Archívum

  • 2024 (71) Különszám: Diploma 2024

    Immár hetedik alkalommal kerül kiadásra a 4D Tájépítészeti és kertművészeti folyóirat diploma különszáma, és ezzel párhuzamosan a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet tizenhetedik alkalommal rendezi meg diplomakiállítását. Mindkettő fő célja, hogy a frissen végzett Kollégák eddigi legfontosabb, legkomplexebb munkájukat szélesebb közönség számára is bemutathassák, ezzel nagyobb publicitást adva mind szakmai képességeiknek, mind pedig az alma materben folyó képzés minőségének. Az Intézet által gondozott három mesterszakon (Tájépítész mérnöki mesterképzési szak, Településmérnöki mesterképzési szak, Tájépítészet és kertművészet mesterképzési szak (angol és magyar nyelven)) az elmúlt egy év során hatvanan védték meg sikerrel diplomatervüket, az ő munkáik szerepelnek a 4D folyóirat jelen számának hasábjain. 

  • 2023 (68) Különszám: 30 év Önálló Tájépítészeti Oktatás Budán : Tájépítészet a jövő szakmája

    A tájépítészeti oktatás, a „tájépítészeti kar” 30. évfordulójára megjelent kiadvány.

  • 2023 (66) Különszám: Diploma 2023

    A MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézete jelenleg három mesterszakot gondoz: Tájépítész mérnöki mesterképzési szak, Településmérnöki mesterképzési szak, valamint Tájépítészet és kertművészet mesterképzési szak – ez utóbbit angol nyelven is. Az elmúlt egy év során szakjainkon pontosan ötvenen védték meg sikerrel diplomatervüket, az ő munkáik szerepelnek a 4D Tájépítészeti és kertművészeti folyóirat ezen számának oldalain. Olyan kérdésekre, problémákra keresik a „valódi zöld” megoldásokat, amelyek mindannyiunk életének meghatározó elemei – még ha esetleg sokan is vannak, akik ezeket nem fogalmazzák meg maguknak. A klímaváltozás, a digitalizáció, az urbanizáció, a természeti- és kulturális örökségünk védelme mind globális, mind lokális értelemben a jelenkor talán legfontosabb kihívásai. 

  • 2022 (64) Különszám: Mőcsényi Mihály-díj

    Mőcsényi professzor születésének 100. évfordulójáról a róla elnevezett díjjal emlékezhettünk meg – egy olyan díjjal, amely mára a szakterület legrangosabb elismerésévé vált. A különszám egy keresztmetszetet ad a díjazottak tevékenységéről és személyiségéről, rávilágítva a tájépítészet sokszínűségére.

  • 2022 (63) Különszám: Az Ormos Imre Érem kitüntetettjei 1989–2022

    A 4D Tájépítészeti és Kertművészeti Folyóirat e különszámával régi adósságot törlesztünk szakmánk kiválóságai felé. E jubileumi kiadványban gyűjtöttük össze és mutatjuk be vázlatosan azt a negyvenegy tájépítészmérnök kollégát, akik kiemelkedő szakmai eredményeik alapján Omos Imre Éremben részesültek az elmúlt 35 évben. Az Ormos Imre Érmet a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Tanácsa hozta létre 1988-ban, a Táj- és Kertépítészeti szak megalapításának 25. évfordulója alkalmából, hogy a táj- és kertépítészet szakterületén az oktatásban, a kutatásban vagy a szakmai gyakorlatban kiemel-kedő tevékenységet végző szakembereket kitüntesse.

