A mesterséges intelligencia alapú kibertámadások lehetőségei

Autor/innen

  • András Tibor Fehér Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar
  • Imre Négyesi Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

DOI:

https://doi.org/10.18531/Studia.Mundi.2021.08.05.25-34

Schlagwörter:

mesterséges intelligencia, kibertér, kibertámadás

Abstract

A számítógépek, az okoseszközök és az internet fejlődése létrehozta az úgynevezett kiberteret, amit számos előnye mellett a bűnözői, katonai vagy politikai erők is igénybe vehetnek az emberek vagy az emberiség ellen. A modern technológiák csúcsa, a mesterséges intelligencia is számos veszélyt rejt, épp a benne rejlő lehetőségek miatt. Fő célunk e két újszerű veszélyforrás keresztmetszetének bemutatása. Ez által egyben választ kaphatunk olyan kérdésekre is, hogy hogyan kell hozzáállnunk ehhez a veszélyforráshoz nekünk, mint polgárnak, mint vezetőnek, vagy mint informatikai üzemeltetőnek.

Autor/innen-Biografien

  • András Tibor Fehér, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

    egyetemi tanársegéd
    E-mail: feher.andras@uni-nke.hu

  • Imre Négyesi, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

    egyetemi docens
    E-mail: negyesi.imre@uni-nke.hu

Literaturhinweise

Chartis Research (2019): The State of AI in Risk Management - Chartis Research, https://www.chartis-research.com/technology/artificial-intelligence-ai/state-ai-risk-management-10976, (megtekintve 2020. 05. 08.).

Da Silva, W. (2019): War of the Bots: Artificial Intelligence in Cyber Warfare, Dialogue & Discourse, https://medium.com/discourse/spy-vs-spy-cyber-warfare-gets-automated-aba60ece738c, (megtekintve 2020. 12. 07.).

Dickson, B. (2020): Artificial intelligence can stop IoT-based DDoS attacks in their tracks – research, The Daily Swig, https://portswigger.net/daily-swig/artificial-intelligence-can-stop-iot-based-ddos-attacks-in-their-tracks-research, (megtekintve2021. 04. 17.).

Dixon, W., Farshchi J. (2019): AI is the latest weapon cybercriminals are exploiting, https://www.weforum.org/agenda/2019/09/4-ways-ai-is-changing-cybersecurity-both-in-attack-and-defense/, (megtekintve 2020. 11. 10.).

Durbin, S. (2020): How Criminals Use Artificial Intelligence To Fuel Cyber Attacks, Forbes, https://www.forbes.com/sites/forbesbusinesscouncil/2020/10/13/how-criminals-use-artificial-intelligence-to-fuel-cyber-attacks/?sh=5e4c8ac85012, (megtekintve 2020. 07. 01).

Fabók, B. (2019): Magyar céggel csaltak el tízmilliókat az első európai hanghamisításos átverésnél, G7.hu, https://g7.hu/tech/20190903/magyar-ceggel-csaltak-el-tizmilliokat-az-elso-europai-hanghamisitasos-atveresnel/, (megtekintve 2020. 06. 01.).

Fehér, A. T. (2019): Artificial intelligence in cyberspace 2 - realizing cyber attacks with AI, RED - American Journal Of Research Education And Development, Vol. 4, 27–41 o., https://online.pubhtml5.com/lwrb/eudn/, (megtekintve 2021.04.20.).

Fu, J. (2018): Security: Using AI for Evil, https://blogs.blackberry.com/en/2018/06/security-using-ai-for-evil, (megtekintve 2020. 11. 27.).

ITM (2020): Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája 2020-2030.

ITRE (2016): Industry 4.0, https://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/STUD/2016/570007/IPOL_STU(2016)570007_EN.pdf, (megtekintve 2020.02.14).

Kovács, L. (2018): A kibertér védelme, Budapest, Dialóg Campus, pp. 13, 25, 166-169, ISBN: 9786155889639.

McGuire, M. (2018): Into the Web of Profit, https://www.bromium.com/wp-content/uploads/2018/05/Into-the-Web-of-Profit_Bromium.pdf, (megtekintve 2020.07.20.).

Morgan, S. (2019): Official Annual Cybercrime Report, https://www.herjavecgroup.com/wp-content/uploads/2018/12/CV-HG-2019-Official-Annual-Cybercrime-Report.pdf, (megtekintve 2020.07.21.).

Muha, L., Krasznay C. (2018): Az elektronikus információs rendszerek biztonságának menedzselése, Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, pp. 47-54, ISBN: 9786155870279.

Négyesi, I. (2017): A mesterséges intelligencia és a hadsereg I., Hadtudományi Szemle, X /2, http://epa.oszk.hu/02400/02463/00035/pdf/EPA02463_hadtudomanyi_szemle_2017_2_023-034.pdf, (megtekintve 2020.02.20).

Niessner, M. (2016): Face2Face: Real-time Face Capture and Reenactment of RGB Videos, https://www.youtube.com/watch?v=ohmajJTcpNk, (megtekintve 2021. 02. 10.).

Ph. Stoecklin, M. - Jiyong J. - Kirat D. (2018): DeepLocker: How AI Can Power a Stealthy New Breed of Malware, https://securityintelligence.com/deeplocker-how-ai-can-power-a-stealthy-new-breed-of-malware/, (megtekintve 2020. 11.27.).

Porter, J. (2019): Another convincing deepfake app goes viral prompting immediate privacy backlash, The Verge, https://www.theverge.com/2019/9/2/20844338/zao-deepfake-app-movie-tv-show-face-replace-privacy-policy-concerns, (megtekintve 2020. 11. 27.).

Rodriguez, M. (2019): Creating an AI Red Team to Protect Critical Infrastructure, https://www.mitre.org/publications/project-stories/creating-an-ai-red-team-to-protect-critical-infrastructure, (megtekintve 2020.11.20.).

Tech Wire Asia (2020): Industry 4.0 and cyber attacks: the AI-powered answer, https://techwireasia.com/2020/08/ai-ml-cybersecurity-cyber-defense-artificial-intelligence-apac-defence/, (megtekintve 2020. 12. 17.).

Thies, J., et al. (2016): Face2Face: Real-Time Face Capture and Reenactment of RGB Videos. Las Vegas, IEEE, 9 p., doi:10.1109/CVPR.2016.262.

Tran, D. (2017): Face2face — A Pix2Pix demo that mimics the facial expression of the German chancellor, Towards Data Science, https://towardsdatascience.com/face2face-a-pix2pix-demo-that-mimics-the-facial-expression-of-the-german-chancellor-b6771d65bf66, (megtekintve 2020. 11. 19.).

Veröffentlicht

2021-12-30