A valóság mint képalkotó elem

A tárgy jelentésváltozása a műalkotásban

Authors

  • Ferenc Ficzek Kaposvári Egyetem Művészeti Kar Vizuális Intézet

Keywords:

kontextus, kompozíció, forma, környezet, kontraszt

Abstract

Doktori értekezésemben a mindenkori jelentés kapcsán írok a kontextusról mint dolgozatom központi motívumáról, majd négy nagyobb egységre bontom a témát: (1) Tárgy és környezete, (2) Tárgyátalakítás-tárgytorzítás, (3) Tárgyösszeépítés és (4) Tárgykiegészítés. Mindegyik nagyobb rész további egységekre bomlik a logikai tagolás szükségességétől, illetve az altéma kifejtésének mélységétől függően. Az ezt követő részben a kiegészítés műveletének (át)értelmező jellegét hangsúlyozom, és Elekes Károly: Tunning című sorozatával foglalkozom. A bemutatott alkotásokkal összefüggésben kitérek a mimézis és az illúzió jelentőségére, majd külön fejezetben a szöveg jelentésbefolyásoló szerepét is megemlítem. Szándékom egy következetesen végigvitt gondolatmenet, melynek betetőzéseként Gyenis Tibor műveit elemzem, mert úgy vélem, alkotásai szinte pontról-pontra érintik és karakteresen meg is jelenítik azokat a témákat, amelyekre dolgozatomban koncentrálok. Végezetül általános konklúzióként pontokba foglalom a leírtakkal kapcsolatosan tett megállapításaimat, mintegy a szűken vett szakmaiság keretét kitolva, tágabb értelmezési vonatkozásoknak adva lehetőséget. Az alább közölt részlet a kontextus témakörét érinti.

References

Almási Miklós (2003): Anti-esztétika. Helikon, Budapest

Angi István (2004): Értéktől jelentésig. Pro Philosophia Kiadó, Kolozsvár

Arisztotelész (2002): Metafizika. Lectum Kiadó, Szeged

Arnheim, Rudolf (1979): A vizuális élmény. Gondolat, Budapest

Gombrich, E. H. (1982): Illúzió és művészet. In: R.L. Gregory – E. H. Gombrich: Illúzió a természetben és a művészetben. Gondolat, Budapest

Gregory, R. L. (1973): Az értelmes szem. Gondolat, Budapest

Gregory, R. L. (1982): A megtévesztett szem. In: R.L. Gregory – E. H. Gombrich: Illúzió a természetben és a művészetben. Gondolat, Budapest

Kepes György (1979): A látás nyelve. Gondolat Kiadó, Budapest

Malevics, Kazimir (1923/1986): Tárgynélküli világ. Corvina, Budapest

Maquet, Jacques (2003): Az esztétikai tapasztalat. Csokonai Kiadó

Paz, Octavio (1990): Meztelen jelenés. Helikon, Budapest

Published

2012-03-30

Issue

Section

Articles

How to Cite

A valóság mint képalkotó elem: A tárgy jelentésváltozása a műalkotásban. (2012). ARTCADIA, 3(1), 36-50. https://journal.uni-mate.hu/index.php/artcadia/article/view/3849