Sörárpától a tájökológiai vizuális planációig – Barczi Attila munkássága

Szerzők

  • Centeri Csaba Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet, Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Tanszék 2100 Gödöllő, Páter k. u. 1.

DOI:

https://doi.org/10.56617/tl.3144

Kulcsszavak:

cikkek, absztraktok, Tihanyi-félsziget, kunhalom, tájökológia, életmű

Absztrakt

Ez a rövid áttekintő cikk tisztelgés Barczi Attila munkássága előtt. Elsősorban az MTMT (Magyar Tudományos Művek Tára, www.mtmt.hu) adatbázisában szereplő művek szolgáltatták az alapot Barczi Attila tevékenységének bemutatásához, tudományos és ismeretterjesztő publikációiról is szó lesz, az első lépésektől az utolsó rögzített publikációkig. Az olvasó láthatja, hogy milyen tématerületeket érintett a munkássága során, kezdve a kesztölci Fehér-szirttel, amely vissza-visszatérő motívum a publikációk és diplomatervesek körében is. Attila kedvelt földrajzi régiója a Balaton környéke volt, doktori disszertációját a Tihanyi-félszigeten végzett kutatásaiból írta. A Tihanyi-félsziget mindig a kedvelt területek között maradt, így az általa épített iskola famulusai, így jómagam is ide terveztem az egyik mintaterületemet; de Grónás Viktor – aki egyike volt az első tanítványainak – szintén itteni felmérésekből készítette a doktori dolgozatát. Sok, az élete végéig a tudományos pályán „ragadt” szakemberhez hasonlóan Attila is gyakran, főleg pályája kezdetén egy-egy részletét vizsgálta a természetes környezetnek, majd az idő előrehaladtával, az egyre tágabb látókörnek, és az elmélyülő ismereteknek köszönhetően alkalmazott és gyakorlati témákkal és a nagy egészet átlátó szemlélettel vizsgálta a tájat, annak minden elemével és agroökológiai potenciáljával. A területi vetületen túl a kedvenc kutatási témája a kunhalmokhoz kapcsolódott, iskolateremtő munkáját is sokan innen ismerik hazánkból és külföldről is. Egész életében büszke volt rá, és áthatotta a mindennapjait, hogy a Stefanovits Iskola tagjának tekintette magát, és a professzor úr által képviselt irányzatot tanította és alkalmazta mind az oktatásban, mind a terepmunkában és a publikációs tevékenysége során is. Szintén meg kell említenünk, hogy kiváló fotográfus is volt, saját fényképei díszítik az általa készített cikkeket, könyvfejezeteket, ismeretterjesztő „tájfüzeteket”, és egyéb kiadványokat. Kiemelten fontosnak tartotta a tudományos ismeretterjesztést. Mindezek során, illetve mellett foglalkozott a tájváltozás vizsgálatával, talajvédelemmel, talajnedvességgel, talajtömörödéssel, talaj–növény kapcsolatokkal, kőzetekkel, ásványokkal, földrajzzal és a pálinkakészítés rejtelmeivel is. Munkássága kiemelkedő, érdekes, színes és gyakran hiánypótló. 2020 márciusa óta hagyott pótolhatatlan űrt a hazai tudományos életben és az egyetemi oktatásban. Publikációi segítségével azok számára is örökké emlékezetes lesz, aki már nem ismerték.

Hivatkozások

Barczi A. 1989: A sörárpa minőségű tavaszi árpa néhány termésalakító tényezőjének vizsgálata. Diplomadolgozat. Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Gödöllő

Barczi A. 1992: Gilisztatrágyák összehasonlító vizsgálata kémiai tulajdonságaik és néhány, szerves anyag minőségre végzett vizsgálat alapján. Szakmérnöki dolgozat. Talajtani és talajerő-gazdálkodási szak, Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Gödöllő

Barczi A. 1994: Geológia. Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, 92 p.

