Adatok dél-tiszántúli védett területek gyomviszonyaihoz
DOI:
https://doi.org/10.56617/tl.4449Kulcsszavak:
legeltetés, kaszálás, cönológiai felmérésAbsztrakt
Jelen közleményben Biharugra környéki legelőkről és kaszálókról közlünk cönológiai adatok alapján eredméyneket, kiemelve a gyomfajokat. A cönológia felvételeket – a megtalálható növényfajok borítási értékeit is figyelembe véve – olyan mutatók alapján is értékeltük, melyek a gyepek természetességi állapotának jó jelzői. A cönológiai vizsgálat alapján kiderült, hogy a természetes gyepek folyamatosan alakulnak át antropogén vegetációkká, elsősorban az állatok szálláshelyének közelében. A talajtani vizsgálatok igazolják, hogy az állattartó telephez közel mind a feltalajban (0–20 cm), mind az altalajban (20–40 cm) magas nitrogén, P2O5, K2O értékek jelentkeztek. Az állattartó teleptől távolodva 100 m-re szintén magas nitrogén értékekkel találkoztunk, amit a zavarás tûrő fajok is jeleztek. Távolabb (200–300 m) a botanikai összetétel a természetes gyepekhez közelálló, természetvédelmi szempontból értékes, ezt a talajtani adatok is megerősítik, az időszakos legeltetés eredményeképpen a tápanyagterhelés nem jelentkezik koncentráltan. A vegetáció szempontjából az állattartó telepektől 200–300 m távolságban és távolabb történő legeltetés hasznos, megfelelő kezelésként alkalmazható.
Hivatkozások
Alvarez-Vázquez, L.J., Martínez, A., Muñoz-Sola, R., Rodríguez, C., Vázquez-Méndez, M. E. (2006): Numerical optimization for the purification of polluted shallow waters. Journal of Computational and Applied Mathematics, 189: 191-206. https://doi.org/10.1016/j.cam.2005.05.017
Ángyán, J., Podmaniczky, L., Belényesi, M., Skutai, J., Centeri, Cs., Nagy, G. (2003): A környezeti feltételek általános jellemzése (General description of the environmental characteristics). (In: Ángyán, J., Tardy, J., Vajnáné Madarassy, A. (szerk.): Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai (Basics of protected and sensitive natural values of agricultural production). Mezőgazda Kiadó (Agricultural Publisher), Budapest, p. 142-147.
Barcsák Z., Baskay T. B. Prieger K. 1978: Gyeptermesztés és hasznosítás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
Borhidi A. 1995: Social behaviour types, the naturalness and relative ecological indicator values of the higher plants in the hungarian flora. Acta Boc. Sci. Hug. 39: 97-181.
Barczi A., Centeri Cs. (1999): A mezőgazdálkodás, a természetvédelem és a talajok használatának kapcsolatrendszere ÖKO. 10: 41-48.
Braun-Blanquet J. 1951: Pflanzensoziologie, II. - Wien. https://doi.org/10.1007/978-3-7091-4078-9
Centeri Cs. 2002: A talajerodálhatóság terepi mérése és hatása a talajvédő vetésforgó kiválasztására. Növénytermelés 51: 211-222.
Centeri Cs., Pataki, R. 2005: Soil erodibility measurements on the slopes of the Tihany Peninsula, Hungary. In. A. FAZ Cano, R. Ortiz Silla., A. R. Mermut (eds.): Advances in GeoEcology 36: 149-154.
Gournellos Th., Evelpidou N., Vassilopoulos A. 2004: Developing an Erosion risk map using soft computing methods (case study at Sifnos island), Natural Hazards 31(1): 39-61. https://doi.org/10.1023/B:NHAZ.0000020277.28291.06
Laguna E., Deltoro V. I., Pèrez-Botella J., Pèrez-Rovira P., Serra Ll., Olivares A., Fabregat C. 2004: The role of small reserves in plant conservation in a region of high diversity in eastern Spain. Biological Conservation, 119(3): 421-426. https://doi.org/10.1016/j.biocon.2004.01.001
Mézes M. 1994: Takarmányártalmak. Gödöllő.
Pierpaoli M., Bíró Zs., Herrmann M., Hupe K., Fernandes M., Ragni B., Szemethy L., Randi E. 2003: Genetic distinction of wildcat (Felis silvestris) populations in Europe, and hybridization with domestic cats in Hungary. Molecular Ecology 12: 2585-2598. https://doi.org/10.1046/j.1365-294X.2003.01939.x
Simon T. 2000: A magyarországi edényes flóra határozója. Tankönyvkiadó, Budapest.
Letöltések
Megjelent
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2006 Balogh Ákos, Nagy Anita, Vona Márton, Pottyondy Ákos, Herczeg Edina, Malatinszky Ákos, Penksza Károly
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
A folyóirat Open Access (Gold). Cikkeire a Creative Commons 4.0 standard licenc alábbi típusa vonatkozik: CC-BY-NC-ND-4.0. Ennek értelmében a mű szabadon másolható, terjeszthető, bemutatható és előadható, azonban nem használható fel kereskedelmi célokra (NC), továbbá nem módosítható és nem készíthető belőle átdolgozás, származékos mű (ND). A licenc alapján a szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetni a szerző nevét és a szerzői mű címét (BY).