A fumonizin B1 magzatkárosító hatásának vizsgálata sertésben és házinyúlban
Kulcsszavak:
fumonizin B1, magzatkárosító hatás, sertés, házinyúlAbsztrakt
A vizsgálatok célja a fumonizin B1 (FB1) magzatkárosító hatásának sertésben és házinyúlban való kimutatása volt. A vemhes kocákkal végzett kísérletet az indokolta, hogy a toxinnak a sertéstartásban mutatható ki a legnagyobb kártétele. A házinyulakban végzett kísérletben a házinyulat placenta szerkezete miatt, mint modellállatot vizsgálták, a humán kockázat becslésére. Az első kísérletben két koca takarmányába a vemhesség 107. napjától az ellés után még 7 napig, egy harmadiknak pedig csak az ellésig, kukoricán elszaporított Fusarium moniliforme gombatenyészetet kevertek, úgy, hogy a napi FB1 bevitel 300 mg/állat legyen. Mindhárom kocától almonként 2 malacot vizsgáltak, először az első szopás előtt, majd 24 óra elteltével, végül a 7. napon. A malacokban a toxinra jellemző tipikus elváltozás, a tüdőödéma, már a megszületés pillanatában kimutatható volt. Az ellést követően a toxinmentes tápot fogyasztó kocák malacai a 7. napon elváltozástól mentesek voltak, míg a továbbra is toxint fogyasztó kocák malacaiban a kóros elváltozásokat a megszületés utáni 7. napon is ki lehetett mutatni. A vizsgált vérparaméterek közül szinte minden esetben a fiziológiás határértéknél magasabb AST és ALKP aktivitásokat mértek. A szérum SA/SO értéke az elváltozások súlyosságával összhangban változott. A második kísérletben 16 (10 FB1-el kezelt és 6 kontroll), a vemhességük 25.-30. napjában lévő Pannon Fehér anyanyúl vett részt. A kezelt állatok naponta egyszer gombatenyészetből kivont FB1 oldatot kaptak nyelőcsőszondán keresztül, 5 mg/nap/állat mennyiségben. A 28. és a 30. napon került sor az anyák és a magzatok vizsgálatára. A kórboncolás során az anyanyulakban a máj és a vese, egyes állatokban a szív és a gyomor kóros elváltozását találták. A magzatokban többnyire a máj és a vese mutatott kóros elváltozást. A kontrollhoz képest a toxinnal kezelt anyákban és magzatokban szignifikánsan magasabb ALKP, ALT és AST aktivitást, kreatinin és karbamid koncentrációt mértek. Megállapították, hogy a FB1 átjut a sertés és a nyúl placentáján és károsítja a méhen belül fejlődő magzatokat. Sertésben a jellemző kórkép, a tüdőödéma, míg nyúlban máj- és veseelfajulás volt megfigyelhető.
Hivatkozások
Bucci, T. J., Hansen, D. K., LaBorde, J. B. (1996). Leukoencephalomalacia and hemorrhage int he brain of rabbits gavaged with mycotoxin fumonisin B1. Nat. Toxins, 4(1), 51–52. https://doi.org/10.1002/19960401NT7
Fazekas B., T-né Hajdú E. (1995). A fumonizin-B1 mikotoxin előfordulása hazai termesztésű kukoricában. Magy. Áo. Lapja, 50. 515–518.
Fazekas B., Bajmócy E. (1996). A lovak fumonizin B1 okozta agylágyulásának előfordulása Magyarországon. Magy. Áo. Lapja, 51. 484–487.
Fazekas B. (1998). A kukorica FB1 és fuzariotoxin szennyezettsége, fumonizin mikotoxikózisok. Ph.D értekezés, Keszthely.
Floss, J. L., Casteel, S. W., Johnson, G. C., Rottinghaus, G. E., Krause, G. F. (1994). Developmental toxicity of fumonisin in Syrian hamsters. Mycopathologia, 128. 33–38. https://doi.org/10.1007/BF01104276
Gumprecht, L. A., Marcucci, A., Weigel, R. M., Vesonder, R. F., Riley, R. T., Showker, J. L., Beasley, V. R., Haschek, W. M. (1995). Effects of intravenous fumonisin B1 in rabbits: nephrotoxicity and shingolipid alteration. Nat. Toxins, 3(5), 395–403. https://doi.org/10.1002/nt.2620030512
Harrison, L. R., Colvin, B. M., Greene, J. T., Newman, L. E., Cole, J. R. (1990). Pulmonary edema and hydrothorax in swine produced by fumonisin-B1, a toxic metabolite of Fusarium moniliforme. J. Vet. Diagn. Invest., 2(3), 217–221. https://doi.org/10.1177/104063879000200312
JECFA (2001). Safety evaluation of certain additives and contaminants.
Kovács F. (2001). Penészgombák-mikotoxinok. In: Penészgombák-mikotoxinok a táplálékláncban (szerk.: Kovács F.), MTA Agrártudományok Osztálya, Budapest, 9–20.
LaBorde, J. B., Terry, K. K., Howard, P. C., Chen, J. J. Collins, T. F. X., Shackelford, M. E., Hansen, D. K. (1997). Lack of embryotoxicity of fumonisin B1 in New Zealand white rabbits. Fund. Appl. Toxicol., 40(1), 120–128. https://doi.org/10.1093/toxsci/40.1.120
Marasas, W. F. O., Kellerman, T. S., Gelderblom, W. C. A., Coetzer, J. A. W., Thiel, P. G., van der Lugt, J. J. (1988a). Leukoencephalomalacia in a horse induced by fumonisin B1 isolated from Fusarium moniliforme. Ondersterpoort J. Vet. Res., 55. 197–203.
Marasas, W. F. O., Jaskiewicz, K., Venter, F. S., van Schalkwyk, D. J. (1988b). Fusarium moniliforme contamination of maize in oesophageal cancer areas in Transkei. S. Afr. Med. J., 74. 110–114.
Marasas, W. F. O., Thiel, P. G., Gelderblom, W. C. A., Shephard, G. S., Sydenham, G. S., Rheeder, J. P. (1993). Fumonisins produced by Fusarium moniliforme in maize: foodborne carcinogens of pan African importance. Afr. Newslett. Occup. Health Saf. Suppl., 2. 11–18.
Motelin, K., Haschek, W. M., Ness, D. K., Hall, W. F., Harlin, K. S., Schaeffer, D. J., Beasley, V. R. (1994). Temporal and dose response features in swine fed corn screenings contaminated with fumonisin mycotoxins. Mycopatology, 126. 27–40. https://doi.org/10.1007/BF01371170
Riley, R. T., Wang, E., Schroeder, J. J., Smith, E. R., Plattner, R. D., Abbas, H., Yoo, H. S., Merrill, A. H. (1996). Evidence for disruption of sphingolipid metabolism as a contributing factor in the toxicity and carcinogenicity of fumonisins. Nat. Toxins, 4(1), 3–15. https://doi.org/10.1002/19960401NT2
Rotter, B. A., Thomson, B. K., Prelusky, D. B., Trenholm, H. L., Stewart, B., Miller, J. D., Savard, M. E. (1996). Response of growing swine to dietary exposure to pure fumonisin-B1 during an eight-week period: growth and clinical parameters. Natural Toxins, 4(1), 42–50. https://doi.org/10.1002/19960401NT6
SPSS Inc 1996: SPSS for Windows, Version 7.5, Chicago, IL.
Letöltések
Megjelent
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2003 Kovács Melinda, Romvári Róbert, Orova Zoltán, Kovács Ferenc, Horn Péter

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
