A szabadpénz elmélete a jelenlegi hazai helyi pénzek működésében

Authors

  • László Balogh
  • Anett Parádi-Dolgos
  • József Varga

Keywords:

szabadpénz, Silvio Gesell, helyi pénz, Kékfrank, Balatoni korona, Bocskai korona

Abstract

2013 júniusában három helyi pénz van forgalomban Magyarországon: a (soproni) Kékfrank 2010 májusában került elsőként kibocsátásra, 2012-ben pedig a (Veszprém környéki) Balatoni korona és a (hajdúnánási) Bocskai korona. Ezek a jogilag utalványnak számító készpénz-helyettesítő fizetőeszközök, rövidebben fogalmazva: forgatható utalványok. Ez az utalvány tehát nem pénz, rá a pénzteremtés jogi szabályai nem vonatkoznak, a jelenlegi szabályozási környezetben nem engedélykötelesek. Ugyanakkor a forgatható utalványokra sincs érvényes, elfogadott jogi szabályozás, bár e területen az első lépések megtétele már megtörtént. A helyi pénzek általában helyi önkormányzatok, civil szervezetek és a kibocsátások fedezete kezelésére vállalkozó hitelintézet együttműködésével kerülnek forgalomba. A kibocsátók célja jellemzően a helyi pénzforgalom felgyorsítása, a tőke helyben tartása, a helyi termékek fogyasztásának elősegítése. E hatások mellett a helyi pénz turisztikai vonzerőt is gyakorol, valamint közösségformáló, közösségteremtő ereje is fontos társadalmi tényező.

Published

2014-02-15

How to Cite

A szabadpénz elmélete a jelenlegi hazai helyi pénzek működésében. (2014). REGIONAL AND BUSINESS STUDIES, 6(1), 1-11. https://journal.uni-mate.hu/index.php/rbs/article/view/563