Az aranysakál „jelenség” és ami mögötte van: az első nemzetközi sakál-szimpózium tapasztalatai alapján

Absztrakt

Az aranysakál (Canis aureus) elterjedt ragadozó Afrika északi és keleti, Ázsia középső és dél-keleti, valamint Európa dél-keleti területein. A 20. század közepéig a korábbi európai elterjedési területének nagy részéről kipusztult. Jelenlegi ismereteink szerint a Balkán-félsziget délkeleti területén fennmaradt populációiból indult a faj észak-nyugati irányú terjeszkedése. A terjeszkedés az ezredfordulótól robbanásszerűvé vált a Balkán-félszigeten és Kelet-Közép-Európa egyes országaiban. A közepes testméretű ragadozó gyors terjedése, a vélt és valós károkozások miatt gyakoriak a ragadozó-ember konfliktusok. Szerzők a sakállal kapcsolatos kutatás legújabb tapasztalatait a Szerbiában 2014-ben megrendezett első nemzetközi sakál-szimpózium előadásai alapján az alábbiakban összegzik: (1) az aranysakál az elmúlt két évtizedben a korábbi európai elterjedési területén ismét megjelent, állománya a legtöbb országban rendkívül gyorsan nő; (2) az állománysűrűség nagy különbségeket mutat, helyileg magas értéket is elér (min. 2–3 csoport/10 km²); (3) a nagy mennyiségben rendelkezésre álló antropogén eredetű táplálékforrások befolyásolják az állomány felfutást; (4) a legtöbb országban kártevőnek tekintik, de a táplálék-összetétel vizsgálatok nem támasztják alá a sakál nagyvadállományt vagy legelőn tartott háziállat állományt érintő számottevő hatását; (5) a molekuláris genetikai vizsgálatok az aranysakál európai populációjában nagyfokú hasonlóságot mutatnak; (6) a legújabb Kelet-Európai és a korábbi Közép-Európai terjedések különböző forráspopulációkon alapulnak és (7) igazolták a sakál és a kutya vadon előforduló hibridizációját is, továbbá (8) a gyors terjeszkedés állat- és humán egészségügyi kérdéseket is felvet.