Barczi, A. 2003: Data for the botanical and pedological surveys of the Hungarian kurgans (Great Hungarian Plain, Hortobágy). Thaiszia 13: 113–126.

Barczi A., Gentischer P. 1993: Magyarországi talajok bemutatása és oktatása videotechnikai és számítógépes eszközök segítségével. In: Ligetvári Ferencné (szerk.) A természeti környezet megőrzése a változó világban: XXXV. Georgikon Napok Tudományos ülésszak. Pannon Agrártudományi Egyetem, Keszthely, pp. 103–107.

Barczi A., Gyimóthy G. 1997: A Balatoni-riviéra kistáj és a Tihanyi-félsziget talajképződése. Földrajzi Értesítő 46(3-4): 249–262.

Barczi A., Joó K. 2003: A hortobágyi Csípő-halom morfológiai és talajtani elemzése. Földrajzi Értesítő 52(1-2): 37–45.

Barczi, A., Nagy, V. 2016: Kurgans: markers of the holocene climate change(s). Analecta Technica Szegedinensia 10(1): 47–52.

Barczi A., Czinkota I., Gentischer P. 1995: Talajtani és eróziós hatások kimutatása a természetes növénytakaró változása kapcsán, a kesztölci Fehér-szirt példáján. Agrokémia és Talajtan 44(3–4): 515–520.

Barczi A., Grónás V., Penszka K. 1996: A tihanyi táj változásai a századforduló óta. Agrártörténeti Szemle 38(1–4): 298–316.

Barczi, A., Füleky, Gy., Gentischer, P., Néráth, M. 1998a: Soils and agricultural land use in Tihany. Acta Agronomica Hungarica 46(3): 225–235.

Barczi, A., Gentischer, P., Ritter, D. 1998b: Pedological aspects of utilization opportunities of the Tihany peninsula. Agrokémia és Talajtan 47(1–4): 97–106.

Barczi, A., Penksza, K., Czinkota, I., Néráth, M. 1998c: A study of connections between certain phytoecological indicators and soil characteristics in the case of Tihany peninsula. Acta Botanica Hungarica (40–41): 4–21.

Barczi, A., Füleky, G., Gentischer, P., Néráth, M. 1999a: Soils and agricultural land use in Tihany. Növénytermelés 48(3): 301–310.

Barczi A., Grónás V., Penksza K. 1999b: Az Alapítólevéltől a nemzeti parkig. A tihanyi táj változásai. A Földgömb 17(2): 28–34.

Barczi A. (szerk.), Lóczy D., Penksza K. 2000: Dunántúli-dombság, Külső-Somogy. Környezetvédelmi-Környezetgazdálkodási Felsőoktatásért Alapítvány, Gödöllő. 50. p.

Barczi A. (szerk.), Lóczy D., Penksza K. 2001a: Dunántúli-dombság, Belső-Somogy. Környezetvédelmi-Környezetgazdálkodási Felsőoktatásért Alapítvány, Gödöllő. 50. p.

Barczi A. (szerk.), Lóczy D., Penksza K. 2001b: Dunántúli-dombság, Mecsek és Tolna–Baranyai dombvidék. Környezetvédelmi-Környezetgazdálkodási Felsőoktatásért Alapítvány, Gödöllő. 50. p.

Barczi A. (szerk.), Lóczy D., Penksza K. 2001c: Dunántúli-dombság, Balaton-medence. Környezetvédelmi-Környezetgazdálkodási Felsőoktatásért Alapítvány. Gödöllő. 50. p.

Barczi A. (szerk.), Lóczy D., Penksza K. 2002: Dunántúli-középhegység, Bakonyvidék. Környezetvédelmi-Környezetgazdálkodási Felsőoktatásért Alapítvány, Gödöllő. 50. p.

