Az Európában alkalmazott mutatószám- rendszerek összehasonlító elemzése
DOI:
https://doi.org/10.56617/tl.4443Palavras-chave:
ökológiai mutatók, biológiai indikáció, regionális érvényesség, termőhelyi tulajdonságokResumo
Az ökológiai mutatók általánosan elfogadott elve a vegetációs egységen belül az egyes növényfajok indikációs szerepén nyugszik, tehát szünökológiai körülmények között próbálja meg azokat a körülményeket (részben számszerűen) jellemezni, amelyek között egy bizonyos növényfaj a természetben, a fajok közti természetes konkurencia hatása alatt a legjobban vagy a legnagyobb tömegben tenyészik. Ezek a rendszerek – néhány ellenőrző kísérlet kivételével – a fajokhoz empirikus úton hozzárendelt kategóriákkal dolgoznak. Ezalatt azt értjük, hogy a faj viselkedését terepi és irodalmi előfordulási adatok alapján termőhelyi gradiensekhez viszonyítva sorolják be az adott tényezőkomplexumba. A mutatószám-rendszerek tehát a biológiai, ökológiai indikáció egyik speciális módszerének tekinthetők, amelyek azonban nem egyes jelzőfajok, hanem az adott termőhelyre jellemző növényállomány indikátorszerepén alapulnak. A regionális különbségek a különböző klimatikus és pedo-geológiai adottságok következményei, a hasonló vegetációs egységek különböző florisztikai összetételében is megnyilvánulnak, és érvényesülnek az adott régióra alkalmazott ökológiai mutatókban is. Az egyes rendszerek regionális érvényességéből fakadóan Európa területén egymással párhuzamosan alakultak ki, a különböző területi, tematikai és módszetani-történeti sajátosságoknak megfelelően. A mutatószám-rendszerek sokrétű alkalmazását számos kritika is éri. Elsősorban az empirikus információkon alapuló ordinális skálák értékeinek korrekt statisztikai feldolgozása ütközik nehézségekbe. Emellett a mutatószám-rendszerek természetéből fakadó nehézségekkel is számolni kell, mint például a fajok a skála egyes értékeihez való kötődése, az indifferens fajok problémaköre és az egyes mutatók egymástól való függősége. A Nyugat-Európa területére Ellenberg (1950) által kidolgozott rendszerét Landolt (1977) a svájci viszonyokra módosította, Zólyomi (1974, 1967) pedig a Kelet-Európára érvényes mutatói kifejlesztésében használta fel. Ez a szisztéma (Ellenberg 1992) vált több évtizedes továbbfejlesztés után az Európában általánosan elfogadott etalonná.
Referências
Aichinger E. 1967: Pflanzen als forstliche Standortsanzeiger. Öst. Agrarverlag Wien.
Bartha D. 1992: A magyarországi dendroflóra tagjainak florisztikai, cönológiai, ökológiai és természetvédelmi mutatói. Erdészeti és Faipari Tudományos Közlemények 38-39: 13-32.
Bartha D. 1995: Ökológiai és természetvédelmi mutatószámok alkalmazása a vegetáció értékelésében. Tilia 1: 170-184.
Begon M. E., Harper J. L., Towsend C. R. 1998: Ökologie. Spektrum Akad. Verlag Heidelberg Berlin.
Barczi A., Penksza K., Czinkota I., Néráth M. 1996/97: A study of connections between certain phytoecological indicators and soil characteristics in the case of Tihany peninsula. Acta. Bot. Sci. Hung. 40: 3-21.
Barczi A., Vona M., Bauer N. 2002: Talaj-növény kapcsolatok az olaszfalui Eperkés-hegyen. Botan. Közlem. 89: 33-48.
Barczi A., Sümegi P., Joó K. 2003: Adatok a Hortobágy paleoökológiai rekonstrukciójához a Csípő-halom talajtani és malakológiai vizsgálata alapján. Földtani Közlöny 131: 421-431.
Barczi A., Penksza K., Joó K. 2004: Alföldi kunhalmok talaj-növény összefüggés-vizsgálata. Agrokémia és Talajtan 53: 3-16. https://doi.org/10.1556/agrokem.53.2004.1-2.2
Bodrogközy Gy. 1965: Ecology of the halophytic vegetation of the Pannonicum II. Correlation between alkali "szik" plant communities and genetic soil classification in the Northern Hortobágy. Acta Bot. Hung. 11: 1-51.
