Szállodák közösségi média-aktivitása a COVID-19 pandémia időszakában

Esettanulmány három visegrádi szálloda Facebook-tevékenysége alapján

Szerzők

  • Simon Csilla Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
  • Pető István Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Vidékfejlesztési és Fenntartható Gazdaság Intézet https://orcid.org/0000-0001-6379-1477

DOI:

https://doi.org/10.33032/acr.3400

Kulcsszavak:

közösségi média, turizmus, COVID-19, szövegelemzés

Absztrakt

A turizmus hosszú idő óta életünk szerves részét képezi, nagy jelentőségű gazdasági ágnak számít. A 2019-ben megjelent COVID-19 világjárvány hatására óriási veszteséget szenvedtek el az ágazat szereplői, a korlátozások egyes időszakaiban a forgalmuk szinte teljesen megszűnt. A tanulmányban néhány szálloda példáján keresztül azt vizsgáljuk, hogy a magánszemélyek és a vállalkozások által egyaránt élénken használt közösségi médiában hogyan jelent meg ez az időszak: Átalakult-e a vizsgált hotelek Facebookon megvalósuló kommunikációja (pl. az alkalmazott bejegyzéstípusok struktúrája, bejegyzésszám, a bejegyzések tartalma), mennyiben folytattak „válságkommunikációt”, valamint hogyan reagáltak erre a felhasználók.

Szerző életrajzok

  • Simon Csilla, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

    Simon Csilla
    egyetemi hallgató
    Turizmus-vendéglátás szak, 3. évfolyam
    Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
    e-mail: Simon.Csilla.5@stud.uni-mate.hu

  • Pető István, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Vidékfejlesztési és Fenntartható Gazdaság Intézet

    Pető István
    ORCID: 0000-0001-6379-1477
    mestertanár
    Agrárdigitalizációs és Szaktanácsadási Tanszék
    Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet
    Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
    e-mail: Peto.Istvan@uni-mate.hu

Hivatkozások

Aichner, T. & Frank, J. H. (2015): Measuring the Degree of Corporate Social Media Use. International Journal of Market Research, 57(2), pp. 257–276. DOI: https://doi.org/10.2501/IJMR-2015-0

Ásványi, K., Markos-Kujbus, É., Csordás, T. (2020): Budapesti szállodák facebook válságkommunikációjának dinamikája a covid-19 járvány kezdetén. Jel-Kép: Kommunikáció, közvélemény, média, 2020(4), pp. 95–108. DOI: https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2020.4.95

Bell, E. & Owen, T. (2017): The Platform Press: How Silicon Valley reengineered journalism. [Online] Forrás: https://www.cjr.org/tow_center_reports/platform-press-how-silicon-valley-reengineered-journalism.php Letöltés dátuma: 2022. 12. 02.

Dunai, T. , Lengyel, N. L. (2019):A magyarországi wellness-szállodák marketingkommunikációjának új trendjei. Turizmus Bulletin, 19(2), pp. 34–46. DOI: https://doi.org/10.14267/TURBULL.2019v19n2.4

Eurostat, (2022): Digital society statistics at regional level. [Online]

Forrás: https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Digital_society_statistics_at_regional_level

Letöltés dátuma: 2022. 09. 06.

Fehér, K. (2017): A Zselic digitális lábnyomai. Webes és közösségimédia-kutatás a régió platformjairól és reprezentációjáról. Tér és Társadalom, 31(1), pp. 53–69. DOI: https://doi.org/10.17649/TET.31.1.2809

Ferrer Rosell, B. – Martin Fuentes, E. – Marine Roig, E. (2019): Do Hotels Talk on Facebook About Themselves or About Their Destinations?. Nicosia, Cyprus, Springer, pp. 344–356.

Ferrer Rosell, B. – Martin Fuentes, E. – Marine Roig, E. (2020): Diverse and emotional: Facebook content strategies by Spanish hotels. Information Technology & Tourism, 22(1), pp. 53–74. DOI: https://doi.org/10.1007/s40558-019-00164-z

Forsey, C. (2022): How the Pandemic Changed Social Media: 6 Quarantine Trends Here to Stay. [Online] Forrás: https://blog.hubspot.com/marketing/quarantine-trends-social-media Letöltés dátuma: 2022. 07. 04.

