Az átlagos beltenyésztettség kétféle módon való meghatározása a gyimesi racka példáján keresztül
DOI:
https://doi.org/10.17205/SZIE.AWETH.2023.1.047Kulcsszavak:
beltenyésztési együttható, párosítási terv, leszármazás anyai nemzedékenkéntAbsztrakt
A gyimesi racka a racka-csoportba tartozó juhoknak az Erdélyben tenyésztett változata. Az 1990-es évek elején újra betelepítették Magyarországra (akkor még csak kis egyedszámban), majd a következő években néhány nagyobb tenyészállatimportnak köszönhetően a fajta hazai létszáma megnövekedett. A gyimesi racka anyajuhok törzskönyvezett állománya ma közel 1000 egyedből áll. A szerzők az egyedek Wright-féle beltenyésztési együtthatóját (Coefficient of Inbreeding – COI) a Pedigree Viewer szoftver segítségével becsülték meg a teljes törzskönyvi adatok alapján (2005-től 2020-ig). Majd, az átlagos beltenyésztettségi együtthatókat az alapértékeken és a normalizálás érdekében transzformált értékeken is meghatározták. A teljes törzskönyvi populáció (n=16947) átlagos COI együtthatója az alapértékeken számítva 1,99% volt, szemben a beltenyésztett egyedek részpopulációjának magasabb értékével (n=3828, 8,81%). Az anyai nemzedékek számának növekedésével a COI szignifikánsan (P<0,001) nő a teljes törzskönyvi populációban (a nyolcadik nemzedékben már 10,72%), míg a beltenyésztett egyedek csoportjában a COI inkább stagnál a 8 és 10% közötti tartományban, bár az ANOVA generációk közötti szignifikáns különbségeket igazol. A logtranszformációval kapott korrigált súlyozott átlag és mértani átlag alacsonyabb értéteket vesz fel (1,43% és 6,30%). Úgy gondoljuk, hogy ezek az alacsonyabb értékek nem csak kedvezőbbek, de a csoportok átlagát megbízhatóbban jellemzőek is, mert azokat a normális eloszlást jobban megközelítő adatbázison kaptuk. A számított COI értékek alapján a mai gyimesi racka állomány homozigozitása emelkedett mértékűnek tekinthető, ami a jövőbeni gondosabb párosításra hívja fel a figyelmet.
Hivatkozások
Ferenčaković M., Hamzić E., Gredler B., Solberg T. R., Klemetsdal G., Curik I., Sölkner J., (2013): Estimates of autozygosity derived from runs of homozygosity: empirical evidence from selected cattle populations. J Anim Breed Genet., 130. 4. 286–293. https://doi.org/10.1111/jbg.12012
Frölich K., Kopte S. (2014): Alte Nutztierrassen. Selten und Schützenswert, Cadmos, 98. 12–14; 28–29; 38.
Gáspárdy A. (2011): Horn conformation by the Zackels. Journal d’Ethnozootechnie de Roumanie, 1. 1. 38–58.
Kinghorn B. P., Kinghorn A. J. (2010): Pedigree Viewer 6.5. University of New England: Armidale, Australia.
Koppány G. (Szerk.) (2002). Megőrzött ízek. Juhételek. Timp© Kft. Budapest.18–19.
Kovács E., Tempfli K., Shannon A., Zenke P., Maróti-Agóts Á., Sáfár L., Bali Papp Á., Gáspárdy A. (2019): STR diversity of a historical sheep breed bottlenecked, the Cikta. The Journal of Animal and Plant Sciences, 29. 1. 41–47.
Kusza Sz., Zakar E., Budai Cs., Cziszter L. T., Ioan Padeanu J., Gavojdian D. (2015): Mitochondrial DNA variability in Gyimesi Racka and Turcana sheep breeds. Acta Biochimica Polonica, 62. 2. 273–280. http://dx.doi.org/10.18388/abp.2015_978
Maijala K. (1970): Need and Methods of Gene Conservation in Animal Breeding, Ann. Genet. Sel. Anim., 2. 4. 403–415. https://doi.org/10.1186/1297-9686-2-4-403
Sambraus H. H. (2016): Was ist eine alte und gefährdete Rasse? “Innovative approaches in biotechnology and genetic engineering applied in rare breed preservation” 27th Annual Meeting of DAGENE, from 22nd to 24th of April 2016, Hilgertshausen-Tandern, Germany, Danubian Animal Genetic Resources, 1, 7–11.
TIBCO Software Inc. (2020). Data Science Workbench, version 14. http://tibco.com
Zsolnai A., Egerszegi I., Rózsa L., Anton I. (2021): Genetic status of lowland-type Racka sheep colour variants. Animal, 15. 2. 100080. https://doi.org/10.1016/j.animal.2020.100080
Letöltések
Megjelent
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2023 Kárpáti Edina, Gáspárdy András, Sáfár László, Gulyás László
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
