (ford., 1949). Az óvodai nevelés gyakorlata a Szovjetúnióban. Magyar Népjóléti Minisztérium Gyermekvédelmi Osztálya és az Új Magyar Könyvkiadó.

Szerző nélkül (1951). Rendtartás az óvodák számára. Tankönyvkiadó, 1951.

Róna, M. (1951). Szovjet óvónők nevelési tapasztalatai. Szocialista Nevelés Könyvtára 12. Közoktatásügyi Kiadó Vállalat.

Sándor, V. (Eds., 1953). Prechodné učebné osnovy pre materské školy. Slovenské pedagogické nakladateľstvo.

Sántha, K. (2022). Kvalitatív tartalomelemzés. Eötvös József Könyvkiadó.

Sántha, K. (2009). Bevezetés a kvalitatív pedagógiai kutatás módszertanába. Eötvös József Könyvkiadó.

Sántha, K. (2006). Mintavétel a kvalitatív pedagógiai kutatásban. Gondolat Kiadó.

Sáska, G. (2021). A pedagógia és a pszichológia a sztálini korban: A Makarenko-jelenség. Iskolakultúra, 31(5), 6–26. https://doi.org/10.14232/ISKKULT.2021.05.6

Sáska, G. (2018). Igény az igazság monopóliumára I-II. A politikai és a világnézeti marxizmus–leninizmus a sztálini kor pedagógia tudományában. Pedagógiatörténeti Szemle, 4(1-2), 1–52. https://doi.org/10.22309/PTSZEMLE.2018.1.1

Sáska, G. (2005). A szocialista és a polgári nevelés radikális alternatívái - A gyermekközpontú ideológiák társadalomképe. Felsőoktatási Kutatóintézet.

Schadt, M. (2003). A feltörekvő dolgozó nő. Nők az ötvenes években. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány.

Šmelová, E. (2009). Česká mateřská škola v historickém vývoji. In Gašparová, E. & Miňová, M. (Eds.), Od detskej opatrovne k materskej škole (pp.19-23). Banská Bystrica.

S.n. (1953a). Módszertani Levelek - Óvodai foglalkozások. Tankönyvkiadó.

S.n. (1953b). Válasz a „Testnevelés az óvodában” c. könyv néhány észrevételére. Óvodai Nevelés, 6(2), 38–39.

S.n. (1954). Az óvónők kézikönyvének előkészítő munkálatairól. Óvodai Nevelés, 7(5), 155–156.

Somogyvári, L. (2018). A szovjet pedagógia percepciója az Egyesült Államokban (1958–1960). Educatio, 27 (1), 136–144. https://doi.org/10.1556/2063.27.2018.1.12

Somogyvári, L. (2016). Munkára nevelés a szocialista pedagógiában: az orosz-szovjet előtörténet (1917–1958). Iskolakultúra, 26(1), 82–92. https://doi.org/10.17543/ISKKULT.2016.1.82

Stohmayer, I. (1957). Első megbeszélések a kézikönyv megjelenése után. Óvodai Nevelés, 10(11), 278.

Szabadi, I. (1957). A kézikönyv megjelenésére. Óvodai Nevelés, 10(10), 228–231.

Szabadi, I. (1955). A vázlatírásról szóló vita összefoglalása. Óvodai Nevelés, 8(2), 42.

Szabolcs, É. (2001). Kvalitatív kutatási metodológia a pedagógiában. Műszaki Könyvkiadó.

Szabolcs, É. & Golnhofer, E. (2018). A szocialista Nevelés Könyvtára: törekvés a szocialista pedagógia kialakítására, 1950–1957. In Fehérvári, A. (Ed.), A Borsszem Jankótól Bolognáig. Neveléstudományi tanulmányok. Metszéspontok (pp. 13–32). ELTE PPK – L’Harmattan Kiadó.

Szabó, F. (Ed., 1952). Nevelési tapasztalatok az óvodában. Szocialista Nevelés Könyvtára 59. Tankönyvkiadó Vállalat.

Szabó, F. (1953). Nevelési tapasztalatok az óvodában. Óvodai Nevelés, 6(1), 19–20.

Szorokina, A.I. (1953a). Az óvodai nevelés elmélete. Szocialista Nevelés Könyvtára 76. Tankönyvkiadó Vállalat.

Szorokina, A.I. (1953b). Az óvodai foglalkozások. Óvoda Nevelés, 6(2), 44–47.

Tóth, I. (1949). Mit jelent a tanügyigazgatási reform az óvodák és az óvónők számára. Gyermeknevelés, 2(7), 6.

Tóth, L. (Eds., 1998). A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 II. Oktatásügy – közművelődés - sajtó, rádió, televízió. Ister Kiadó.

Uszova, A. P. (Eds.,1952). Az óvoda. Közoktatásügyi Kiadóvállalat.

Uszova, A. P. (Eds., 1954). Az óvodai oktatás kérdései. Szocialista Nevelés Könyvtára 89. Tankönyvkiadó Vállalat.

Vargová, M. (2019). Materská škola v zrkadle času. In Zborník odborných príspevkov Spoločnosť pre predškolskú výchovu Prešov a Banská Bystrica (pp. 75-95). Spoločnosť pre predškolskú výchovu.

Vetluginová, N. V. (1955). Metodika hudební výchovy v mateřské škole: Metodický sborník. Státní pedagogické nakladatelství.

Vág, O. (1993). A kisgyermeknevelés története. Magyar Óvodapedagógiai Egyesület.

Vág, O. (1979). Óvoda és óvodapedagógia. Tankönyvkiadó.

Vág, O. (1954). Oktatás az óvodában. Óvodai Nevelés, 7(1), 27–32.

Letöltések

Megjelent

2023-12-28

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok

Hogyan kell idézni

A „szovjet minta” egyedi értelmezése az 1950-es évek óvodai nevelését meg-határozó dokumentumokban. (2023). Képzés és Gyakorlat : Neveléstudományi folyóirat, 21(2), 30-48. https://doi.org/10.17165/tp.2023.2.30-48