Iványi, T. (2022): Turisztikai információgyűjtés és élménymegosztás a közösségi média korában. Turizmus Bulletin, 22(2), pp. 46–54. DOI: https://doi.org/10.14267/TURBULL.2022v22n2.5

Jadhav, V. et al. (2018): Impact of Facebook on leisure travel behavior of Singapore residents. International Journal of Tourism Cities, 4(2), pp. 157-178. DOI: https://doi.org/10.1108/IJTC-06-2017-0032

Juma, L. O., Bakos, I. M., Juma, D. O., Khademi-Vidra, A. (2022): Mobile-application usage potential for nature interpretation and visitor management at Masai Mara National Reserve, Kenya; Wildlife viewers' perspectives. Geojournal of Tourism and Geosites 43(3) pp. 1163–1174. DOI: https://doi.org/10.30892/gtg.43338-932

Kaplan, A. M. – Haenlein, M. (2010): Users of the world, unite! The challenges and opportunities of Social Media. Business Horizons, January–February, 53(1), pp. 59–68. DOI: https://doi.org/10.1016/j.bushor.2009.09.003

Kemp, S. (2022): Digital 2022: Global overview report. [Online] Forrás: https://datareportal.com/reports/digital-2022-global-overview-report Letöltés dátuma: 2022. 04. 14.

Khademi-Vidra, A., Bujdosó, Z. (2020): Motivations and Attitudes: An Empirical Study on DIY (Do-It-Yourself) Consumers in Hungary. Sustainability, 12(2), pp. 1–19. DOI: https://doi.org/10.3390/su12020517

Lévai, R. (2019): Magyarok az interneten és a közösségi médiában. [Online] Forrás: http://kozossegikalandozasok.hu/2019/05/22/magyarok-az-interneten-es-a-kozossegi-mediaban/ Letöltés dátuma: 2022. 05. 29.

Lövei-Kalmár, K. (2018): Magyarországi fürdők online jelenlétének vizsgálata. TAYLOR, 10(4), pp. 70–80.

Mariani, M. . M. – Styvén, M. E. – Ayeh, J. K. (2019): Using Facebook for travel decision-making: an international study of antecedents. International Journal of Contemporary Hospitality, 31(2), pp. 1021–1044. DOI: https://doi.org/10.1108/IJCHM-02-2018-0158

Nagy, Á. – Gerdesics, V. (2018): Facebook kommunikáció a legjobb hazai konferencia és wellness szállodák esetében –. Pécs, Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar, pp. 153–161.

Orosz, G. et al (2022): HuSpaCy: an industrial-strength Hungarian natural language processing toolkit. Szeged, Szegedi Tudományegyetem, Informatikai Intézet, pp. 59–73.

Rather, R. A. ( 2021): Monitoring the impacts of tourism-based social media, risk perception and fear on tourist’s attitude and revisiting behavior in the wake of COVID-19 pandemic. Current Issues in Tourism, 24(23), pp. 3275–3283. DOI: https://doi.org/10.1080/13683500.2021.1884666

Sigala, M. (2018): Festivals and social media: A co-created transformation of attendees and organisers. In: J. Mair, szerk. The Routledge Handbook of Festivals. London: Routledge.

Sirkó, M. – Keller, K. (2021): Turisztikai válságkommunikáció a hazai üzleti szállodákban a koronavírus-járvány idején. Jel - Kép: Kommunikáció, közvélemény, média, 2021(4), pp. 1–18. DOI: https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2021.4.1

Zizka, L. – Chen, M.-M. – Zhang, E. – Favre, A. (2021): Hear No Virus, See No Virus, Speak No Virus: Swiss Hotels’ Online Communication Regarding Coronavirus. ENTER21@yourplace, Springer, pp. 441–451.

Letöltések

Megjelent

2022-12-28

Hogyan kell idézni

Szállodák közösségi média-aktivitása a COVID-19 pandémia időszakában: Esettanulmány három visegrádi szálloda Facebook-tevékenysége alapján. (2022). Acta Carolus Robertus, 12(Különszám), 79-92. https://doi.org/10.33032/acr.3400

Hasonló cikkek

21-30 a 30-ból/ből

You may also Haladó hasonlósági keresés indítása for this article.