Rajztanítási módszerek a 18-19. században a korszak művészeti irányzatainak tükrében

Absztrakt

tükrében

„Sok mindent másképpen látunk, hajói ismeijük mindennek a gyökerét, a forrásait, a csiráit, a kifejtés phasisait, az előzményeket.” - írta Fináczy Ernő 1911-ben.
Megállapítása nagyon igaz kettő és negyed százados rajzoktatásunk 18-19. századi kezdeteire visszaemlékezve. Magyarország történetében ez a török hódoltság pusztítása utáni demográfiai regenerálódás, soknemzetiségűvé válás és a gazdaság újjáépítésének a korszaka. Mezőgazdaságunkat és iparunkat egyaránt a feudális formák jellemezték, de jelentkeztek már a kapitalista fejlődés csirái is. Habsburg Mária Terézia császárné, magyar és cseh királynő, I. Ferenc hitvese sorozatos intézkedéseivel a Habsburg-birodalom egységének megszilárdításáért fáradozott. Ez az egységesítési törekvés a politika, a gazdaság, az ipar és az iskolaügy területén egyaránt érvényesült. Magyarország szerepe a mezőgazdaság és a nyersanyagtermelés. így az iparunk fejlődése állandó korlátozásokba ütközött. Számottevőbb előrelépés a hazai iparfejlődésben II. József uralkodásának évtizedében (1780-1790), a Jozefinizmus” korszakában következett be. Ez magával vonta az ipari szakmákban hasznosítható rajzismeret szükségességét. Nyugat-Európától mintegy két évszázados elmaradással a céhes kézműipart felváltó manufaktúrákból a 19. század elején fejlődött ki lassan a gyáriparunk.