„Ez a mi munkánk…” – A pedagógus ideális célja a magyar köznevelésben

Autores/as

  • Bálint Szládovics Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar, Sopron

DOI:

https://doi.org/10.17165/TP.2019.3-4.18

Resumen

Nincs olyan hivatás, amely fontosabb lenne a pedagógusénál. Emiatt szükség van arra, hogy minőségét folyamatosan emeljük. Ennek kiindulási pontja, hogy megtudjuk, jelenleg hol tartunk, mennyire lehetünk elégedettek a munkánk eredményességével. De vizsgálnunk kell azt is, hogy milyen irányba kell fejlődnünk. Az első részben a tanulmány rendszerbe foglalja a témában eddig elfogadott téziseket. Ezt követően bemutatásra kerül egy, a metafora-kutatás módszerével, online applikáció segítségével végrehajtott vizsgálat (N=436), illetve annak eredménye. Ebből megismerhetjük a köznevelésben résztvevők, kiemelten a benne tanuló diákok igényeit. Megtudhatjuk, mit gondolnak az iskola tevékenységéről, annak vélt és ideális céljáról. Végül a dolgozat megfogalmazza ezt a célt, így ennek tükrében megtehetjük a megfelelő lépéseket a jobbá válás útján.

Biografía del autor/a

  • Bálint Szládovics, Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar, Sopron

    közgazdásztanár MA szakos hallgató
    balint@szladovics.hu

Referencias

Bábosik, I. (2004). Neveléselmélet. Budapest: Osiris Kiadó.

Bicsák, Zs. Á. (2014). Vált(ak)ozó olvasatok Johann Friedrich Herbart pedagógiájának hazai recepciójában. [Doktori értekezés] Debreceni Egyetem, Debrecen

Pukánszky, B. és Németh, A. (1996) Neveléstörténet. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó

Kiefer Ferenc (2000). A kognitív nyelvészet: új paradigma. In: Pléh, Cs., Kampis, Gy. és Csányi, V. (Ed.): A megismeréskutatás útjai. (p. 123). Budapest: Akadémiai Kiadó.

Kissné Zsámboki, R. (2013). Célestin Freinet vence-i iskolamodellje régen és ma. In: Németh, A. és Pirka, V. (szerk.) Az életreform és reformpedagógia – recepciós és intézményesülési folyamatok a 20. század első felében (pp. 395‒409). Budapest: Gondolat Kiadó.

Kissné Zsámboki, R. (2015). Egy Freinet-szellemű óvodai innováció az 1990-es évek alternatív pedagógiai mozgalmában. Pécs: Edenscript Kft.

Vámos, Á. (2003). Metafora a pedagógiai kutatásban. Iskolakultúra. 13. évf. 4. sz. pp. 109-112.

Publicado

2019-12-21

Número

Sección

Képzés és Gyakorlat

Cómo citar

„Ez a mi munkánk…” – A pedagógus ideális célja a magyar köznevelésben. (2019). Képzés és Gyakorlat : Neveléstudományi folyóirat, 17(3-4), 221-230. https://doi.org/10.17165/TP.2019.3-4.18