Kisvízfolyás-rendezések tájvédelmi szempontjai

Szerzők

  • Báthoryné Nagy Ildikó Réka Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék, Budapest, 1118 Villányi út 35-43.

DOI:

https://doi.org/10.56617/tl.4507

Kulcsszavak:

kisvízfolyás, revitalizáció, tájvédelem, tájrendezés, tájbaillesztés

Absztrakt

A korszerű kisvízfolyás-rendezésnek meg kell felelnie az integrált folyóvízgazdálkodási elvárásoknak, amelyek közvetve és közvetlenül a tájvédelem céljait is szolgálják. A témában folytatott eddigi kutatásom során a tájvédelmi szempontok érvényesülésének módját és mértékét, valamint az érvényesíthetőség lehetőségeit elemeztem. Három revitalizációs terv tájvédelmi szempontú összehasonlítása alapján megállapítottam, hogy a tervek túlsúlyban a természeti tájalkotó tényezők védelmével és alakításával foglalkoznak és adósok maradnak a tájpotenciál és a tájjelleg védelméhez elengedhetetlen antropogén tájelemek részletes vizsgálatával, a művi tájértékek védelmével. A tervek kizárólag a víztest és szűk környezete vonatkozásában integrálják az ökológiai és környezetvédelmi szempontokat, a csatlakozó területek ökológiai átjárhatóságával, illetve a területek revitalizációt elősegítő hasznosításával már nem foglalkoznak. A hazai revitalizációs gyakorlat még egyáltalán nem foglalkozik tájesztétikai kérdésekkel, a kedvező tájképi adottságok megőrzésének, valamint a műtárgyak tájbaillesztésének szempontjai még nem kidolgozottak. A tájvédelmi szempontok sikeresebb érvényesítéséhez többszintű, tájökológiai elveket integráló, multidiszciplináris tervezésre van szükség, amely során megfelelő hangsúlyt kap a tájpotenciál, mint a sokoldalú tájhasznosítás lehetőségének védelme, valamint a kultúrtörténeti és tájképi értékek megőrzése.

Információk a szerzőről

  • Báthoryné Nagy Ildikó Réka, Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék, Budapest, 1118 Villányi út 35-43.

    ildiko.nagy2@uni-corvinus.hu

Hivatkozások

Bardóczy L., Bardóczyné Székely E., Horváth J. 2004: Kis vízfolyások revitalizációs tervezésének kezdeti lépései Kismaros településen, a Morgó patak belterületi szakaszán. Hidrológiai Közlöny 84 (4):27–32.

Bardóczyné Székely E., Harkányiné Székely Zs., Loksa G., 2000: Útmutató a kis vízfolyások és vízgyűjtőterületeik revitalizációját megalapozó „komplex” tanulmányok készítéséhez. I. fejezet: Vízgazdálkodás. OTKA Kutatási jelentés. Gödöllő

Berki I., Barta I. 2003: Tájléptékű ökológiai kutatási területek kiválasztásának szempontjai. In: Csorba P. (szerk.): Környezetvédelmi mozaikok. Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék, Debrecen. pp. 29–32.

Bognár Gy. (szerk.) 1989: Vízfolyások környezetbe illeszkedő szabályozása. VITUKI, Budapest.

Csima P. 1993: Az általános tájvédelem és a természetvédelem. ÖKO 4: 12–18.

Csima P., Göncz A. 2003: A területrendezési tervek tájterhelési és táj-terhelhetőségi vizsgálatainak módszere. Tervezési útmutató. VÁTI Kht., Budapest.

Csima P.1995: Az általános tájvédelem szabályozásának megalapozása. KTM Természetvédelmi Hivatal, Budapest. Tanulmány

Dukay I. (szerk.) 2000: Kézikönyv a kisvízfolyások komplex vizsgálatához. Göncöl Alapítvány és Szövetség. Vác

G.Á.L. Mérnöki Tervező és Szolgáltató Iroda B.T. 1996: Rákos-patak torkolati szakasz revitalizációja, Elvi vízjogi engedélyezési tervhez műszaki leírás, Törzsszám: 8/96.

G.Á.L. Mérnöki Tervező és Szolgáltató Iroda B.T. 1998: Hosszúréti-patak Revitalizációs vizsgálat, Tanulmányterv.

Gál I., Szaszovszky F 1997: A Rákos-patak revitalizációjának tervezése. Hidrológiai Tájékoztató 2: 27–29.

Hajós B. 2000: A vízgazdálkodás országos koncepciója 2000-2015. Öko 11: 1–45.

Hazslinszky T. 1969: Vízmenti tájgondozás Vízügyi Közlemények 1: 120–128.

Láng I. (szerk.) 2001: Folyóinkkal való gazdálkodásról… 2002. Folyógazdálkodási Tárcaközi Bizottság, Budapest

Miklós L. 1984: Tájökológiai módszerek a területi tervezésben. Földrajzi Értesítő 32: 303–319.

Naveh Z., Lieberman A. S. 1994: Landscape Ecology – Theory and Application. Springer-Verlag. New York/Berlin. https://doi.org/10.1007/978-1-4757-2331-1

Rakonczai J. 2004: A környezeti változások hatása az alföldi táj átalakulásában. A Magyar Földrajzi Konferencia előadáskötete. SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék pp. 1427–1434.

Reich Gy., Simonffy Z. 2002: Az integrált vízgazdálkodást támogató magyarországi intézményrendszer. Vízügyi Közlemények 84: 411–441.

Turner M-G., Gardner R-H.,O’niel R-V. 2001: Landscape Ecology in Theory and Practice. Springer- Verlag, New York/Berlin.

Víztükör Szaktanácsadó és Tervező Kft 2003: Morgó-patak revitalizációs terve, elvi vízjogi engedélyt megalapozó dokumentáció.

Letöltések

Megjelent

2005-07-16

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek

Hogyan kell idézni

Kisvízfolyás-rendezések tájvédelmi szempontjai. (2005). TÁJÖKÖLÓGIAI LAPOK | JOURNAL OF LANDSCAPE ECOLOGY , 3(1), 27-35. https://doi.org/10.56617/tl.4507

Hasonló cikkek

1-10 a 14-ból/ből

You may also Haladó hasonlósági keresés indítása for this article.