Borhidi A. 1969: Adatok a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea fajcsoport) és a molyhos tölgy (Quercus pubescens fajcsoport) kisfajainak ökológiai-cönológiai magatartásához. Bot. Közl. 56: 155-158.
Borhidi A. 1993: A magyar flóra szociális magatartás típusai, természetességi és relatív ökológiai értékszámai. JPTE Növénytani Tsz., Pécs, 94 pp
Borhidi A. 1995: Social behaviour types, the naturalness and relative ecological indicator values of the higher plants in the Hungarian Flora. Acta Bot. Hung. 39: 97-181.
Borhidi A., Csete S., Csiky J., Kevey B., Morschhauser T., Salamon-Albert É. 1995: Talaj és természetes növényzet. Bioindikáció és természetesség a növénytársulásokban. In Virágh K., Kun A. (szerk.): Vegetáció és dinamizmus. MTA-ÖBKI, Vácrátót, pp. 159-194.
Botta-Dukát Z., Ruprecht E. 1999-2000: Using concentration analysis for operating with indicator values: effect of grouping species. Acta Bot. Hung. 42: 55-63.
Böcker R., Kowarik I., Bornkamm R. 1983: Untersuchungen zur Anwendung der Zeigerwerte nach Ellenberg. Verh. Ges. Ökol. 11: 35-56.
Bürger R. 1988: Veränderungen der Bodenvegetation in Wald- und Forstgesellscahften des mittleren und südlichen Schwarzwaldes. Projekt Europ. Forschungszentr. Massnahmen der Luftreinhaltung (Kernforschungszentrum Karlsruhe) 52: 1-163.
Csapody I., Horánszky A., Simon T., Pócs T., Szodfridt I., Tallós P. 1962: Die ökologischen Artengruppen der Wälder Ungarns. Acta Agr. Hung. 12: 209-232.
Danzau B. 1983: Erfahrungen bei der Anwendung der Feuchtezahlen zur Beurteilung des Bodenwasserhaushaltes. Verh. Ges. Ökol. 11: 67-70.
Degórsky M. 1982: Usefullness of Ellenberg bioindicators in characteristic plant communities and forest habitats on the basis of data from the range Grabowy in Kampinos Forest. Ekol. Pol. (Warsaw) 30: 453-477.
Degórsky M. 1984: Determination of the continentality degree in Poland by climatological and bioindicative method. Przeg. Geogr. (Warsaw) 56: 54-73.
Diekmann M., Falkengren-Grerup U. 1998: A new species index for forest vascular plants: development of functional indices based on mineralization rates of various forms of soil nitrogen. Journ. of Ecology 86: 269-283. https://doi.org/10.1046/j.1365-2745.1998.00250.x
Dupreé C., Diekmannn M. 1999: Prediction of occurrence of vascular plants in deciduous forests in South Sweden by means of Ellenberg indicator values. Journ. of Appl. Veg. Sci. 1: 139-150. https://doi.org/10.2307/1479092
Durwen K-J. 1982: Zur Nutzung von Zeigerwerten und artspezifischen Merkmalen der Gefäßpflanzen Mitteleuropas für Zwecke der Landschaftsökologie und -Planung mit Hilfe der EDV. Arbeitsber. Lehrstuhl Landschaftsökol. Münster 5: 1-138.
Duvigneaud P. 1946: La variabilité des assotiations végétales. Bull. Soc. Roy. Bot. Belg. 78: 107-134.
Dzwonko Z. 2001: Assessment of light and soil conditions in ancient and recent woodlands by Ellenberg indicator values. Journ. of Appl. Ecol. 38: 942-951. https://doi.org/10.1046/j.1365-2664.2001.00649.x
Ellenberg H. 1950: Unkrautgemeinschaften als Zeiger für Klima und Boden. (Lw. Pflanzensoz. 1.). Ulmer, Stuttgart.
Ellenberg H. 1952: Wiesen und Weiden und ihre standörtliche Bewertung. (Lw. Pflanzensoz. 2.). Ulmer, Stuttgart.
