Ismét támad a kéknyelv betegség (fordítás)

Autor/innen

  • Alfréd Kovács Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Állattenyésztés-tudományi Intézet 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1.

Abstract

Sorozatban második éve támad a kéknyelv betegség Nyugat-Európában. Hollandiában, Németországban, Franciaországban, valamint Luxemburgban ismét ránehezednek az állati termékeket feldolgozó iparra a betegség következtében hozott nemzetközi rendszabályok.
A kéknyelv olyan vírusos betegség, ami szerepel az állatbetegségeket ellenőrző nemzetközi szervezet (OIE) listáján. Ez azt jelenti, hogy az országoknak mindent meg kell tenniük, ami csak módjukban áll, hogy a betegség ne terjedjen tovább más országokra. Az EU számára az Európai Bizottság határozza meg azokat az intézkedéseket, amelyeket a tagországoknak végre kell hajtaniuk. A kéknyelv betegség esetében ez az otthon tartott állatok szabályozással történő ellenőrzését, fertőtlenítését, valamint a fertőzött farm körüli, 20 km széles védősáv kialakítását jelenti. Kiegészítésként pedig olyan 150 km sugarú ún. védőzóna létesítését, amelynek területén szigorúbb ellenőrzést, valamint állategészségügyi rendszabályokat alkalmaznak.

Autor/innen-Biografie

  • Alfréd Kovács, Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Állattenyésztés-tudományi Intézet 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1.

    Kovacs.Alfred@mkk.szie.hu

Veröffentlicht

2007-12-28

Ausgabe

Rubrik

Ismertetések

Zitationsvorschlag

Ismét támad a kéknyelv betegség (fordítás). (2007). Animal Welfare, Etológia és Tartástechnológia (AWETH), 3(3), 244-246. https://journal.uni-mate.hu/index.php/aweth/article/view/6906

Am häufigsten gelesenen Artikel dieser/dieses Autor/in