Képes beszámoló két párizsi kiállításról 2007 márciusában

Szerzők

  • Tőzsér János Szent István Egyetem, Állattenyésztés-tudományi Intézet, Szarvasmarha-és Juhtenyésztési Tanszék, 2103 Gödöllő, Páter K. út 1.

Absztrakt

Már több mint egy évtizede szerveznek minden év március első napjaiban – egymással átfedésben – két nagy mezőgazdasággal kapcsolatos kiállítást Párizsban. Párizs északi részén az ún. kiállítási parkban (Villepinte) 1994 óta kerül megrendezésre a SIMAGENA elnevezésű kiállítás. A másik párizsi kiállítást (Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás, Salon International de l’Agriculture) március 3–11. között (Port de Versailles) rendezték idén, amely méretében és tematikájában is jelentősen eltért az elsőként említett kiállítástól.
A SIMAGENA kiállításon idén, március 4-8. között, számos francia és nemzetközi mezőgazdasági, gépipari és szolgáltató cég mutatkozott be a
22 hektár kiállítási területen, közel 200 ezer látogatónak. Örvendetes, hogy 2007-ben két nagy csarnokban kialakított ringben 250 tejtermelő szarvasmarha (tehén, növendék) és 250 húshasznosítású szarvasmarha (tehén, bika, növendék, borjú) versenyzett a díjakért. Az első három napon a különböző húshasznosítású fajták versenyeztek (vasárnap: salers, aubrac; hétfő: limousin, különböző fajtájú vágóállatok; kedd: blonde d’aquitaine, charolais), majd szerdán a holstein-fríz, csütörtökön pedig a montbéliarde fajtájú egyedeket szólították a ringbe. A rendezvény nemzetközi voltát igazolja, hogy a holstein-fríz fajta egyedei öt országból (Németország, Belgium, Hollandia, Svájc és Olaszország), a limousin fajta egyedei négy országból (Németország, Hollandia, Svájc és Olaszország), valamint az aubrac fajta egyedei ugyancsak négy országból (Spanyolország, Írország, Svájc, Magyarország) érkeztek a versenyre (SIMAGENA, 2007).
A Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon (Port de Versailles) a szarvasmarhák közül – a korábbi évek hagyományaihoz igazodva – az állatok létszámának és a verseny színvonalának tekintetében is két fajta, a holstein-fríz és a charolais emelkedett ki. Ezen a kiállításon a juh-, kecske-, sertés- és lótenyésztők, valamint a baromfitartók is kellő lehetőséget kaptak eredményeik bemutatására. Érdekesség, hogy az ebtenyésztők
1000 egyeddel képviseltették magukat, továbbá, hogy a macskatartók is szép számban jelentek meg (Guide de Visite, 2007).
A SIMAGENA kiállítás történetében először két, hazánkban tartott aubrac fajtájú tenyészbika (Rocco: 2000/02/03, tenyésztő: Tichit Anna-Marie, Ribennes, Franciaország; Amoreux: 2005/02/04, tenyésztő: Ramon Jean Claude, Redoules, Franciaország) került bemutatásra, mindkettő a La Garonnaise Kft. (Sajólászlófalva) tulajdona (SIMAGENA, 2007)
(lásd: 21. a, b, c, d. képek, 22. a,b. képek).
A kiállításokon készített fotóimat ezennel ajánlom olvasóink szíves figyelmébe.

Információk a szerzőről

  • Tőzsér János, Szent István Egyetem, Állattenyésztés-tudományi Intézet, Szarvasmarha-és Juhtenyésztési Tanszék, 2103 Gödöllő, Páter K. út 1.

    Tozser.Janos@mkk.szie.hu

Letöltések

Megjelent

2007-08-31

Folyóirat szám

Rovat

Ismertetések

Hogyan kell idézni

Tőzsér, J. (2007). Képes beszámoló két párizsi kiállításról 2007 márciusában. Animal Welfare, Etológia és Tartástechnológia (AWETH), 3(2), 184-195. https://journal.uni-mate.hu/index.php/aweth/article/view/6900

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 3 4 5 > >>