A Lyukas-halom eróziós vizsgálata az USLE modellel

Resumo

A talajerózió mértéke az Alföldön nem került ábrázolásra a korabeli (1970-es évek) térképeken, mert a domborzati viszonyok miatt nem tekintették fontosnak foglalkozni vele. A mai informatikai ismeretek és eszközök lehetőséget adnak arra, hogy a kisebb mértékű eróziót is ábrázolhassuk különböző eróziós modellek alkalmazásával (USLE, RUSLE, WEPP, EUROSEM, MEDRUSH stb.). A kunhalmok több száz évesek. Kutatásuk során felmerült a kérdés, hogy milyen mértékben pusztulhat egy ilyen, több mint ezer évvel ezelőtt felépített mesterséges domb. Konkrét mintaterületünk a Lyukas-halom volt. Az USLE modellel (A= R K L S C P) számítottuk ki a talajveszteséget a jelenlegi történeti és klímakutatások eredményeire alapozva, természetes (ember által nem bolygatott) növényzetre vonatkozóan. A bemeneti paraméterek a következők voltak: R = 140 (MJ mm ha-1 h-1 év-1), K = 0,018 (t ha h ha-1 MJ-1 mm-1), L,S = 3 D modell, C = 7 értéket vettük alapul (0,025-0,175), P = talajvédelmi eljárások tényezője. A modellezés eredményei alapján elmondható, hogy a halom csúcsától 10–15 méteren belül érte el a talajveszteség a maximumot. A különböző C-tényezőkre futtatott modell maximálisan 0,2–2 t ha-1 év-1 értékeket eredményezett. A halomra jellemző térfogattömeget feltételezve (1,5 g/cm3) kiszámítható a lepusztult talajvastagság, amely 2 t ha-1 év-1 maximális talajveszteség értékre és 1000 évre számítva 13 cm. Nyilvánvaló, hogy a modellezés során nem megfelelően vettük figyelembe a halom használatának intenzitását (amely a növénytakaró gyérülésével és a tömődöttség növekedésével járt). Ezek a tényezők mind a talajpusztulást növelő tényezők közé tartoznak, azaz a számított 13 cm-es talajveszteség ezer év alatt akár tízszeres értéket is elérhetett.