Az álmok megvalósítása magyar óvónőként a 1960-as és 1970-es években Délvidéken

Autores/as

  • Adél Hanák Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Pedagógiai Intézet, Óvodapedagógus-képző Tanszék

DOI:

https://doi.org/10.17165/TP.2020.1-2.20

Resumen

Kutatásom célja, hogy átfogó képet adjak az elmúlt század 60-as és 70-es éveinek délvidéki óvodai munkájáról, az óvónők szakmai lehetőségeiről, nevelési módszereiről, a gyerekekkel és azok szüleivel való kapcsolattartásról, valamint az óvodák felszereltségéről és tárgyi kultúrájáról. Betekintést nyújtsak a vizsgált korszak óvónői feladataiba, és áttekintsem az óvodapedagógusokkal szemben támasztott követelményeket a központi szabályozó dokumentumok alapján. Vizsgálataim során a dokumentumelemzés és az oral history módszerét alkalmaztam. Az oral history kutatási módszerrel interjút szerveztem az 1960-as és 1970-es években az óvodákban öt Délvidéken dolgozó óvodapedagógussal, amelynek témája a pályaválasztással és az életpályával kapcsolatos történeti jelentőségű események, cselekvések felidézése volt. A múlt kutatásán keresztül törekedtem a hétköznapi dimenzióknak, eseményeknek és attitűdöknek a feltárására.

Biografía del autor/a

  • Adél Hanák, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Pedagógiai Intézet, Óvodapedagógus-képző Tanszék

    hanak.adel23@gmail.com

Referencias

Bogosavljev, M. Bugariu, J. és Hornjak, M. (1975). Az iskoláskor előtti nevelés. Újvidék: Tartományi Tankönyvkiadó Intézet.

Čehak, K. Lerik, I. és mtsai (1975). Predškolsko vaspitanje. Novi Sad: Pokrajinski Zavod za izdavanje udžbenika.

Gábrityné, I. – Mirnics, Zs. (1997, szerk.). Anyanyelvű oktatásunk. Szabadka: MTT Könyvtár 1.

Kamenov, E.(1987). Predškolska pedagogija. Knjiga prva. Beograd: Zavod za udžbenike i nastavna sredstva.

Kéri, K. (2001). Bevezetés a neveléstörténeti kutatások módszertanába. Budapest: Műszaki könyvkiadó.

Kopas-Vukašinović, E. (2004). Karakteristike i razvoj programa za predškolsko vaspitanje i obrazovanje. Novi Sad: Univerzitet u Novom Sadu Filozofski Fakultet.

Kovács, Gy., Lévay, P. és mtsai. (1971). Óvodai Nevelési Program Budapest: Tankönyvkiadó Vállalat.

Mačković, Stevan–Runje, Dujo–Srdić, Vesna–Vass G. (2004). Az iskoláskor előtti nevelés kialakulása és fejlődése Szabadkán. Szabadka: Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény.

Raffai, J. Vukov, É. és Mikuska, É. (2018): Anyanyelv és identitás. A vajdasági magyar óvodatörténet 175 éve. Tanulmányok, 56. füzet, 1: pp. 179–194.

Szabó, E., Balogh, E. és mtsai (1957). Nevelőmunka az óvodában. Budapest: Tankönyvkiadó Vállalat.

Szloboda, I. (1996). A Zentai óvodák története. Zenta: Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre.

Szőke, A. (2000). Elszaladt a kemence. Újvidék: Forum Könyvkiadó

Szőke, A. (2002). Volt egy pajta. Versről, meséről-Pedagógiai segédkönyv. Újvidék: Forum Könyvkiadó.

Szőke, A. (2010). „Istenfélésre vagyunk ítélve": Tanulmányok Dél-Bánát népéletéből. Újvidék: Forum Könyvkiadó.

Szőke, A. (2015). A lélek és a valóság kapcsolata. Újvidék: Forum Könyvkiadó. Szőke, A. (2020). Elszaladt a kemence. Újvidék: Forum Könyvkiadó.

Tóth, P. (2019.6.16). Dr. Szőke Anna Brunszvik Teréz-díjas. Dr. Szőke Anna nyugalmazott óvodapedagógust a közelmúltban Brunszvik Teréz-díjjal tüntették ki, LXXIV. évf. 24. szám https://hetnap.rs/cikk/Dr-Szoke-Anna-Brunszvik-Terez-dijas-29058.html [2020. február 04.]

Publicado

2020-06-20

Número

Sección

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán meghirdetett Óvodatörténeti Pályázat díjnyertes hallgatói munkái

Cómo citar

Az álmok megvalósítása magyar óvónőként a 1960-as és 1970-es években Délvidéken. (2020). Képzés és Gyakorlat : Neveléstudományi folyóirat, 18(1-2), 223-233. https://doi.org/10.17165/TP.2020.1-2.20