Barczi A. (szerk.), Lóczy D., Penksza K. 2003b: Dunántúli-középhegység, Vértes és Velencei-hegyvidék: 5/2. Környezetvédelmi-Környezetgazdálkodási Felsőoktatásért Alapítvány, Gödöllő. 50. p.

Barczi A., Sümegi P., Joó K. 2003a: Adatok a Hortobágy paleoökológiai rekonstrukciójához a Csípő-halom talajtani és malakológiai vizsgálata alapján. Földtani Közlöny 133(3): 421–431.

Barczi A., Vona M., Bauer N. 2003d: Talaj-növény kapcsolatok vizsgálata az olaszfalui Eperjes-hegyen. Botanikai Közlemények 89(1-2): 33–48.

Barczi, A., Penksza, K., Joó, K. 2004a: Research of soil-plant connections on kurgans in Hungary. Ekológia (Bratislava) 23(1): 15–22.

Barczi A., Penksza K., Joó K. 2004b: Alföldi kunhalmok talaj–növény összefüggés-vizsgálata. Agrokémia és Talajtan 53(1-2): 3–16.

Barczi A. (szerk.), Lóczy D., Penksza K. 2003c: Győri-medence. Környezetvédelmi-Környezetgazdálkodási Felsőoktatásért Alapítvány. Gödöllő. 50. p.

Barczi A. (szerk.), Lóczy D., Penksza K. 2004d: Kisalföld, Komárom–Esztergomi-síkság. Környezetvédelmi-Környezetgazdálkodási Felsőoktatásért Alapítvány, Gödöllő. 50. p.

Barczi A. (szerk.), Lóczy D., Penksza K. 2005a: Kisalföld, Marcal-medence. Környezetvédelmi-Környezetgazdálkodási Felsőoktatásért Alapítvány, Gödöllő. 50. p.

Barczi A. (szerk), Lóczy D., Penksza K. 2005b: Nyugat-magyarországi peremvidék, Alpokalja. 4/1. Környezetvédelmi-Környezetgazdálkodási Felsőoktatásért Alapítvány, Gödöllő. 50. p.

Barczi, A., M. Tóth, T., Csanádi, A., Sümegi, P., Czinkota, I. 2006a: Reconstruction of the paleo-environment and soil evolution of the Csípő-halom kurgan, Hungary. Quaternary International (156–157): 49–59. DOI: https://doi.org/10.1016/j.quaint.2006.05.024

Barczi, A., Golyeva, A. A., Pető, Á. 2006b: Additional data on the paleoenvironmental reconstruction of the Lyukas-mound based on biomorphic and pedological analysis. Bulletin of the Szent István University (Gödöllő) 51–71.

Barczi, A., Joó, K., Pető, Á., Bucsi, T. 2006c: Survey of the buried paleosol under the Lyukas mound in Hungary. Eurasian Soil Science 39(Suppl. 1): 133–140. DOI: https://doi.org/10.1134/S1064229306130217

Barczi A., Penksza K., Grónás V., Pottyondy Á. 2006d: A Nyugat-magyarországi régió felhagyott szántóinak felmérése és újbóli használatuk megalapozása (általános irányelvek, Zalai-dombsági példák) I. Tájökológiai Lapok 4(1): 79–94.

Barczi A., Tóth Cs., Tóth A., Pető Á. 2009a: Bán-halom komplex tájökológiai és paleotalajtani felmérése. Tájökológiai Lapok 7(1): 191–208.

Barczi, A., Golyeva, A.A., Pető, Á. 2009b: Palaeoenvironmental reconstruction of Hungarian kurgans on the basis of the examination of palaeosoils and phytolith analysis. Quaternary International 193(1–2): 49–60. DOI: https://doi.org/10.1016/j.quaint.2007.10.025

Barczi A., Joó K., Penksza K., Pető Á. 2012: Egykori és mai tájfejlődés vizsgálata kunhalmok talajtani és botanikai vizsgálatai segítségével a Csípő-halom példáján. In: Farsang A.; Mucsi L.; Keveiné Bárány I. (szerk.) Táj - érték, lépték, változás. Szeged, Magyarország: GeoLitera 221 p., pp. 171–180.

