A szója levélterületének meghatározása korszerű módszerekkel
Kulcsszavak:
szója, levélterület, képfeldolgozásAbsztrakt
A szója napjainkban a világ egyik legfontosabb növényfehérje- és olajforrása, ezáltal kiemelkedő jelentősége van a népélelmezésben. A gyorsuló népességnövekedés következtében előreláthatólag még nagyobb szükség lesz arra, hogy kultúrnövényeinket tudományos szemmel is megismerjük, a tudomány segítségével pedig kalkulálni tudjunk mind növekedés, fejlődés, mind pedig termésalakulás tekintetében. A munkánk 15 növény, illetve 603 levél mérési eredményeit tartalmazza. A levélterület adatokat két különböző módszer (manuális, illetve szegmentálásos) segítségével kaptuk meg. Ezeknek a módszereknek vizsgáltam az alkalmazhatóságát, illetve a kapott mérési adatok alapján megvizsgáltam az egyes levélszintek közötti különbséget, ennek megfelelően kategóriákba rendeztem azokat, majd a kategóriákat boksz-plot diagramon mutattam be. Bemutattam, hogy a levélterületek függvényében melyik méretből mennyi található, valamint vizsgáltam a levélterületek megoszlását is.
Hivatkozások
Lőke, Zs., Soós, G. 2002. Módszer a levélfelület borítottság meghatározására digitális képfeldolgozással. Journal of Central European Agriculture. 3 (4) 343.
Zentai, L. 1991. Kartometria, Térképértékelés-térképinterpretáció. 5. 1. Szabályos geometriai alakzatok területe. PhD értekezés
Letöltések
Megjelent
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2018 Torda Jácint György, Anda Angéla, Simon Brigitta

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
The articel is under the Creative Commons 4.0 standard licenc: CC-BY-NC-ND-4.0. Under the following terms: You must give appropriate credit, provide a link to the license, and indicate if changes were made. You may do so in any reasonable manner, but not in any way that suggests the licensor endorses you or your use. You may not use the material for commercial purposes. If you remix, transform, or build upon the material, you may not distribute the modified material. You may not apply legal terms or technological measures that legally restrict others from doing anything the license permits.