Ismét támad a kéknyelv betegség (fordítás)

Szerzők

  • Kovács Alfréd Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Állattenyésztés-tudományi Intézet 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1.

Absztrakt

Sorozatban második éve támad a kéknyelv betegség Nyugat-Európában. Hollandiában, Németországban, Franciaországban, valamint Luxemburgban ismét ránehezednek az állati termékeket feldolgozó iparra a betegség következtében hozott nemzetközi rendszabályok.
A kéknyelv olyan vírusos betegség, ami szerepel az állatbetegségeket ellenőrző nemzetközi szervezet (OIE) listáján. Ez azt jelenti, hogy az országoknak mindent meg kell tenniük, ami csak módjukban áll, hogy a betegség ne terjedjen tovább más országokra. Az EU számára az Európai Bizottság határozza meg azokat az intézkedéseket, amelyeket a tagországoknak végre kell hajtaniuk. A kéknyelv betegség esetében ez az otthon tartott állatok szabályozással történő ellenőrzését, fertőtlenítését, valamint a fertőzött farm körüli, 20 km széles védősáv kialakítását jelenti. Kiegészítésként pedig olyan 150 km sugarú ún. védőzóna létesítését, amelynek területén szigorúbb ellenőrzést, valamint állategészségügyi rendszabályokat alkalmaznak.

Információk a szerzőről

  • Kovács Alfréd, Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Állattenyésztés-tudományi Intézet 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1.

    Kovacs.Alfred@mkk.szie.hu

Letöltések

Megjelent

2007-12-28

Folyóirat szám

Rovat

Ismertetések

Hogyan kell idézni

Ismét támad a kéknyelv betegség (fordítás). (2007). Animal Welfare, Etológia és Tartástechnológia (AWETH), 3(3), 244-246. https://journal.uni-mate.hu/index.php/aweth/article/view/6906

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei