Az anyanyulak termelésének javítása kis- és közepes méretű nyúltelepeken. Javaslatok fejlődő országok részére

Szerzők

  • Zsolt Szendrő

Kulcsszavak:

anyanyúl, nevelés, fajták, termelés, fejlődő országok

Absztrakt

A cikk elsősorban a fejlődő országok kis- és közepes méretű nyúltelepein, az anyanyulak termelésre szempontjából fontos tényezőkkel foglalkozik. Az anyanyulak termelésre való felkészítése a születéskor kezdődik. Legjobb a nagy létszámú almokból a közepes vagy nagy születési súlyú, tíz csecsbimbós nőivarú nyulakat kiválasztani. Annak érdekében, hogy megfelelő legyen a tejjel való ellátottságuk, közepes létszámú vagy annál kisebb almokban célszerű őket nevelni. Elválasztás vagy 10-11 hetes életkor után korlátozott takarmányozással vagy nagy rosttartalmú takarmány etetésével elkerülhető az elhízásuk. Ebben az esetben a nőivarú nyulak kissé idősebb korban, érettebben vehetők tenyésztésbe. Flushing alkalmazásával (az első termékenyítés előtt magasabb energia és fehérje szintű takarmány ad libitum etetésével) az ivarzás javítható. Jobb vemhesülési arány érhető el két egymást követő fedeztetéssel, akár ugyanazzal, akár két különböző bakkal. Az először fialó anyanyulaknál az alomlétszám csökkentésével és későbbi újrafedeztetéssel javítható a szervezet energia-egyensúlyi állapota, és elkerülhető a zsírtartalékok túlzott csökkenése. A szaporítási ritmust a takarmányozás színvonalával összhangban kell megválasztani. Az először szoptató anyanyulaknál egyszeri, a többször fialtaknál szabad szoptatással csökkenthető a szopósnyulak elhullása. Szoptató anyanyulaknál a receptivitás és a vemhesülési arány javítható, ha a fedeztetés előtt 2−3 nappal a szabad szoptatásról egyszerire térnek át, vagy a napi megvilágítást 7−8 nappal korábban megnövelik. Fajták keresztezésével a szaporasági tulajdonságokban (vemhesülési arány, alomlétszám, tejtermelés, nevelőképesség) a heterózis kedvező hatásával lehet számolni. Az anyanyulak számára 16−18 °C környezeti hőmérséklet az ideális. Meleg égövi klímán különböző hűtési rendszerek alkalmazásával elkerülhető a termelési szint csökkenése.

Letöltések

Megjelent

2008-02-15

Hogyan kell idézni

Az anyanyulak termelésének javítása kis- és közepes méretű nyúltelepeken. Javaslatok fejlődő országok részére. (2008). ACTA AGRARIA KAPOSVARIENSIS, 12(1), 1-23. https://journal.uni-mate.hu/index.php/aak/article/view/1900

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 > >>