A Koppánymonostori-sziget kialakulása és tájtörténete
DOI:
https://doi.org/10.56617/tl.4118Kulcsszavak:
Duna, sziget, ártéri erdő, hullámtér, térképAbsztrakt
A dunai szigetek mai képének kialakulásában nagy szerepet játszottak a 19. század végén lezajlott folyószabályozási munkálatok, mellékág-lezárások, ármentesítések, amelyeknek következtében a mellékágakban a víz folyása lelassult, a szállított hordalék folyamatosan lerakódott, s így megkezdődött egy dinamikus feltöltődési folyamat, amely a mellékágak folyamatos feliszapolódását eredményezte. Ennek követ- keztében, a nyári hónapokban a főmedertől leválasztott mellékágak néhol teljesen kiszáradnak, felgyorsítva ezzel a szukcessziós változásokat, utat engedve az inváziós fajok terjedésének.
Így történt ez a Komárom város nyugati partjánál elhelyezkedő Koppánymonostori-sziget esetében is. A régi katonai térképek az 1780-as években egy nagyobb és három kisebb szigetet ábrázolnak, egységesen erdőborítással, később két szigeten az erdőt letermelték, s helyén mocsaras foltokkal tarkított rét jött létre. A sziget életében bekövetkezett legnagyobb változások a 1800-as évek második felére tehetők, amikor partját sok helyen kőszórásokkal szegélyezték, a kisebb szigeteket a nagyhoz csatolták, s a mellékágat kőgáttal leválasztották a főmedertől. Ekkortájt a kis szigetek felszínborítása a szukcesszió előrehaladtával főként erdő volt, egyedül a nagy sziget keleti és középső részein figyelhető meg kaszálórét, s két foltban ártéri gyümölcsös.
Összességében a koppánymonostori szakaszon a Duna régebben még önmaga alakította dinamikusan saját medrét, s egy kisebb meanderkanyarulat után, a helyi lassabb folyás eredményeképpen rakta le a sziget alapjait, amely a 19. századi folyószabályozásokig folyamatosan változott. Azóta a hajózás érdekében a partokat mesterséges kőszórásokkal szegélyezték, egyes átalakulási, feltöltődési folyamatok, így a szukcessziós változások is felgyorsultak. A szabályozási munkálatok, kőszórások, gátak miatt ezen a Duna szakaszon újabb szigetek születése lehetetlenné vált, így a mára oly ritkaságnak számító ártéri élőhelyek megőrzése kiemelt természetvédelmi feladat.
Hivatkozások
Fleischer T. 2008: Belvízi közlekedés a Dunán és Európában. A Duna és a térségi versenyképesség. Műhelykonferencia, MTA – Corvinus Egyetem, Budapest, 2008 május 19. Az előadás szerkesztett szövege.
Kárpáti I. 1958: A hazai Duna-ártér erdei. Kandidátusi értekezés tételei.
Kevey B. 1993: A Szigetköz erdeinek összehasonlító cönológiai vizsgálata. Kandidátusi értekezés, kézirat, MTA kézirattára, Budapest.
Kevey B. 1998: A Szigetköz erdeinek szukcessziós viszonyai. Kitaibelia 3: 47–63.
Kevey B. 2004: A Duna szlovákiai elterelésének hatása a Felső-Szigetköz fehér nyárligeteire (Senecioni sarracenici-Populetum albae Kevey in Borhidi & Kevey 1996). Wirkung der slowakischen Donau-Umleitung auf die Weißpappel-Auen (Senecioni sarracenici-Populetum albae) in Felső-Szigetköz (in der Oberen-Schüttinsel), Süd-West-Ungarn. Kanitzia 12: 177–195.
Pécsi M. 1957: A Magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana. Akadémia Kiadó, Budapest.
Tóth T. 2001: Tárjörténeti és botanikai kutatások a Felső-Duna árterületén a Neszmély-Süttő közötti Duna-szakaszon. A Puszta, 1/18: 124–141.
Zólyomi B. 1934: A Hanság növényszövetkezetei (Die Pflanzengesellschaften des Hanság). Vasi Szemle 1: 146–174.
Zólyomi B. 1937: A Szigetköz növénytani kutatásainak eredményei. Bot. Közlem. 34: 169–193. GATE-KTI, BOKU-IWHW 1995/96: Duna Vizuális Tájérték Leltár CD.
VITUKI, Aquaprofit Zrt., ÖKO Zrt., VTK Innosystem Kft., COWI Magyarország 2007: A Duna hajózhatóságának javítása tárgyú projektet megalapozó tanulmány (konzorciumi vezető: VITUKI).
Térképek forásai:
Hadtörténeti Intézet és Múzeum térképtára, Földmérési és Távérzékelési Intézet archívuma, www.lazarus.elte.hu
Letöltések
Megjelent
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2009 Ádám Szilvia, Penksza Károly, Malatinszky Ákos, Csontos Péter
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
A folyóirat Open Access (Gold). Cikkeire a Creative Commons 4.0 standard licenc alábbi típusa vonatkozik: CC-BY-NC-ND-4.0. Ennek értelmében a mű szabadon másolható, terjeszthető, bemutatható és előadható, azonban nem használható fel kereskedelmi célokra (NC), továbbá nem módosítható és nem készíthető belőle átdolgozás, származékos mű (ND). A licenc alapján a szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetni a szerző nevét és a szerzői mű címét (BY).