Barczi, A., Harrach, T., Szalai, D., Nagy, V. 2015a: “The earthworm is the best workmate of the farmer”: or the beneficial effects of minimal soil disturbance on soil structure. Hungarian Agricultural Research: Environmental Management, Land Use, Biodiversity 24(2): 12–17.

Barczi, A., Rákóczi, A., Pető, Á. 2015b: Preservation of the Kurgans in Békés County, Hungary. Annals of Faculty of Engineering Hunedoara, International Journal of Engineering 13(1): 69–74.

Barczi A., Bucsi T., Nagy V. 2016: ’Packungsdichte’ talajtömörödési módszer hitelesítése talaj-mikromorfológia segítségével. Mezőgazdasági Technika 57(9): 2–4.

Barczi, A., Szalai, D., Nagy, V. 2017a: The legislative background of the application of fermentation residues to agricultural lands in Hungary. Analecta Technica Szegedinensia 11(2): 26–35.

Barczi A., Szalai D., Nagy V. 2017b: Biogázüzemi fermentálási maradék termőföldre történő kihelyezésének szabályozása Magyarországon. 1. rész. Mezőgazdasági Technika 58(december): 2–4.

Barczi, A., Nagy, V., Szalai, D. 2018a: Possibilities and limitations in arable land utilization of fermentation and distillation residue. Annals of Faculty of Engineering Hunedoara, International Journal of Engineering 16(2): 75–78.

Barczi A., Szalai D., Nagy V. 2018b: Biogázüzemi fermentálási maradék termőföldre történő kihelyezésének szabályozása Magyarországon. 2. rész. Mezőgazdasági Technika 59(1): 2–5.

Barczi A., Penksza K., Szalai D., Nagy V. 2019: A Tihanyi-félsziget központi területén végzett talaj- és növénytársulás-vizsgálatok tájökológiai vetülete. Tájökológiai Lapok 17(1): 33–46.

Barczi, A., Szalai, D., Nagy, V. 2020: Exploring soil compaction in the light of recultivation during temporary land use for alternative purposes in Hungary. Annals of Faculty of Engineering Hunedoara, International Journal of Engineering 18(2): 159–168.

Bardóczyné Székely, E., Bardóczy, E., Barczi, A., Penksza, K. 2005: Új eszközök a tájökológiai elvű térképezésben: tájökológiai vizuális planáció (TVP). Tájökológiai Lapok 3(2): 281–290.

Bucsi, T., Harrach, T., Pető, Á., Barczi, A. 2008: Soil micromorphology based evaluation of the level of soil compactness (A case study from a plough-land of a recultivated outcrop mine from Köln). Cereal Research Communications 36 pp. 1231–1234.

Bucsi, T., Harrach, T., Barczi, A. 2010: Talajtömörödés vizsgálata talaj-mikromorfológia módszer segítségével. In: Kertész, Ádám; Kovács, Alexandra (szerk.) IV. Magyar Tájökológiai Konferencia: 2010. május 13-15.: absztrakt kötet, 73 p. p. 65

Centeri, Cs., Barczi, A., R, Pataki, R. 2000: Application of GIS in erosion mapping on the Tihany Peninsula. Poszter, International Conference: Multifunctional Landscapes, Interdisciplinary Approaches to Landscape Research and Management, Roskilde, Dánia, 2000. október 18–21.

Centeri, Cs., Pataki, R., Barczi, A. 2001: Preparing erosion map on the Tihany Peninsula in Hungary and its importance in a National Park. In: van Es, H; Húska, D (szerk.) International Workshop for Environmental Management of the Rural Landscape in Central Europe. Slovak University of Agriculture in Nitra, Podbanské, Szlovákia. pp. 130–132.

