Klorid formában levő anioncserélő műgyanta higannyal szembeni védőhatásának tanulmányozása sertéseken

Szerzők

  • Tamás Rétfalvi
  • Imre Sarudi
  • András Szabó

Kulcsszavak:

higany, anioncserélő műgyanta, védőhatás, sertés

Absztrakt

A kísérletet 16-18 kg élőtömegű ártányokon folytattuk le Hg-203 izotóppal jelzett HgCh és CT -formában levő VARION AD (NIKE, Balatonfűzfő) anioncserélő műgyanta felhasználásával. A higanyt a sertések egy dózisban kapták (2,5 mg Hg per állat), a műgyantát pedig a takarmányhoz keverve folyamatosan fogyasztották (20, ill. 40 g műgyanta per kg takarmány). A kísérleti etetés 10 napon át tartott. A kapott eredmények szerint az emésztőcsőbe került Hg(II)-ionok nagy része a műgyanta által megkötődött, s azzal együtt a bélsárral eltávozott. Bár a Hg-felszívódás visszaszorulása révén a vizeleten keresztüli Hg-exkréeió is lecsökkent, az összes Hg-exkréció jelentősen fokozódott. Az utóbbi tény együttjárt természetesen azzal, hogy a szervekben kevesebb higany akkumulálódott. A fentiek alapján bizonyítást nyert védőhatás annak tulajdonítható, hogy a Hg(II)-ionok a CV -ionokkal meglehetősen stabil klorokomplexeket képeznek, tehát a VARION AD (CT) is valószínűleg komplexképzőként viselkedik az emésztőcsőben. A felhasznált védőanyag szelektivitása és hatékonysága szempontjából nagyon kedvező, hogy az alkáli- és az alkáliföldfémek ionjai nem képeznek klorokomplexeket, tehát az emésztőcsőben levő konkurrens fémionok köre meglehetősen leszűkül.

Letöltések

Megjelent

2000-02-15

Hogyan kell idézni

Klorid formában levő anioncserélő műgyanta higannyal szembeni védőhatásának tanulmányozása sertéseken. (2000). ACTA AGRARIA KAPOSVARIENSIS, 4(1), 23-34. https://journal.uni-mate.hu/index.php/aak/article/view/1374

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

<< < 1 2