Anyanyelv és emigráció

Absztrakt

Emigráció és anyanyelvi kultúraközvetítés kapcsolatának vizsgálata több szempontból is indokolt. Először, a 20. századi irodalmi emigráció elhanyagolt része a magyar művelődésnek, jóllehet a hazájuktól távol élők szellemi és művészeti teljesítménye ugyanúgy része az anyanyelvi örökségnek, mint az anyaországi vagy a kisebbségi magyar kultúráké. Másodszor, az emigráció, metaforaként értve, egy sor olyan jellegzetességet felidéz, melyek az utóbbi évtizedek elméleti gondolkodásának fő szempontjai, illetőleg a szövegolvasás újabb keletű gyakorlatai közé tartoznak. Ilyen az elhelyeződés, kimozdulás, decentrálás alakzatai, a nyílt forma méltánylása a zárttal, a peremé a középponttal, a távollété a jelenléttel, a különbözőség az azonossággal, heterogeneitás a homogeneitással szemben (Vö. McClennen 2004 20). Harmadrészt pedig az irodalmi emigráció a kultúra anyanyelvi közvetítésének mikéntje mellett arra irányíthatja rá a figyelmet, hogy mi is itt a közvetítenivaló, a közvetítés milyen nyelvi és kulturális közegekben mehet végbe, a közvetítés módja és tárgya miként esik egybe vagy válik szét. Egyszóval, hogy mi minden lehet az anyanyelv (nyelvi vagy nem nyelvi) jelölője. Az anyanyelvi kultúra anyanyelvi közegben való közvetítésének evidenciájával szemben az emigráció perspektívájából az anyanyelv nem mint kéznél levő eszköz, hanem mint tét, adott esetben mint önmaga tétje mutatkozik meg. A következőkben azt igyekszem felvázolni, hogy az emigráció mint élethelyzet és mint irodalmi produkció milyen példákat szolgáltathat az anyanyelv magától értetődőségének elveszítésére, metamorfózisainak, újra elnyerésének, megszüntetve megőrződésének távlataira.