Czóbel, Sz., Szirmai, O., Huszár, L., Schellenberger, J., Barczi, A. 2013: Adaptation of Carpathian and other mountain floristic elements to a warmer and drier habitat: Preliminary results. Acta Biologica Cracoviensia Series Botanica 55 (Suppl. 1.): 41

Fekete J., Barczi A., Csákiné Michéli E., Kónya K., Leszták M., Stefanovits P., Várallyay Gy., Fekete J. (szerk.) 1991: Talajtani gyakorlatok. Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, 212 p.

Frolova, M., Centeri, C., Benediktsson, K., Hunziker, M., Kabai, R., Scognamiglio, A., Martinopoulos, G., Sismani, G., Brito, P., Muñoz-Cerón, E., Słupiński, M., Ghislanzoni, M., Braunschweiger, D., Herrero-Luque, D., Roth, M. 2019: Effects of renewable energy on landscape in Europe: Comparison of hydro, wind, solar, bio-, geothermal and infrastructure energy landscapes. Hungarian Geographical Bulletin 68(4): 317–339. DOI: https://doi.org/10.15201/hungeobull.68.4.1

Füleky Gy., Csákiné Michéli E., Tolner L., Barczi A., Füleky Gy. (szerk.) 1992: Talajtan és agrokémia. Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, p. 165.

Görcs N., Benyovszky B. M., Barczi A., Vona M., Malatinszky Á., Penksza K. 2007: Adatok a bükki nagymezői lólegelő talajviszonyaihoz és a lólegelés hatására bekövetkezett vegetációváltozásokhoz. Tájökológiai Lapok 5(1): 143–150.

Grónás, V., Barczi, A. 2000: A Tihanyi-félsziget gazdálkodási struktúrájának változása és jelenlegi felépítése. Agrártörténeti Szemle 42(1-2): 123–139.

Grónás, V., Centeri, Cs., Turi, K. 2021: The social judgment of biogas plants based on a Hungarian case study. In: 29th session of the Permanent European Conference for the Study of the Rural Landscape. Jaén, Spanyolország. p. 29.

Helfrich T. 2005: A Galgahévízi láprét tájváltozás-vizsgálata légifotók és térképek alapján. TDK Dolgozat, Gödöllő. p. 45.

Helfrich T. 2006: A Galgahévízi láprét tájváltozás-vizsgálata légifotók alapján (1952-2005). TDK Dolgozat, Gödöllő. p. 48.

Herczeg, E., Barczi, A., Penksza, K. 2006: Examinations on plants soil and in grasslands of South-East Hungary (Floristical summary and the vegetation of Sap kurgan). Tájökológiai Lapok 4(1): 95–102.

Joó K., Barczi A. 2001: Halomsírok, határhalmok, lakódombok: a kunhalmok. A Földgömb (4): 22–30.

Joó K., Barczi A., Szántó Zs., Molnár M. 2003: A hortobágyi Csípő-halom talajtani vizsgálata. Agrokémia és Talajtan 52(1-2): 5–20.

Joó, K., Barczi, A., Sümegi, P. 2007: Study of soil scientific, layer scientific and palaeoecological relations of the Csípő-mound kurgan. Atti della Società Toscana di Scienze Naturali Residente in Pisa Memorie SER A 112: 141–144.

Kalóczkai Á. 2007: A Galgahézvízi láprét talajtani és víztani elemzése az éghajlatváltozás tükrében a természetvédelmi kezelés megalapozásához. TDK dolgozat, Gödöllő, p. 52.

Loksa G., Joó K., Penksza K., Barczi A. 2010: A vegetációban mutatkozó extrazonális hatás és klimatikai viszonyok kunhalmokon. In: Penksza K., Surányi D., Urbányi B. (szerk.) Magyar Biológiai Társaság XXVIII. vándorgyűlés előadásainak összefoglalói. Budapest, Magyar Biológiai Társaság, p. 123., pp. 105–109.

