Élőhely-értékelési lehetőségek dél-tiszántúli és veresegyházi területeken természetességi mutatók alapján
DOI:
https://doi.org/10.56617/tl.4447Kulcsszavak:
természeti állapot, élőhelytérkép, tájhasználatAbsztrakt
A dolgozat dél-tiszántúli és Veresegyház környéki területek élőhelyeinek vizsgálatával foglalkozik. A terepi munka során elkülönítettük a jól ábrázolható élőhelyfoltokat. Minden élőhelyfoltnak meghatároztuk az Á-NÉR szerinti élőhelytípusait, háttér adatbázisként elkészítettük részletes fajlistáját, valamint – az értékelést elősegítve – jellemeztük a gyomviszonyok és a természetességi állapot alapján. A felvételezett területek értékelését egyrészt a fajok természetességi mutatóinak felhasználásával végeztük el. Mindezen túl kidolgoztunk egy 10 alkategóriájú, térképi tematikával is ellátott természetességiállapot-értékelési rendszert. Az általunk összeállított rendszer az alkalmazott természetességi mutatókat együttesen veszi figyelembe és – térképi megjeleníthetősége révén – szemléletes képet ad a természetességi állapotról. A vizsgált területek természetességi elemzése, illetve a természetességiállapot-térképek alapján a következők emelendők ki: a dél-tiszántúli területeken körülbelül egyenlő arányban szerepelnek a mező- vagy erdőgazdálkodás hatása alatt álló és a természetközeli területek. Különbség jelentkezik azonban e térszínek megoszlásában: a Hortobágy-Berettyó vidékén a természetes és nem természetes felületek összefüggően, Ecsegpusztán pedig szigetszerűen, váltakozva alakultak ki. A jó állapotú természetközeli élőhelyek mindkét tiszántúli területnél nagy arányban vannak jelen. Veresegyház környékén a mező- és erdőgazdálkodási területek dominanciája jellemző. A kis hányadot – nagy- jából a terület negyedét – kitevő természetközeli élőhelyek viszont rendkívül jó állapotúak.
A felvételezett területek természetességiállapot-térképei – a táji szintű összehasonlítási lehetőségen túl – fontos szerepet tölthetnek be a változások nyomon követésében és a tájba illő gazdálkodási szerkezet megválasztásában.
Hivatkozások
Borhidi A. 1993: A magyar flóra szociális magatartásformái. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatala és a Janus Pannonius Tudományegyetem Kiadványa, Pécs.
Borhidi A. 1995: Social behaviour types, the naturalness and relative ecological indicator values of the higher plants in the Hungarian flora. Acta Bot. Acad. Sci. Hung. 39: 97–181
Fekete G., Molnár Zs., Horváth F. (szerk.) 1997: A magyarországi élőhelyek leírása, határozója és a Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer. Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest.
Kovácsné Láng E., Török K. 1997: Növénytársulások, társuláskomplexek és élőhelymozaikok. Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer III. MTM, Budapest.
Malatinszky Á. 2004: Botanikai értékek és tájgazdálkodási formák kapcsolata a Putnoki-dombságban. Tájökológiai lapok 2: 65–76
Penksza K. 2004: Élőhelytérképezés. Dévaványa, Ecsegpuszta (O5x5_051) területen. Kutatási jelentés. K-MNPI Szavas.
Penksza K. 2003: Veresegyház, Váckisújfalu, Galgamácsa, Vácegres élőhelytérképezése. Kutatási jelentés.VÉP, Veresegyház.
Penksza K., Malatinszky Á., Zsembery Z. 2003: NBMR-jelentés ANPI, Jósvafô.
Simon T. 1988: A hazai edényes flóra természetvédelmi értékének becslése. Abstracta Botanica 12: 1–23.
Simon T. 2000: A magyarországi edényes flóra határozója. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Letöltések
Megjelent
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2006 Nagy Anita, Penksza Károly
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
A folyóirat Open Access (Gold). Cikkeire a Creative Commons 4.0 standard licenc alábbi típusa vonatkozik: CC-BY-NC-ND-4.0. Ennek értelmében a mű szabadon másolható, terjeszthető, bemutatható és előadható, azonban nem használható fel kereskedelmi célokra (NC), továbbá nem módosítható és nem készíthető belőle átdolgozás, származékos mű (ND). A licenc alapján a szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetni a szerző nevét és a szerzői mű címét (BY).