A Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. gazdasági utókalkulációja a 2005-ös évre

Szerzők

  • Andrea Veizer

Kulcsszavak:

tömegközlekedés, javítási költség, gazdasági hatékonyság

Absztrakt

Az Alkalmazott Informatikai Szolgáltató Tudásközpont támogatásával a ROP által finanszírozott szakmai gyakorlaton vehettem részt a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt.-nél. Ez idő alatt feladatom volt a társaságnál rendelkezésre álló, a járművek kilométerteljesítményétől függő közvetlen költségeket és ráfordításokat tartalmazó alapadatok rendszerezése, statisztikai feldolgozása, és végül egy, a 2005. évre szóló gazdasági utókalkuláció készítése, mégpedig a társaság által végzett mindhárom szolgáltatási tevékenységre (menetrend szerinti autóbusz közlekedés, különjárati autóbusz közlekedés, illetve reklámhordozás). A feladat teljesítése során a társaság kérésének megfelelően kiemelt figyelmet fordítottam a járműegyedenkénti javítási óra és javítási költség havi, illetve éves alakulására; ugyanakkor az üzemanyag-gazdálkodás, bár az összes költség jelentős hányadát képezi, nem volt témája a gyakorlatnak, mivel egyrészt a bonyolult normarendszer miatt önmagában egy külön tanulmány alapja lehetne, másrészt a társaság kifejezetten a javítási költségre vonatkoztatva kérte az utókalkuláció elkészítését. Ezen adatok ismeretében a társaság vezetősége a jövőben megalapozottan tud operatív döntéseket hozni, például a járműállomány fiatalításakor az utókalkuláció során kimutatottan magas javítási költségű gyártmánytípusok helyett a gazdaságosabban működtethető típusok megvásárlását illetően.

Letöltések

Megjelent

2006-02-15

Folyóirat szám

Rovat

Hallgatók közleményei

Hogyan kell idézni

A Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. gazdasági utókalkulációja a 2005-ös évre. (2006). ACTA AGRARIA KAPOSVARIENSIS, 10(3), 321-327. https://journal.uni-mate.hu/index.php/aak/article/view/1860