Lóczy D., Barczi A., Penksza K. 2001: Belső-Somogy. A Földgömb 19: 78–81.

Molnár, M., Joó, K., Barczi, A., Szántó, Zs., Futó, I., Palcsu, L., Rinyu, L 2004: Dating of total soil organic matter used in kurgan studies. Radiocarbon 46(1): 413–419. DOI: https://doi.org/10.1017/S0033822200039722

Mucsi N. 2006: Védett és mezőgazdasági láprétek természetföldrajzi viszonyainak összehasonlítása idősoros elemzés alapján. TDK dolgozat, Gödöllő. p. 43.

Mucsi N. 2007: Védett és mezőgazdasági művelés alatt álló láprétek összehasonlítása a Galgamentén. TDK dolgozat, Gödöllő. p. 45.

Orosz Gy., Barczi A. 2018. A tájökológiai potenciálok működése a területi kohézióban és kitekintés a természetvédelmi civil szervezetek szerepére. Civil Szemle 15(4): 26–34.

Orosz Gy., Barczi A. 2019: Természeti adottságok szerepe a területfejlesztésben a komplex programmal fejlesztendő magyarországi járások esetében. Tájökológiai Lapok 17(2): 209–218.

Orosz, Gy., Barczi, A., Szalai, D. 2018: The functioning of landscape ecology potentials in territorial cohesion with an outlook on the role of nature conservation NGO’s. Annals of Faculty of Engineering Hunedoara - International Journal of Engineering 16(4): 45–50.

Penksza K., Barczi A., Möseler B. M., Szabó T., Birkenhauer V. 1994a: A kesztölci Fehér-szirt keleti lejtőjén kialakult talajok és erdőtársulások összefüggés-vizsgálatai. Előadás, III. Magyar Ökológus Kongresszus, Szeged.

Penksza, K., Barczi, A., Néráth, M., Gyimóthy, G., Centeri, Cs. 1994b: Changes in the vegetation of Tihanyi-félsziget (Tihany peninsula, near lake Balaton, Hungary) as a result of treading and grazing. In: Mochnacky, S; Terpó, A (szerk.) Antropization and Environment of Rural Settlements, Flora and Vegetation, Proceedings of International Conference, Košice, Szlovákia: Botanical Garden Košice, pp. 115–132.

Penksza, K., Barczi, A., Benyovszky, B., Möseler, B.M., Birkenheuer, V., Szabó, T. 1995: Relationship between vegetation and soil on the eastern slope of the Fehér-szirt (White cliff) of Kesztölc. Tiscia 29: 3–10.

Penksza K., Barczi A., Néráth M., Pintér B. 2003a: Hasznosítási változások következtében kialakult regenerációs esélyek a Tihanyi–félsziget gyepeiben az 1994 és 2002 közötti időszakban. Növénytermelés 52: 167–184.

Penksza K., Barczi A., Néráth M. 2003b: Tájhasznosítási változások a Tihanyi-félsziget gyepeiben 1994-2002 közötti időszakban. In: Dömsödi J. (szerk.): Földhasználati, Területfelhasználási Fórum. Nyugat-magyarországi Egyetem, Geoinformatikai Kar, Székesfehérvár. p. 68.

Penksza, K., Loksa, G., Barczi, A., Joó, K., Malatinszky, Á. 2011 Effects of extrazonal and climatic conditions on the vegetation of kurgans. A pilot study from the Hortobágy (Csípő-halom). In: Pető, Á., Barczi, A. (Eds.): Kurgan studies: an environmental and archaeological multiproxy study of burial mounds in the Eurasian steppe zone. BAR International Series, Oxford, pp. 347–350.

Pető Á., Barczi A. 2010a: A Magyarországon előforduló meghatározó jelentőségű és gyakori talajtípusok fitolit profiljának katasztere III. A vizsgált barna erdőtalajok eredményei. Tájökológiai Lapok 8(3): 457–495.

