Élőhely-értékelési lehetőségek dél-tiszántúli és veresegyházi területeken természetességi mutatók alapján

Absztrakt

A dolgozat dél-tiszántúli és Veresegyház környéki területek élőhelyeinek vizsgálatával foglalkozik. A terepi munka során elkülönítettük a jól ábrázolható élőhelyfoltokat. Minden élőhelyfoltnak meghatároztuk az Á-NÉR szerinti élőhelytípusait, háttér adatbázisként elkészítettük részletes fajlistáját, valamint – az értékelést elősegítve – jellemeztük a gyomviszonyok és a természetességi állapot alapján. A felvételezett területek értékelését egyrészt a fajok természetességi mutatóinak felhasználásával végeztük el. Mindezen túl kidolgoztunk egy 10 alkategóriájú, térképi tematikával is ellátott természetességiállapot-értékelési rendszert. Az általunk összeállított rendszer az alkalmazott természetességi mutatókat együttesen veszi figyelembe és – térképi megjeleníthetősége révén – szemléletes képet ad a természetességi állapotról. A vizsgált területek természetességi elemzése, illetve a természetességiállapot-térképek alapján a következők emelendők ki: a dél-tiszántúli területeken körülbelül egyenlő arányban szerepelnek a mező- vagy erdőgazdálkodás hatása alatt álló és a természetközeli területek. Különbség jelentkezik azonban e térszínek megoszlásában: a Hortobágy-Berettyó vidékén a természetes és nem természetes felületek összefüggően, Ecsegpusztán pedig szigetszerűen, váltakozva alakultak ki. A jó állapotú természetközeli élőhelyek mindkét tiszántúli területnél nagy arányban vannak jelen. Veresegyház környékén a mező- és erdőgazdálkodási területek dominanciája jellemző. A kis hányadot – nagy- jából a terület negyedét – kitevő természetközeli élőhelyek viszont rendkívül jó állapotúak.
A felvételezett területek természetességiállapot-térképei – a táji szintű összehasonlítási lehetőségen túl – fontos szerepet tölthetnek be a változások nyomon követésében és a tájba illő gazdálkodási szerkezet megválasztásában.