Adatok a siska nádtippan (Calamagrostis epigeios (l.) Roth) cönológiai viszonyaihoz Dél-tiszántúli gyepekben

Abstract

Biharugra környékén végeztünk cönológiai vizsgálatokat löszpusztarét és magassásrét állományokban. Mindkét társulásból természetközeli és siska nádtippan (Calamagrostis epigeios) dominálta állományokat is felkerestünk, és egyenként 7–7 reprezentatív cönológiai felvételt készítettünk. Munkánk során arra kerestük a választ, mennyiben befolyásolja egy faj felszaporodása a különböző növénytársulások cönológiai viszonyait, melyek azok a fajok amelyek leggyakrabban fordulnak elő a siska nádtippannal együtt, melyek azok amelyek a legritkábban, illetve melyek tűnnek el a vegetációtípusból a siska nádtippan megjelenésével. Összehasonlítva az intakt, illetve a siskanád által elözönlött társulásokat, a következőket tapasztaltuk: a magassásrétek átlagos fajszáma igen hasonló a két szituációban (7,85, illetve 7,28), míg a természetközeli löszgyepek 30,85-os fajszámához képest a siskanádas állományok fajszegények (13,14 faj kvadrátonként). Az összborítást érintetlen mocsárrét esetében 81,7%-nak találtuk, siskanáda állományban ez az érték magasabb, 100,85% volt. A löszgyepeknél a tendencia ezzel ellentéts volt, 122,29%-ról 97,51%-ra csökkent a növényzet borítása, feltehetőleg a gyep szegényesebb szintezettsége miatt. A siska nádtippan által dominált állományokban a Calamagrostis mennyisége mocsárréten 77,9%-ot, löszgyepben 51,4%-ot tett ki. A siska nádtippan az eredeti gyep fajait jelentősen háttérbe szorította, egymáshoz viszonyított mennyiségüket teljesen megváltoztatta. A felvételek többváltozós elemzésével három nagy csoportot különítettünk el: az intakt mocsárrétek, az intakt löszgyepek és a siska nádtippan által dominált löszgyep és magassásrét felvételek csoportját. Megállapítottuk, hogy a siska nádtippan dominálta állományok elvesztik eredeti jellegzetességüket és jobban hasonlítanak egymásra, mint az elözönlött társulásra.