Táplálkozási dilemmák és az élelmiszerek fejlesztésének világstratégiai irányai

Absztrakt

Az emberiség táplálkozástörténete megközelítőleg öt makroidőszakra osztható. A kezdeti időszak a természet javainak megszerzésével jellemezhető, amit az önellátási célú egyszerű élelmiszertermelés követett. Az újkort a 20. század közepéig  elsőként az energia- és tápanyagigény meghatározása fémjelzi, ami  a 20. század második felében az élelmiszerbiztonsággal bővült, ma  pedig az egészségvédő ún. funkcionális élelmiszerek kezdetének időszakát éljük. Az öt időszak együttesen mintegy 2,5-3 millió évet ölel át, de az egyes fejlődési szakaszok időtartama egyre rövidült. A táplálkozási dilemmák lényegében a táplálkozási ajánlások ellentmondásaiban öltenek testet. A föld lakosságának legalapvetőbb gondja az egyik oldalon az éhínség és az alultápláltság okozta hiánybetegségek, a másik oldalon viszont az iparilag fejlett államokban a jólét  miatti  túltápláltság  a  környezetszennyezésből  adódó  ún.  civilizációs  betegségek. A legújabb FAO-felmérés szerint ma a földön élő 6,2 milliárd emberből 840 millió (13,5%) az éhező.  Mindkét szélsőséghez kapcsolódóan a táplálkozási dilemmák az étkezési zsírok humánélettani megítélése, az allergia  és  intolerancia  gyakori  összemosása, a rák, a csontritkulás és a homociszteinémia köré csoportosíthatók, amelyeket holdudvarként ölelnek át az epidemiológiai és a globális táplálkozási-egészségügyi paradoxonok. Az élelmiszerek fejlesztése a világon három fő irányban folyik: Ezek (a) a funkcionális, (b)  az  organikus,  (c)  a  nemzeti  élelmiszerek. Az  első  kettő  csoportba  tartozók  szorosan kapcsolódnak a humánegészséggel, míg  a  nemzeti  élelmiszerek turistacsalogatók, az élelmiszerek  világi  egységesedésével  szemben  a diverzifikációt  képviselik.  Mindhárom élelmiszercsoport piaci növekedése jóval meghaladja a hagyományos, az ún. generikus élelmiszerekét.