Szopósnyulak táplálása és táplálóanyag-ellátottsága a korai életszakaszban
Irodalmi áttekintés
DOI:
https://doi.org/10.31914/aak.2468Kulcsszavak:
szopósnyúl, táplálóanyag-ellátás, nevelési módszerAbsztrakt
Általánosságban megállapított tény, hogy az anyanyulak cirkadián ritmus szerint, naponta egyszer szoptatják fiókáikat. A szoptatási idő mindössze 3-4 perc, ezalatt veszik fel a fiókák a napi táplálóanyag-szükségletüknek megfelelő mennyiségű anyatejet, ami a testtömegük 1/6-át is kiteheti. A fogyasztott tej mennyisége, a fiókák súlygyarapodása és életbenmaradása az anyanyulak tejtermelésén és szoptatási hajlandóságán múlik. Egy anyanyúl optimális körülmények között sem képes a fiókái növekedési potenciálját kihasználni. Tanulmányunk célja a szopóskori táplálóanyag-ellátottság valamint bizonyos nevelési rendszerek vizsgálata. Összefoglalja a két anyával történő nevelési technológia elveit, valamint élettani hatásait. Végül a fiókák tekintetében kihangsúlyozza az anyanyúl által a fészekbe ürített bélsárgolyó fogyasztásának jelentőségét.
Hivatkozások
Bellier, R. és Gidenne,T. (1996). Consequences of reduced fibre intake on digestion, rate of passage and caecal microbial activity in the young rabbit. Brit J Nutr. 75:353-363. DOI: 10.1079/bjn19960139
Combes, S., Gidenne, T., Cauquil, L., Bouchez, O., Fortun-Lamothe, L. (2014). Coprohagus behaviour of rabbit pups affects implantation of cecal microbiota and health status. J Anim Sci. 92:652-665. DOI: 10.2527/jas.2013-6394
Davies, J.S., Widdowson, E.M., McCane, R.A. (1964). The intake of milk and the retention of its constitu-ents while the newborn rabbit doubles its weight. Brit J Nutr. 18:385-392. DOI: 10.1079/bjn19640035
Drewett, R., Kendrick, K., Sanders, D., Trew, A. (1982). A quantitative analysis of the feeding behaviour of suckling rabbits. Anim Behav, 32:501-507. DOI: 10.1002/dev.420150106
Gidenne, T., Fortun-Lamothe, L. (2002). Feeding strategy for young rabbits around weaning: a review of digestive capacity and nutritional needs. Anim Sci. 75:169-184. DOI: 10.1017/s1357729800052942
Gidenne, T., Scalabrini, F., Marchais, C. (1991). Adaptation digestive du lapin a la teneur en consituants parietaux du regime (Digestive adaptation of the rabbit to the level of the dietary fibre). Ann Zootech 40:73-84. DOI: 10.1051/animres:19910203
González-Mariscal, G. (2007). Mother rabbits and their offspring: timing is everything. Dev Psychobiol Special Issue: In Recognition of Jay S. Rosenblatt. Vol. 49. 1:71–76. DOI: 10.1002/dev.20196
Gyarmati, T., Szendrő, Zs., Biróné Németh, E., Radnai, I., Papp, Gy., Matics, Zs. (1999). A napi kétszeri szoptatás lehetőségei és perspektívái a nyúltenyésztésben. 11. Tudományos Nyúltenyésztési Nap, Kaposvár. 45-50
Gyarmati, T., Szendrő, Zs., Maertens, L, Biró-Németh, E., Radnai, I., Milisits, G., Matics, Zs. (2000). Effect of suckling twice a day on the performance of suckling and growing rabbits. In Proc. 7th World Rabbit Congress, 2000 July, Valencia, Spain, Vol. C, 283-289.
Gyovai, M., Nagy, I., Szendrő, Zs., Maertens, L., Biró-Németh, E., Radnai, I., Matics, Zs., Gerencsér, Zs. (2004). A nyulak túlélésére ható néhány tényező vizsgálata. In: Szendrő Zsolt (szerk.) 16. Nyúlte-nyésztési Tudományos Nap [16th Hungarian Conference on Rabbit Production] Kaposvár, Magyar-ország, 53-58.Herczeg, B. (1981). A nyúl termelésének alakulása a szoptatások számától függően. Diplomamunka, Mezőgazdasági Főiskola, Kaposvár
Holdas, S. (1985). Nyúltenyésztők kézikönyve. Bp. Mezőgazdasági Kiadó.Hoy, St., Selzer, D. (2002). Frequency and time of nursing in wild and domestic rabbits housed outdoors in free range. World Rabbit Sci. Vol. 10. 2:77-84. DOI: 10.4995/wrs.2002.479
Hudson, R., Distel, H. (1982). The pattern of behaviour of rabbit pups in the nest. Behaviour, 79:255-271 DOI: 10.1163/156853982x00292
Jilge, B. Stahle, H. (1993). Restricted food acces and light-dark: impact of conflicting zeitgebers on circa-dian rhythms of the rabbit. Am J Physiol. 264:708-715. DOI: 10.1152/ajpregu.1993.264.4.r708
Kovács, M., Bónai, A., Szendrő, Zs., Milisits, G., Lukács, H., Szabó-Fodor, J., Tornyos, G., Matics, Zs., Kovács, F., Horn. P. (2011). Effect of different weaning ages (21, 28 or 35 days) on production, growth and certain parameters of the digestive tract in rabbits. Animal. 6:984-901. DOI: 10.1017/s1751731111002254
Kovács, M., Szendro, Zs., Bota, B., Donko, T., Tornyos, G., Csutoras, I., Orova, Z., Fodor, J. (2003). Effect of milk-feeding and weaning on the growing and some digestion-physiological parameters of rabbits. 1. Effect of milk-feeding and weaning on growing. Magyar Allatorvosok Lapja. Vol. 125. 600-607.
