Állattenyésztő szemmel az Etológiai Konferenciáról
Absztrakt
2005. augusztus 20–27.-ig került megrendezésre Budapesten a XXIX. Nemzetközi Etológiai Konferencia, valamint ennek keretén belül a Madáragykutatók Videokonferenciája. A rendezvény az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Etológiai Társaság közös szervezésében, Altbäcker Vilmos elnök, Kabai Péter, Bárdos György, Barta Zoltán, Csányi Vilmos, Haller József, Liker András, Moskát Csaba, Miklósi Ádám és Topál József irányításával zajlott.
Letöltések
Megjelent
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2006 Szentléleki Andrea, Tőzsér János

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
A folyóirat a nyílt hozzáférés elvei szerint működik, cikkeire ugyanakkor a Creative Commons 4.0 standard licenc alábbi típusa vonatkozik: CC-BY-NC-ND-4.0. Ennek értelmében a mű szabadon másolható, terjeszthető, bemutatható és előadható, azonban nem használható fel kereskedelmi célokra (NC), továbbá nem módosítható és nem készíthető belőle átdolgozás, származékos mű (ND). A licenc alapján a szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetni a szerző nevét és a szerzői mű címét (BY).