     

  • 2022 (61) Különszám: Diploma 2022

    A 4D Tájépítészeti és Kertművészeti Folyóirat idei diplomaszámának az a különlegessége, hogy a mesterszakos diplomatervek mellett néhány, a 2021. decemberi szakdolgozat-védésen kiemelkedő teljesítményt elért végzős tájrendező és kertépítő mérnök hallgatónk munkáját is tartalmazza. A diplomatervek tartalmukat illetően a hazai szakmai és laikus közönség számára egyaránt érdekesek. Ugyanakkor nemzetközi vonatkozásban is figyelemreméltóak, hiszen többségük szorosan kapcsolódik a Nemzetközi Tájépítész Szövetség 2021-es granadai konferenciájának kiemelt szakmai témaköreihez: az egészséges, élhető és ökológiailag vala-mint gazdaágilag is fenntartható környezetkutatáshoz és fejlesztéshez, a művészi igényű, inspiráló táj- és szabadtér-építészeti tervezés módszertanához.

  • 2021 (58) Különszám: Diploma 2021

    "...A diplomaterv elkészítése egyéni munka. Az elmúlt tanév ezt az egyéniteljesítményt még inkább kiemelte. A korábbi, normális munkamenetben a konzulens tanár személyes jelenléte nagyobb oktatói szerepvállalást biztosított, ami a diplomázóknak is több biztonságérzetet, szakmai támaszt nyújtott. Szakmai és emberi rátermettségük bizonyítéka a 4D Tájépítészeti és Kertművészeti Folyóirat 58. száma, amelyben – a nehéz körülmények ellenére is – kitartásuk, szorgalmuk és kreativitásuk eredményét, diplomaterveik összefoglalóit tudtuk megjelentetni. S bár a diplomaterv egyéni munka, az élet mégis egy csapatjáték. Ebben a közös utazásban bizalommal meg kell fognunk egymás kezét, és a szakmai profizmus mellett a spiritualitásra, az emberi kapcsolatokra még nyitottabbakká kell válnunk. Az optimizmus jegyében engedjék meg, hogy biztosítsam Önöket arról, hogy az idei diplomaosztó ünnepség és a Diploma 2021 kiállítás nem elmarad, csak eltolódik. Feltett szándékunk, hogy – amint azt a járványügyi körülmények lehetővé teszik – mindkét eseményt megrendezzük. Addig is – a folyóirat révén – a diplomatervek megtekinthetők, eljutnak minden érdeklődőegyetemi polgárhoz, kollégához, tervezőműhelyhez és szakmai szervezethez...."

    Budapest, 2021. február 18.

    Fekete Albert

  • 2020 (54) Különszám: Diploma 2020

    Diplomamunkák bemutatása:
    • Tájépítészmérnöki mesterszak (MSc): Bakos Anikó, Bíró Borbála, Budafoki Dávid, Cseke Noémi, Enyedi-Kozma Ábel, Gunzinám Liza Regina, Huszkó Dorottya, Kalász Tünde, Keszthelyi Ákos, Komlósi Petra, Koppány Lili, Kutnyánszky Virág, Ludvigh Bertalan, Petelei-Ambrus Bíborka, Rózsa Anna, Varga Liza, Vida Bertalan, Vidák Beatrix, Vincze Viven
    • Településmérnöki mesterszak (MSc): Kardos Bálint Ferenc, Leel-Őssy Zsolt, Magyarosi Dóra, Orbán Cintia, Sugár Cindy, Sunkel Diána Alexandra
    • Tájépítészet és kertművészet mesterszak (MA): Bánhegyi Luca, Gimes Kinga, Gyurasza Miklós, Héjjas Luca Nóra, Juhász Rozália, Körtvélyesi Dóra, Lakatos Luca, Szalai Orsolya Zita, Varsányi Orsolya
    • Master of Arts in Landscape Architecture (MLA): Camila Andressa Pereira Rosa, Chaima Lahmar, Gentrit Krasniqi, Gödze Tetrik, Ingra De Macedo Arellano, Jorge Andrés Báez Rojas, Li Tianhao, Maisan Wannaus, Mateo Munoz Altamirano, Mohammad Al-Soub, Nabhani Ola, Nawarah Mazen Al Basha, Nebras Yassen Khadour, Obando Navas Veronica Carolina, Seloua Benkaid Kasbah, Shi Hao, Ulbala Akimkhan, Yang Yang
  • 2019 (51) Különszám: Diploma 2019

