A természetvédelem határai zambiai esettanulmányok

Abstract

A Zambiában töltött hónapok természetvédelmi munkálatai során több alkalommal is szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a különféle vadvédelmi programok céljai és eredményei milyen sok esetben ütköznek a helyi lakosság vélt vagy valós érdekeivel. A nemzeti parkokban védettséget élvező, túlszaporodott állatpopulációk nem csak a parkok egyéb élőlényeire – növényekre és állatokra egyaránt – nézve fejtenek ki negatív hatást, de egyre inkább a parkok környékén élő emberek létét is veszélyeztetik. Az éhező lakosság földjeit pusztító elefántokat, az egyre több halálesetet okozó oroszlánokat és krokodilokat a helyiek ősi ellenfélként tartják számon, míg a természetvédelmi szervezetek ezen populációk fenntartásában érdekeltek. Egy adott faj elsődleges rendeltetéséről tehát érdekkörönként egészen eltérő módon nyilatkoznak: míg az egyik fél potenciális élelemforrásról, addig a másik fél fokozottan védendő értékről beszél. A védelmi programok negatív eredményeinek következtében az újabb szervezeteket a lakosság sok esetben minimum fenntartásokkal fogadja. A humanizmus és a természetvédelem határvonala korántsem egyértelmű, mint ahogyan az sem, hogy egy éhségzónában vajon van e bárkinek joga CITES listáról beszélni.