Kovács, M., Szendrő, Zs., Milisits, G., Bóta, B., Biró-Németh, E., Radnai, I., Pósa, R., Bónai, A., Kovács, F., Horn, P. (2006). Effect of nursing methods and faeces consumption on the developement of the bacteroides, lactobacillus and coliform flora in the caecum of the newborn rabbit. Reprod Nutr Dev. Volume 46. 205-210. DOI: 10.1051/rnd:2006010
Lebas, F. (1975). Le lapin de chair ses besoins nutritionnels et son alimentation pratique. ITAVI, Paris, FranceMaertens, L., Lebas, F., Szendrő, Zs. (2006). Rabbit milk: A review of quantity, quality and non-dietary affecting factors. World Rabbit Sci, 14:205-230. DOI: 10.4995/wrs.2006.565
Matics, Zs., Szendrő, Zs., Hoy, St., Nagy, I., Radnai, I., Biró-Németh, E., Gyovai, M. (2004). Effect of diffe-rent management methods on the nursing behaviour of rabbits. World Rabbit Sci, 12:95-108. DOI: 10.4995/wrs.2004.578
Matics, Zs., Szendrő, Zs., Hoy, St., Radnai, I., Biró-Németh, E., Nagy, I., Gyovai, M. (2001). Házinyúl szop-tatási viselkedésének vizsgálata. In: Szendrő Zsolt (szerk.) 13. Nyúltenyésztési Tudományos Nap [13th Hungarian Conference on Rabbit Production] Kaposvár, Magyarország. 55-61
McNitt, J., Moody, G. L. Jr.. (1988). Milk intake and growth rates of suckling rabbits. Journal of Applied Rabbit Research. 11:117-129
Morgado, E., Gordon M.K., Minana-Solis, M.C., Meza, E., Levine, S., Escobar, C., Caba, M. (2008). Hormonal and metabolic rhythms associated with the daily scheduled nursing in rabbit pups. Am J Phys –Reg I. 295:690–695. DOI: 10.1152/ajpregu.00162.2008
Seitz, K., Hoy, S.T., Lange, K. (1998). Untersuchungen zum Einfluss verschiedener Faktoren auf das Säugeverhalten bei Hauskaninchen. Berliner und Münchener tierärztliche Wochenschrift. 111:48–52
Spencer, A., Hull, D. (1984). The effect of over-feeding newborn rabbits on somatic and visceral growth, body composition and long-term growth potential. Brit J Nutr, 51: 389-402. DOI: 10.1079/bjn19840045
Szendrő, Zs., Gyarmati, T., Maertens, L., Radnai, I., Biróné-Németh, E., Matics, Zs. (2001).(a) A szopós-nyulak két anyával történő nevelése a 21. napon elválasztott, délutántól reggelig szabadon szoptató pótanyával. In: Szendrő Zsolt (szerk.) 13. Nyúltenyésztési Tudományos Nap [13th Hungarian Con-ference on Rabbit Production] Kaposvár, Magyarország, 63-67
Szendrő, Zs., Gyovai, M., Biró-Németh, E., Radnai, I., Matics, Zs. (2001).(b) A születési súly, a tej ellátottság és a takarmányozás módjának hatása a nyulak növekedésére. In: Szendrő Zsolt (szerk.) 13. Nyúltenyésztési Tudományos Nap [13th Hungarian Conference on Rabbit Production] Kaposvár. 69-74
Szendrő, Zs., Gyarmati, T., Maertens, L., Biró-Németh, E., Radnai, I., Milisits, G., Matics, Zs. (2002). Effect of nursing by two does on the performance of sucking and growing rabbits. Anim Sci. Vol. 74. 1:117-125. DOI: 10.1017/s1357729800052280
Szendrő, Zs., Matics, Zs., Gerencsér, Zs. (2011). Húsnyulak takarmányozása. Kaposvár, Oktatási segédlet az Állattenyésztő mérnöki, valamint a Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki (MSc) mesterszak hallgatói számáraXiccato, G. (1996). Nutrition on lactating does. 6th World Rabbit Congress, Toulouse, Vol. 1., 29-47 ISSN 2308-1910
Xiccato, G., Trocino, A., Sartori, A., Queaque, P.I. (2003). Effect of weaning diet and weaning age on growth, body composition and caecalfermentation of young rabbits. Anim Sci. Vol. 77. 1:101-111. DOI: 10.1017/s1357729800053704
Zarrow, M.X., Denenberg, V.M., Anderson, C.O. (1965). Rabbit: Frequency of suckling in the pup. Science. 150:1835-1836. DOI: 10.1126/science.150.3705.1835
Zomborszky-Kovács, M., Gyarmati, T., Párizs, T., Szendrő, Zs., Kametler, L., Bencs-Köllő, Z. (2000). Egy-szer illetve kétszer szoptatott nyulak emésztésélettani paraméterének vizsgálata. In: Milisits Gábor (szerk.) 12. Nyúltenyésztési Tudományos Nap [12th Hungarian Conference on Rabbit Production] Kaposvár. 107-113
Zomborszkyné Kovács, M., Gyarmati, T., Szendrő, Zs., Maertens, L. (2002). Effect of double nursing on some anatomical and physiological properties of the digestive tract of rabbits between 23 and 44 days of age. Acta Vet Hung Vol. 50. 4:445-457 DOI: 10.1556/avet.50.2002.4.7
Letöltések
Megjelent
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2021 A szerzők
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.