A különböző forrásból származó NDF hatása az aminosavak látszólagos ileális emészthetőségére
Kulcsszavak:
sertés, látszólagos ileális emészthetőség, aminosavak, búzakorpa, szójahéjAbsztrakt
Napjainkban a rostban gazdag melléktermékek használata folyamatosan növekszik a sertéstakarmányozásban. Ugyanakkor ismert, hogy a takarmányok rosttartalma jelentősen befolyásolja az abrakkeverékek táplálóértékét. Ezért rendkívül fontos annak ismerete, hogy a különböző rostdús komponensek szerepeltetése a keveréktakarmányokban miképpen befolyásolja a táplálóanyagok emészthetőségét, különös tekintettel az aminosavakra. Jelen kísérletben a takarmány NDF-tartalmának, mely búzakorpából vagy szójahéjból származott, az aminosavak (lizin, metionin, cisztin, treonin, izoleucin, arginin, triptofán, valin) látszólagos ilelális emészthetőségére gyakorolt hatását vizsgáltuk. E célból összesen 40 kanülös növendék sertést (35 kg ÉT) állítottunk kísérletbe két ismétlésben. Tíz kísérleti kezelést alakítottunk ki úgy, hogy a kukorica−szója összetételű alaptakarmányhoz 0, 25, 50, 75 és 100 g/kg búzakorpát vagy szójahéjat keverünk. Az 5 napos adaptációs szakaszt egy 3×12 órás ileum chymus gyűjtés követte. A takarmány búzakorpa és a szójahéj tartalmának az aminosavak látszólagos ileális emészthetőségére gyakorolt hatását melléktermékenként külön, variancia-analízissel végeztük. Eredményeink azt mutatják, hogy a takarmány NDFtartalma negatívan befolyásolja az aminosavak látszólagos ileális emészthetőségét, ugyanakkor az emészthetőség csökkenés mértéke az NDF forrásától függ. Tekintettel arra, hogy a legtöbb aminosav látszólagos ileális emészthetőségét 25 g/kg feletti búzakorpa vagy szójahéj tartalom már nem csökkenti tovább, ezért a takarmányreceptúra összeállításakor az aminosav kiegészítést 25 g/kg búzakorpa vagy szójahéj mennyiség felett már nem szükséges tovább növelni.