Ellenberg H. 1958: Bodenreaktion (einschließlich Kalkfrage). In: Michael, G. (red.) Handbuch der Pflanzenphysiologie, Band 4: Die mineralische Ernährung der Pflanze. Springer, Berlin, pp. 638-708. https://doi.org/10.1007/978-3-642-94729-2_23
Ellenberg H. 1974: Zeigerwerte der Gefässpflanzen Mitteleuropas. Scripta Geobotanica 9: 1-97.
Ellenberg H. 1979: Zeigerwerte der Gefässpflanzen Mitteleuropas. 2. Aufl. Scripta Geobotanica 14: 1-122.
Ellenberg H 1996: Die Vegetation Mitteleuropas mit den Alpen in ökologischer, dynamischer und historischer Sicht., 5. stark veränd. u. verb. Aufl. Ulmer Verlag, Stuttgart.
Ellenberg H., Mayer R., Schauermann J. (eds.) 1986: Ökosystemforschung, Ergebnisse des Sollingprojekts 1966-1986. Ulmer, Stuttgart, 507 pp.
Ellenberg H., Weber H. E., Düll R., Wirth V., Werner W., Paulißen D. 1992: Zeigerwerte von Pflanzen in Mitteleuropa. Scripta Geobotanica 18: 1-248.
Ellenberg H. Jun. 1985: Veränderungen der Gefäßpflanzenflora Mitteleuropas unter dem Einfluss von Düngung und Immissionen. Schweiz. Z. Forstwes. 136: 19-39.
Englisch M., Karrer G., Wagner H. 1991: Bericht über dem Zustand des Waldbodens in Niederösterreich. Forstl. Bundesversuchsanst. Wien und Amt d. Niederöst. Landesreg, Wien, 110 pp.
Englisch T., Karrer G. 2001: Zeigerwertsysteme in der Vegetationsanalyse Anwendbarkeit, Nutzen und Probleme in Österreich. Ber. d. Reinh.- Tüxen-Ges. (Hannover) 13: 83-102.
Ertsen A. C. D., Alkemade J. R. M., Wassen M. J. 1998: Calibrating Ellenberg indicator values for moisture, acidity, nutrient availability and salinity in the Netherlands. Plant Ecol. 135: 113-124. https://doi.org/10.1023/A:1009765529310
Frank D., Klotz S., Westhus W. 1988: Biologisch-ökologische Daten zur Flora der DDR. Wissenschaftliche Beiträge d. Martin Luther Univ. Halle-Wittenberg 60: 1-103.
Gönnert T. 1989: Ökologische Bedingungen verschiedener Laubwaldgesellschaften des Nordwestdeutschen Tieflandes. Diss. Botanicae 136: 224
Haeupler H., Schönfelder P. (Hrsg.) 1989: Atlas der Farn- und Blütenpflanzen der Bundesrepublik Deutschland. Ulmer, Stuttgart.
Hil M. O., Carey P. D. 1997: Prediction of yield in the Rothamsted Park Grass Experiment by Ellenberg indicator values. Journ. of Veg. Sci. 8: 579-586. https://doi.org/10.2307/3237210
Hill M. O., Mountford J. O., Roy D. B., Bunce R. G. H. 1999: Ellenberg's indicator values for British plants. ECOFACT Vol. 2. Technical Annex, Huntingdon, Inst. of Terr. Ecol.
Horváth F., Dobolyi K., Morschhauser T., Lökös L., Karas L., Szerdahelyi T. 1995: Flóra adatbázis 1.2. MTA ÖBKI, Vácrátót.
Iversen J. 1936: Biologische Pflanzentypen als Hilfsmittel in der Vegetationsforschung. Kopenhagen.
Jäger E. 1968: Die pflanzengeographische Ozeanitätsgliederung der Holarctis und die Ozeanitätsbindung der Pflanzenareale. Feddes Repert. 79: 157-335. https://doi.org/10.1002/fedr.4910790302
Juhász-Nagy P. 1993: Az eltűnő sokféleség. Scientia, Budapest.
Kárpáti I., Kárpáti V., Borbély Gy. 1968: Magyarországon elterjedtebb ruderális gyomnövények synökológiai besorolása. Keszth. Agr. Főisk. Közl. 10: 1-40.
Kárpáti I. 1978: Magyarországi vizek és ártéri szintek növényfajainak ökológiai besorolása. Keszth. Agr. Egy. Közl. 20: 1-62.