    A Tájépítészeti és Településtervezési Kar, a 4D folyóirat alapítója és kiadója idén ismét fontos évfordulóhoz érkezett. A Kertészeti Tanintézetből 1939-ben jött létre a Kertészeti Akadémia, ami oktatás-szervezési szempontból szorosan kapcsolódott a József Nádor Műszaki és Gazdaság-tudományi Egyetemhez.
    Az egyetemi szervezetbe való csatlakozás révén a legfontosabb szakmai műhelyek, köztük a tájépítész képzés első intézményi formája, az Ormos Imre alapította Kertművészeti és Kerttervezési Tanszék is megalakulhatott. A 70 évvel ezelőtti intézményfejlesztés rakta le az alapokat az önálló szakterületi fejlődés és intézményesülés számára.
    Ormos oktatói, tervezői, alkotói, szaktanácsadói munkásságának szerves része volt a szakírói tevékenység, amit számos alapvető szakterületi mű, tankönyv, jegyzet és tudományos vagy szakírói cikk tanúsít. Az iskolaalapító Ormos Imre ebben is példát, utat mutatott. Az elmúlt hetven év hatalmas fejlődést hozott a szakterület, a tájépítészeti iskola és a szakterületi publikálás számára. Az önálló szakterületi tudományos periodika, a 4D 2006. évi indítása jó lehetőséget kínált és kínál ma is a szűkebb és tágabb szakterület aktuális kutatási és alkotói eredményeinek közlésére. Tíz éve magyar és angol nyelven adjuk ki a folyóiratot, ami így a nemzetközi szakmai kapcsolatok építésére is alkalmas. Az utóbbi évek örvendetes fejleménye, hogy egyre több nemzetközi cikk is megjelenik a lapban. A Karon folyó képzés is nemzetközi, hiszen a tájépítészeti és településtervezési szakok mellett az angol nyelvű tájépítész mesterképzés stabil és keresett szak.
    A 4D a kezdetektől igyekezett helyet adni a legjobb diplomaterveket bemutató közleményeknek, mind a kutatás orientált vagy tájtervezési tematikájú, mind a tervezői, alkotói, szabadtérépítészeti munkákból. A diplomatervek önálló kötetben való megjelentetését a hallgatók is sürgették, olyannyira, hogy az első kari diploma füzetet a végzős évfolyam hallgatói szerkesztették. A 4D nem csak felvállalta ezt az igényt, hanem a kétnyelvű publikálással további távlatokat nyitott meg a friss diplomások számára.
    A 4D szerkesztő bizottsága és szerkesztősége nevében hadd kívánjak az ifjú tájépítészeknek és településmérnököknek szakmai kihívásokban gazdag, sikeres pályát, s egyúttal bíztatom is a kollégákat, hogy legyenek rendszeres olvasói a lapnak, s vegyenek részt az írott-nyomtatott sajtó készítésében is, tervismertetésekkel, tanulmányokkal, tudományos publikációkkal.

