Évjárat és léptékcsökkentés hatása kukoricaszilázs mikrobiomjának változására a silózás során

Szerzők

Kulcsszavak:

bálasiló, mikrosiló, mikrobiom, évjárat, léptékcsökkentés

Absztrakt

2017-ben egy bálasilót és 8 mikrosilót (200 liter), 2018-ban pedig 8 mikrosilót töltöttünk meg silókukorica szecskával, ahol 150 napon keresztül vizsgáltuk a silózásban szerepet játszó főbb mikrobacsoportok, az összes csíraszám, tejsavbaktériumok, penész- és élesztőgombák számának alakulását. Célunk annak igazolása volt, hogy a kukorica-silózási kísérletekhez létrehozott 200 literes mikrosilók alkalmasak a nagyméretű silókban, mint például egy bálasilóban (800 kg) a silózási folyamat alatt lejátszódó mikrobiológiai folyamatok modellezésére. Eredményeinkkel igazoltuk, hogy a kialakított kísérleti mikrosilók esetében a kisebb méret nem befolyásolta a silózás folyamán a silókukoricában lejátszódó mikrobiológiai folyamatokat, a mikrobiom összetételének változását, megfelelően modellezi az eredeti, jóval nagyobb silókat, használatuk a további oltóanyagkutatásokra megfelelő.

Szerző életrajzok

  • Batáné Vidács Ildikó, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

    Levelező szerző
    Tudományos főmunkatárs
    Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, Élelmiszer-biotechnológiai Kutatócsoport
    1118. Budapest, Ménesi út 43-45.
    batane.vidacs.ildiko@uni-mate.hu

  • Kosztik Judit, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

    Tudományos segédmunkatárs
    Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, Élelmiszer-biotechnológiai Kutatócsoport
    1118. Budapest, Ménesi út 43-45.
    kosztik.judit@uni-mate.hu

  • Tóth Ákos, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

    Tudományos munkatárs
    Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, Élelmiszer-biotechnológiai Kutatócsoport
    1118. Budapest, Ménesi út 43-45.
    toth.akos.gergely@uni-mate.hu

  • Kukolya József, Eszterházy Károly College

    Tudományos főmunkatrás
    Kutatási és Fejlesztési Központ, Élelmiszertudományi és Borászati Kutatóközpont
    3300. Eger, Leányka utca 6.
    kukolya.jozsef@uni-eszterhazy.hu

Hivatkozások

Arvalis (2011): Les territoires du maďs fourrage en France. Arvalis, FNPSMS, UFS

Cullison, A.E., Lowrey, R.S. (1987): Feeds and Feeding. Published by Reston Pub Co, Cronus Books, CarsonCity, NV, U.S.A. ISBN 10: 0835919072; ISBN 13: 9780835919074

Deák, T. (1998): Élesztőgombák a természetben és az iparban. Budapest: Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó.

Dobolyi, Cs., Sebők, F., Varga, J., Kocsubé, S., Szigeti, G., Baranyi, N., Szécsi, Á., Tóth, B., Varga, M., Kriszt, B., Szoboszlay, S., Krifaton, Cs., Kukolya, J. (2013): Occurence of aflatoxin producing Aspergillus flavus

isolates in maize kernel in Hungary. Acta Alimentaria, 42:451-459. https://doi.org/10.1556/aalim.42.2013.3.18

Haigh, P.M., Parker, J.W.G. (1985): Effect of silage additives and wilting on silage fermentation, digestibility and intake, and on liveweight change of young cattle.

Grass Forage Sci., 40:429–436. https://doi.org/10.1111/j.1365-2494.1985.tb01774.x

Kaewpila, C., Gunun, P., Kesorn, P., et al. (2021): Improving ensiling characteristics by adding lactic acid bacteria modifies in vitro digestibility and methane production of forage-sorghum mixture silage. Sci Rep., 11, 1968. https://doi.org/10.1038/s41598-021-81505-z

Muck, R.E., Weinberg, Z.G., Contreras-Govea, F.E. (2013): Silage extracts used to study the mode of action of silage inoculants in ruminants. Agric. Food Sci., 22:108-114. https://doi.org/10.23986/afsci.6717

Samson, R., Houbraken, J., Thrane, U., Frisvad, J. & Andersen, B. (2010): Food and indoor fungi. Utrecht: CBS-KNAW Fungal Biodiversity Centre.

Temba, B.A., Darnell, R.E., Gichangi, A., et al. (2021): The influence of weather on the occurrence of aflatoxin B1 in harvested maize from Kenya and Tanzania. Foods, 10(2):216. https://doi.org/10.3390/foods10020216

Letöltések

Megjelent

2022-12-29

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek

Hogyan kell idézni

Évjárat és léptékcsökkentés hatása kukoricaszilázs mikrobiomjának változására a silózás során. (2022). ÉLELMISZER, TUDOMÁNY, TECHNOLÓGIA, 72(1-2), 6-10. https://journal.uni-mate.hu/index.php/ett/article/view/4734