Announcements

Felhívás

Az Artcadia következő, 2024-es 2. számának tematikájához a MASZK fogalmát választottuk hívószóként, ehhez az új számhoz várunk tőletek cikkeket.

A maszkról:

“Az emberi arc végülis nem más mint álarc” – írja Agatha Christie a Cipruskoporsó című könyvében. Ez a bűnügyi kontextusából kiragadott szinte már közhelynek számító megállapítás ma is elgondolkodásra késztet. Sőt jelenünk technológiai környezetében kifejezetten aktuális kérdés, hiszen az identitásunk az online térben tudatosan vagy ösztönösen használt profiljainkkal, adott esetben „avatárjainkkal” azonosul. A modern pszichológia számára személyiségünk pluralitása  konszenzust közvetít: az ’én’ mélyebb elfojtott és tudattalan rétegeit is fel tudjuk tárni a pszichológia segítségével, így nem csak az arcot, hanem az éntudatot is egyfajta én-maszkként érzékelhetjük. Folytathatjuk a sort: az elhatalmasodó fogyasztói kultúra is arra késztet, hogy álarcot öltsünk magunkra szórakozásból, ám arc és álarc játéka történeti-antropológiai állandónak tűnhet, különösen annak fényében, hogy a „más bőrébe bújás” az archaikus törzsi művészetekhez is visszavezet, és köztudottan az ókori görög színház szerves része is volt. Nem is beszélve a rokokó Velencéről, s annak mai kommercializált kultuszáról, a velencei karneválokról. A maszk formai jellemzőiből és a használatának módjaiból egy adott kultúra működésmódját és jelrendszerét olvashatjuk ki. Eredete azonban nem csak az emberhez kötődik, hiszen az állatvilágban egyes egyedeknél szintén megfigyelhető a mimikri jelensége, itt a „másnak látszódás”-nak prédaként az elrejtőzésben, ragadozóként a félelemkeltésben van szerepe. Az emberi arc, vagy a felvett maszkok elrejtik vagy éppen felfedik a személyiség egy-egy rétegét. Mit jelentettek a maszkok az egyes művészettörténeti korokban és mit jelentek ma? Milyen sokrétű megjelenési formája van a különböző művészeti ágakban?  Milyen performatív viselkedésmódokra ösztönöznek?

Ha vannak hasonló kérdéseitek vagy épp válaszaitok a felvetett kérdésekre, és szívesen vállalkoznátok a maszk fogalmához kapcsolódó szöveg megírására, akkor először a tervezett tanulmányok 500-1000 karakteres rövid leírását, absztraktját kérjük tőletek. A szerkesztőbizottság ezek alapján dönt az új lapszám tartalmáról.