A megújuló energiaforrás-felhasználásra vonatkozó beruházások megtérülésének vizsgálata települési szinten
Kulcsszavak:
megújuló energiaforrás-felhasználás, napelem, biomassza, településfejlesztésAbsztrakt
Nagypáli és Pornóapáti települések hasonló adottságú kistelepülések, ahol a fejlődés kulcsát a megújuló energiaforrás-hasznosításban látják. Nagypáliban három olyan napelemrendszert vizsgáltunk megtérülési mutatószámokkal, melyek az önkormányzati épületeket látják el villamosenergiával. Az egyik megtérülne állami támogatás nélkül is, kettő pedig támogatással, vagy energiaár-növekedést feltételezve. Pornóapátiban egy bio-szolár falufűtőmű működik, ami a lakosságot látja el hőenergiával. Magas beruházási költsége egyértelműen nem térül meg, és a lakosok számára sem megfelelő a rendszer működése. Ez alapvetően az alacsony energiasűrűség és a tapasztalatok és szakértelem hiányának tudható be. Mind a két vizsgált település a megújuló energiaforrások hasznosításában látta a kiutat a gazdasági nehézségekből. Vizsgálatunk alapján Nagypáli sikeresen, míg Pornóapáti kevésbé helyesen választott.
Hivatkozások
Belügyminisztérium 2011. Településfejlesztési füzetek 29. Települések az energiaönellátás útján, Patkós Stúdió, Budapest
Központi Statisztikai Hivatal 2008. Tájékoztató a kiemelten támogatott kistérségekről, Budapest, 8–9. o.
Lukács, G. S. 2011. Települési megújuló energia modellek, Szaktudás Kiadó, Budapest, 13. o., 279–280.o.
Pornóapáti Község Német Települési Kisebbségi Önkormányzata 2005. Biomassza falufűtőmű Pornóapátiban, 23. o.
Zala Megyei Fejlesztési Kht 2007. Best Practice – A megújuló energiaforrások legjobb gyakorlatainak gyűjteménye, 5–6. o.
Letöltések
Megjelent
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2018 Dávid Veronika, Hegedűsné Baranyai Nóra, Pintér Gábor

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
The articel is under the Creative Commons 4.0 standard licenc: CC-BY-NC-ND-4.0. Under the following terms: You must give appropriate credit, provide a link to the license, and indicate if changes were made. You may do so in any reasonable manner, but not in any way that suggests the licensor endorses you or your use. You may not use the material for commercial purposes. If you remix, transform, or build upon the material, you may not distribute the modified material. You may not apply legal terms or technological measures that legally restrict others from doing anything the license permits.