Karrer G. 1992: Österreichische Waldbodenzustandsinventur. Teil VII: Vegetationsökologische Analysen. Mitt. d. FBVA Wien, 168: 193-242.
Kovács J. A. 1979: Indicatorii biologici, ecologici si economici ai florei pajistilor. Minist. Agricult. si Ind. Aliment., Bucuresti.
Kovács M. 1969: Pflanzenarten und Pflanzengesellschaften als Anzeiger des Bodenstickstoffs. Acta Bot. Hung. 15: 101-118.
Kowarik I., Seidling W. 1989: Zeigerwertberechnungen nach Ellenberg. Zu Problemen und Einschränkungen einer sinnvollen Methode. Landschaft u. Stadt 21: 132-143.
König P. 2005: Floren- und Landschaftswandel von Greifswald und Umgebung. Weissdorn Verlag, Jena.
Kunzmann O. 1989: Der ökologische Feuchtegrad als Kriterium zur Beurteilung von Grünlandstandorten. Diss. Botanicae 134: 254.
Landolt E. 1977: Ökologische Zeigerwerte zur Schweizer Flora. Veröff. d. Geobot. Inst. d. ETH, Stiftung Rübel (Zürich) Heft 64: 1-208.
Loopstra I. L., van der Maarel E. 1984: Toetsing van de ecologische sortengroepen in de Nederlandse flora aan het system van indicatiewaarden volgens Ellenberg. Rijksinstituut voor Onderzock in de Bosen Landschapsbouw "DeDorschkamp" Wageningen. Rapport 381: 1-143.
Magyar P. 1928: Beiträge zu den pflanzensoziologischen und geobotanischen Verhältnissen der Hortobágy- Steppe. Erd. Kísérl. 30: 210-225.
Magyar P. 1930: Növényökológiai vizsgálatok szikes talajon. Erd. Kísérl. 32: 75-118.
Magyar P. 1961: Alföldfásítás. II. kötet - Alkalmazott rész. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Májer A. (szerk.) 1962: Erdő- és termőhelytipológiai útmutató. Orsz. Erd. Főig. Budapest, Budapest.
Májer A. (szerk) 1968: Magyarország erdőtársulásai. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Máthé I. 1940: Magyarország növényzetének flóraelemei. Acta Geobot. Hung. 3: 116-147.
Máthé I. 1941: Magyarország növényzetének flóraelemei II. Acta Geobot. Hung. 4: 85-108.
Melman T. C. P., Clausman P. H. M. A., de Haes U. 1988: The testing of three indicator systems for trophic state in grasslands. Vegetatio 75: 143-152. https://doi.org/10.1007/BF00045627
Meusel H., Jäger E., Rauschert S., Weinert E. 1965, 1978, 1992: Vergleichende Chorologie der zentral-europäischen Flora I-III. G. Fischer Verlag Jena.
Michalko J. 1985: Kritische Bemerkungen zur ökologischen Bewertung der euhemeroben Waldbestände im Kalkgebiet des Gebirges Kleine Karpaten. Folia Geobot.et Phytotax. 20: 313-317. https://doi.org/10.1007/BF02856485
Möller H. 1997: Reaktions- und Stickstoffzahlen nach Ellenberg als Indikatoren für die Humusform in terrstrischen Waldökosystemen im raum Hannover. Tuexenia 17: 349-365.
Möller H. 1987: Wege zur Ansprache der aktuellen Bodenazidität auf der Basis der Reaktionszahlen von Ellenberg ohne arithmetisches Mitteln dieser Werte. Tuexenia 7: 499-505.
Odum E. P. 1980: Grundlagen der Ökologie in 2 Bänden. Thieme Verlag, Stuttgart.
Orbán S 1995: Mohák szerepe az erdei társulásokban, társulások értékelése mohaflórájuk alapján. - Tilia 1: 185-198.
Passarge H., Hoffmann G. 1968: Zur soziologischen Gliederung nordmitteleuropäischer Hainbuchenwälder. Feddes Repert. 78: 1-13.
Persson, S. 1981: Ecological indicator values as an aid in the interpretation of ordination diagrams. Journ. of Ecol. 69: 71-84. https://doi.org/10.2307/2259816
Pichler, F. Karrer G. 1991: Comparison of different ecological indicator value systems. In: Horváth F. (ed.): Poster Abstracts, 34. IAVS Symposium, Eger, Hungary, pp. 102-104.