Pető Á., Barczi A. 2010b: A Magyarországon előforduló meghatározó jelentőségű és gyakori talajtípusok fitolit profiljának katasztere I-II. Módszertani megfontolások, illetve a megvizsgált váz- és kőzethatású talajok eredményei. Tájökológiai Lapok 8(1): 157–206.

Pető Á., Barczi A. 2011: A Magyarországon előforduló meghatározó jelentőségű és gyakori talajtípusok fitolit profiljának katasztere IV. A vizsgált csernozjom és szikes talajok eredményei. Tájökológiai Lapok 9(1): 147–190.

Pető Á., Barczi A. 2012: A Magyarországon előforduló meghatározó jelentőségű és gyakori talajtípusok fitolit profiljának katasztere V.: A vizsgált réti és öntéstalajok eredményei. Tájökológiai Lapok 10(1): 87–114.

Pető, Á, Barczi, A., Golyeva, 2008a: Comparative phytolith and palaeopedological study of Hungarian burial mounds from the Metal Ages. Bulletin of the Society for Phytolith Research 2(1): 19.

Pető, Á., Barczi, A., Joó, K., Grónás, V. 2008b: Phytolith analysis of modern soil profiles as a tool to demonstrate land use changes and anthropogenic impacts (Case study from the Bakony Mountains). Cereal Research Communications 36: 955–958.

Pető Á., Baklanov Sz., Tóth Cs., Tóth A., Barczi A. 2016: Adatok a Bán-halom környezettörténeti és régészeti talajtani vizsgálatához. Agrokémia és Talajtan 65(2): 207–223.

Rákóczi A., Barczi A. 2014: Védett tájelemek az Európai Unióban, a 73/2009 EK rendelet hatásai a magyar kunhalmok állapotára. Tájökológiai Lapok 12(1): 95–105.

Rákóczi A., Barczi A. 2015b: A Körös-Maros Nemzeti Parkért Egyesület kunhalmok védelméért folytatott tevékenységének eredményei 20 év távlatából. Civil Szemle 12(2): 57–73.

Rákóczi A., Barczi A. 2015a: A közösségi agrártájvédelmi intézkedések hatásai, konfliktusai a Békés megyei gazdálkodók és a kunhalmok körében. Gazdálkodás 59(2): 142–152.

Rákóczi A., Barczi A. 2017: A kunhalmok védelmét szolgáló intézkedések gazdálkodói megítélésének vizsgálata Tájökológiai Lapok 15(1): 1–7.

Rákóczi A., Schellenberger J., Barczi A. 2014: Kunhalmok védelmének helyzete Békés megyében. Economica (Szolnok) 7(1): 5–12.

Schellenberger, J., Czóbel, Sz., Krasznai, L., Barczi, A. 2013a: Interactions between the soil and its seed bank.: Presentation of the results of pedological background studies - Tihany, Balaton Uplands National Park, Hungary. Növénytermelés 62: 445–448.

Schellenberger, J., Surányi, D., Szirmai, O., Barczi, A., Czóbel, Sz. 2013b: Investigation of interactions among the soil, its seed bank and vegetation in an Inner Carpathian site (presentation of preliminary results). Acta Biologica Cracoviensia Series Botanica 55(Suppl. 1.): 65.

Schellenberger J., Barczi A., Czóbel Sz., Lengyel A., Csontos P. 2017: Talajnedvesség gradiens hatása a talaj magkészletére gyepvegetációban.: A MBT Botanikai Szakosztályának 1480. szakülésén elhangzott előadás kivonata Botanikai Közlemények 104(2): 252–253.

Stefanovits P., Barczi A., Kónya K., Ugrósdyné Török Zs. 1993: Az Alföld talajainak agyagásványai, az agyagásvány-társulások ábrázolása, a művelésre, növénytermesztésre való hatása szerinti értékelés.