  • 2018 (47) Különszám: Diploma 2018

    Diplomamunkák bemutatása:
    • Tájépítészmérnöki Mesterszak (Msc) /Master of Landscape Architecture (MSC): Bódi-Nagy Anasztázia, Borzási Petra, Börcsök Brigitta, Csehné Fózer Zsófia Ágnes, Cser Júlia, Csóka Györgyi Andrea, Fábián Zsófia Eszter, Farkas Ágnes, Hodossy Anna, Horváth Fruzsina, Imre Diána Petra, Kenyeres Dóra, Kiss Barbara Anna, Koós Nóra, Lugosi Flóra, Major Imola, Molnár Beáta, Papp Miklós László, Pósfai Máté, Sármán Dóra, Sebestény Tünde Ildikó, Simon Kata, Szabó Zsófia Zulejka, Szécsényi Natália, Tahi-Tóth Orsolya Éva, Teleki Mónika, Tiru Emese, Trabak Zoltán, Vadász Dániel Pál, Varga Dalma Erzsébet, Záhoczky Ráhel
    • Településmérnöki Mesterszak (Msc)/Master of Urban Planning (MSC): Bertyák Ágnes, Fejes Mónika, Gyimesi Levente Zsombor, Kiss-Rácz Eszter, Lakner Lóránd László, Serf Dorottya, Szabó Lilla, Szekeres Petra, Végh Anna, 
    • Tájépítész És Kertművész Mesterszak (MA) / Master of Landscape Architecture and Garden Art (MA)​​​​​​​: Benkő Anna, Csige Anna, Csík Nóra, Gulyás Viktor Soma, Gyenes Flóra, Jánoska Rita Zsófia, Kelemen Edmond István, Nagy Lili, Sógor Gabriella Alexandra, Thurnay Júlia Anna, 
    • Master of Arts in Landscape Architecture (MLA): Orkhan Afandiyev, Joana Dimitrovska, Daria Ermakova, Afaf Hamazaoui, Benhaddia Mostafa Kamel, Derek Robinson, Song Yimeng, Jie Zhao
  • 2017 (43) Különszám: Diploma 2017

    A ’4D’ Tájépítészeti és Kertművészeti Folyóirat 2017. évi első száma különleges tartalommal és aktualitással jelenik meg. A 2006-ban útjára indított 4D a tudományos és az alkotói – szakmai közleményeken túl rendre helyet adott a Kar rangos eseményeiről szóló beszámolóknak, vagy éppen a jelentős, nemzetközi kari rendezvények, konferenciák előadásaiból készült publikációknak. Ez a vissza-visszatérő tematikus szerkesztés magától értetődő, hiszen a 4D az egyedüli szakterületi periodika hazánkban, és ezért az egyetlen, rendszeresen megjelenő kiadvány, amely a Kart is reprezentálja mind a hazai szakmai és szakigazgatási körökben, mind a nemzetközi porondon.

    A lap szakmai alapítója és gondozója, a Tájépítészeti és Településtervezési Kar ebben az évben ünnepli az önálló kari státusz 25. évfordulóját. Érthető tehát, ha a Nemzeti Kulturális Alap támogatását ezzel a lapszámmal a Kar oktatási kínálatát és eredményességét legjobban reprezentáló diplomaterveknek szenteljük. A 2016-ban diplomázott mesterszakos hallgatók munkái jó áttekintést adnak a változatos tematikai kínálatról, az objektumtervezéstől, ill. a városi tájépítészettől a tájtervezésen és tájrehabilitációs terveken át a települési, ill. a regionális léptékig terjedő tervezői, fejlesztői munkákról.
    A Tájépítészeti és Településtervezési Karon agrárműszaki, műszaki és művészeti tudományterületen, négy mesterszakon folyik az oktatás a bolognai rendszer 2006. évi bevezetése óta: tájépítészmérnök MSc, településmérnök MSc, tájépítész - kertművész MA, ill. Landscape architecture and garden design MLA. A szak-kínálatot és a különböző kimeneteket a tájépítészet és a településtervezés komplexitása indokolja. Az angol nyelvű mesterszak pedig különösen fontos a Kar életében, hiszen a nemzetközi képzések fejlesztése nem csak elvárt, és a minőséget erősítő követelmény, hanem lehetőség a magyar tájépítész képzés nemzetközi megmérettetésére és a kapcsolatrendszer erősítésére.

    A 4D szerkesztő bizottsága és szerkesztősége nevében hadd kívánjak az ifjú tájépítészeknek és településmérnököknek szakmai kihívásokban gazdag, sikeres pályakezdést, s egyúttal bíztatom is a kollégákat, hogy legyenek rendszeres olvasói a lapnak, s legyenek részesei a publikációs alkotói munkának is, tervekkel, tanulmányokkal, tudományos publikációkkal.

1-25 a 57-ból/ből