Podani J. 2001: SYN-TAX 2000. Computer Programs for Data Analysis in Ecology and Systematics. User's Manual. Scientia, Budapest.
Pogrebnjak P. S. 1929-1930: Über die Methodik von Standortsuntersuchungen in Verbindung mit Waldtypen. Verh. Int. Congr. Forstl. Versuchsanstalten Stockholm.
Précsényi I. 1995: A homoki szukcesszió sorozat tagjai és a W indikátor számok közötti kapcsolat. Bot. Közl. 82: 59-66.
Précsényi I. 1996: Az ökológiai értékszámok statisztikai feldolgozása. Bot. Közl. 83: 155-157.
Ramenskij L. G. 1930: Zur Methodik der vergleichenden Bearbeitung und Ordnung von pflanzenlisten und anderen Objekten, die durch mehrere verschiedenartig wirkende Faktoren bestimmt werden. Beitr. Biol. Pflanzen 18: 269-304.
Reif A., Teckelmann M., Schulze E-D. 1985: Die Standortsamplitude der Grossen Brennessel (Urtica dioica L.) eine Auswertung vegetationskundlicher Aufnahmen auf der Grundlage Ellenberg'schen Zeigerwerte. Flora 176: 365-382. https://doi.org/10.1016/S0367-2530(17)30136-6
Rodenkirchen H. 1982: Wirkungen von Meliorationsmassnahmen auf die Bodenvegetation eines ehemals Streugenutzten Kiefernstandortes in der Oberpfalz. Forstl. Forschungsber. (München) 53: 1-178.
Rogister J. E. 1978: De ekologische mR- en mN-waarden von den kriudlaag en de humuskwaliteit van bosplantengezelschappen. Station Rech. Eaux et Forets Groenendaal-Hoeilaart (Belg.), Trav. A 20 III.
Roloff A. 1989: Pflanzen als Bioindikatoren für Umweltbelastungen. 1. Prinzipien der Bioindikation und Beispiel Waldbodenvegetation. Forstarchiv 60: 184-188.
Roo-Zielinska E, Solon J. 1988: Phytosociological typologyand bioindicator values of plant communities, as exemplified by meadows in the Nida walley. Doc. Phytosoc., N.S. 11: 543-554.
Rothmaler, W. (Bgrd.) 1972: Exkursionsflora für die Gebiete der DDR und der BRD. Gefäßpflanzen. Volk und Wissen, Berlin.
Scamoni A. 1954: Waldgesellschaften und Waldstandorte. 2., erweiterte Auflage. Akademie-Verlag, Berlin.
Scherfose V. 1990: Salz-Zeigerwerte von Gefässpflanzen der Salzmarschen Tiderörichte und Salzwassertümpel an der deutschen Nord- und Ostseeküste. Jahresber. Nieders. Landesamt Wasser u. Abfall 39: 31-82.
Schönhar S. 1952: Untersuchungen über die Korrelation zwischen der floristischen Zusammensetzung der Vegetation und der Bodenazidität sowie anderen chemischen Bodenfaktoren. Mitt. d. Ver. f. Forstl. Standortskart. II. 2.
Schönhar S. 1954: Die Bodenvegetation als Standortsweiser. Allg. Forst- und Jagdztg. 125: 259-265.
Seidling W., Rohner M. S. 1993: Zusammenhänge zwischen Reaktions-Zeigerwerten und bodenchemischen Parametern am Beispiel von Waldbodenvegetation. Phytocoenologia 23: 301-317. https://doi.org/10.1127/phyto/23/1993/301
Sigmond E. 1903: A szikes talajokban előforduló káros sók és a növényzet viszonyáról. Köztelek 13. p. 1493.
Simon T. 1992: A magyarországi edényes flóra határozója. Harasztok virágos növények. Tankönyvkiadó, Budapest.
Soó R. 1964-1980: A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve I-VI. Akadémiai Kiadó Budapest.
Soó R., Jávorka S. 1951: A magyar növényvilág kézikönyve I-II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1120 pp.
Standovár T. 1995: Növényzeti minták klasszifikációja. - Tilia 1: 145-157.