Tóth A. 2006: Galgahévíz település változása és kapcsolata a természeti környezettel. TDK dolgozat, Gödöllő. p. 42.

Vona M. 2004: I. Magyar Tájökológiai Konferencia. Tájökológiai Lapok 2(2): 371–375.

Vona V. 2007: A Sósi-patak vízgyűjtőjének vizsgálata a védett természeti értékek fenntarthatóságának biztosításához. TDK dolgozat, Gödöllő

Vona, M., Barczi, A. 2004: Ecological recultivation and its pedological backgrounds of Eperjes Hill, Hungary. Poszter, US-IALE, Las Vegas, Nevada USA,

Vona M., Penksza K., Barczi A 2005a: A galgahévízi láprét botanikai és talajtani felmérése, természetvédelmi kezelésének problematikája. In: Lengyel, Sz; Sólymos, P; Klein, Á (szerk.) III. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencia Program és Absztrakt kötete. Budapest, Magyarország: Magyar Biológiai Társaság, 248 p. p. 226

Vona M., Pintér B., Boecker D., Helfrich T., Malatinszky Á., Möseler M.B., Pottyondy Á., Barczi A., Turcsányi G., Penksza K. 2005b: A Galga mente láprétjeinek (Galgahévíz és Hévízgyörk) természetvédelmi kezelési problematikája és eddigi eredményei. In: Korsós, Z (szerk.) IV. Kárpát-medencei Biológiai Szimpózium: Előadáskötet. Budapest, Magyarország: Fővárosi Állat- és Növénykert, pp. 383–387.

Vona, M., Centeri, Cs., Penksza, K., Malatinszky, Á., Pottyondy, Á., Helfrich, T., Barczi, A. 2006a: Soil and nutrient loss in Galgaheviz, Hungary. In: ISCO (szerk.) The 14th Conference of International Soil Conservation Organization. Marrakesh, Marokkó: International Soil Conservation Organization. Paper: 6 Enhancing Soil QualityPosterT6P-Vona-Soil Nutrient Loss-Hungary, 5 p.

Vona M., Penksza K., Kristóf D., Helfrich T., Centeri Cs. 2006b: A galgahévízi láprét felszínborítási viszonyainak változása légifotók elemzése alapján. Tájökológiai Lapok 4(2): 407–416.

Vona M., Barczi A., Centeri Cs., Szentes Sz., Penksza K. 2006c: A tájmintázat változása lápréti példán keresztül. In: Korsós Z., Gyenis Gy., Penszka K. (szerk.): Magyar Biológiai Társaság XXVI. Vándorgyűlése: előadások összefoglalói. Fővárosi Állat- és Növénykert, Budapest. p. 280 p., pp. 135–141.

Vona M., Barczi A., Szász P., Csihar L., Centeri Cs. 2007: A gazdálkodás jövőbeni lehetőségei a Sárvíz Kistérségi Társulat területén különös tekintettel a talajtani és a vízeróziós viszonyokra. Növénytermelés 56(4): 187–198.

Vona, M., Barczi, A., Centeri Cs. 2008: Investigation of water regime and soil properties to provide data for vegetation change on the peaty meadow of Galgahévíz, Hungary. In: Boltižiar, M (szerk.) Proceedings of the 14th International Symposium on Problems of Landscape Ecology Research. Institute of Landscape Ecology, Slovak Academy of Sciences, Nitra. pp. 491–496.

Letöltések

Megjelent

2022-07-29

Hogyan kell idézni

Sörárpától a tájökológiai vizuális planációig – Barczi Attila munkássága. (2022). TÁJÖKOLÓGIAI LAPOK, 20(Suppl.1), 9-23. https://doi.org/10.56617/tl.3144

Hasonló cikkek

1-10 a 50-ból/ből

You may also Haladó hasonlósági keresés indítása for this article.

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 3 4 5 > >>