Szikpadka erózió mérése az Alföldön

Abstract

Az Alföldön a talajerózió mértéke elmarad a dombsági területeken tapasztaltaktól, de vizsgálataink is ráirányítják a figyelmet arra, hogy annak mértékét nem szabad lebecsülni. A padkás felszínek kutatása lehetőséget ad a síkvidéki erózió mértékének a meghatározásához. A szárazodási folyamatokra érzékeny szikes talajoknál az utóbbi évtizedekben talaj és vegetációs változások is valószínűsíthetők, melyek befolyásolják a formakincs fejlődését. A padkahátrálás mérésére három fő irányt jelöltünk ki, amikor a GPS-szel és digitális mérőállomással végrehajtott terepi mérésekkel, légifelvételek vizsgálatával, valamint a régi és mai képi-térképi adatokat elemző geoinformatikai módszerekkel foglalkoztunk. A Duna-menti, szoloncsák szikes területen az 1882–2003 közötti időszak alapján határoltuk le a nagy és a gyors talajerózióval jellemezhető helyszíneket. A pusztuló padkák esetében átlagosan 10–15 cm/év-es padkahátrálás állapítható meg. A területi lepusztulás a III. katonai felméréshez viszonyítva átlagosan 40%-os. A tájhasználat miatt felgyorsulhat a padkahátrálás, amit jól bizonyítanak az úthálózat-sűrűségi számítások és az aktuális légifotók. Napjainkban újabb helyeken erősödik az erózió. Tiszántúli szolonyec szikes mintaterületeinken a padkahátrálás mértéke kisebb: 0–15 cm/6év, de 25 év terepi megfigyelései szerint a szárazodással együtt járó talaj és a vegetációs változások rendkívül előrehaladottak. A 100 éves hosszú, a 20 éves rövidebb és a 3 éves legrövidebb időközökben elemzett és további pontosításra szoruló vizsgálatok szerint a degradáció mértéke jelentősen nem változott. Tapasztalataink alapján a padkás talajerózió értékelésénél a mérőállomással, sztereo-képpárokkal 3 évenként ismételt méréssorozatok adhatnak választ a felmérés jelenlegi pontatlanságaira.