Szodfridt I. 1978: Standortstypen der Waldgesellschaften in Ungarn. Acta Bot. Hung. 24: 139-165.
Szodfridt I. 1981: Further data on the water regime in beach forest types. Acta Bot. Hung. 27: 215-222.
Szodfridt I. 1993: Erdészeti Termőhelyismerettan Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Ter Braak C. F. J., Gremmen N. J. M. 1987: Ecological amplitudes of plant species and the internal consistency of Ellenberg's indicator values for moisture. Vegetatio 69: 79-87. https://doi.org/10.1007/978-94-009-4061-1_8
Ter Braak C. F. J., Smilauer P. 1998: CANOCO Reference Manual and User's Gide to Canoco for Windows (version 4) Microcomputer Power. - Ithaca, NY, USA.
Tury E. 1952: A meszes és meszes-szódás szikes talajok fásítási kérdései. Erdészeti Tudományos Intézet Évkönyve, pp. 90-108.
Vevle O., Aase K. 1980: On the use of ecological facor numbers in Norwegen forest communities. In: Baadsvik K. (ed.) Fagmöte i vegetationsökolgi pa Kongsvoll. Univ. Trondsheim, Trondsheim, pp. 178-201.
Vevle O. 1985: Okologiske faktortal for norske karplantar. Utarbeidd pa grunnlag av "Zeigerwerte der Gefässpflanze Mitteleuropas" (Ellenberg 1979. Telemark Distriktshogskole, Bo.
Vona M., Falusi E. 2005: Examination of the soil-plant relations on the Galgahévíz peaty meadow, effects of nature conservation measures on the vegetation transport of water, chemicals and energy in the soil, plant, athmosphere system pp. 580-588.
Vona M., Penksza K. 2004: A szentesi Kántor-halom vegetációjának változása és ennek összefüggése a talaj vízháztartásával. Tájökológiai Lapok 2: 341-348.
Walter H. 1951: Die Grundlagen der Pflanzenverbreitung I. Standortslehre. Einführung in der Phytologie III/I. Ulmer, Stuttgart.
Wittig R., Durwen K.-J. 1982: Ecological indicator value-spectra of spontaneous urban floras. In: Bornkamm R., Lee, J. A., Seaward, M. (eds.): Urban ecology. Blackwell, London, pp. 23-31.
Wohlgemuth T., Schütz M., Keller W., Wildi O. 1999: Errechnete Ökogramme für Schweizer Wälder. Bot. Helv. 109: 169-191.
Worowjow V. 1953: A Szovjetunió európai részének erdőtípusai. Kijev.
Zarzicky K. 1984: Indicator values of vascular plants in Poland. Inst. Bot. Polska Akad. Nauk., Krakow.
Zólyomi B. 1989: Indirekte Methode zur Feststellung des ökologischen Optimums und der ökologischen Amplitude von Pflanzenarten. Flora 183: 349-357. https://doi.org/10.1016/S0367-2530(17)31566-9
Zólyomi B., Précsényi I. 1964: Methode zur ökologischen Charakterisierung der Vegetationseinheiten und zum Vergleich der Standorte. Acta Bot. Hung. 10: 377-416.
Zólyomi B., Baráth Z., Fekete G., Jakucs P., Kárpáti I., Kárpáti V., Kovács M., Máté, I. 1967: Einreihung von 1400 Arten der ungarischen Flora in ökologische Gruppen nach TWR-Zahlen. Fragm. Bot. Mus. Hist. Nat. Hung. 4: 101-142.
Zólyomi B., Précsényi I., Bodnár T., Vadkerti E. 1988: Az ökológiai értékszámok mintázatának változása szukcesszió alatt. Bot. Közl. 74-75: 101-109.
Downloads
Publicado
Edição
Seção
Licença
Copyright (c) 2006 Király Angéla
Este trabalho está licenciado sob uma licença Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
A folyóirat Open Access (Gold). Cikkeire a Creative Commons 4.0 standard licenc alábbi típusa vonatkozik: CC-BY-NC-ND-4.0. Ennek értelmében a mű szabadon másolható, terjeszthető, bemutatható és előadható, azonban nem használható fel kereskedelmi célokra (NC), továbbá nem módosítható és nem készíthető belőle átdolgozás, származékos mű (ND). A licenc alapján a szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetni a szerző nevét és a szerzői mű címét (BY).
