Arc nélküli arcok
Kovácsik Emese Judit és Glavánovits Martin fotográfiái
Kulcsszavak:
maszk, arc, tekintet, kísérleti fotográfia, hallgatói alkotásokAbsztrakt
A maszk egy olyan téma, amivel rendszeresen foglalkoznak a hallgatóink, akkor is, ha történetesen más hívószót kapnak a kreatív tantárgyakhoz. Az itt szereplő két hallgatói munka idén készült az Artcadia tematikus számától és egymástól is függetlenül, de mindkettő - mint egy szerencsés egybeesés – épp ennek a többjelentésű fogalomnak a vizsgálatát tűzte ki céljául és aktualitásuk révén kerülnek itt bemutatásra. Kovácsik Emese, fotográfia alapszakos végzős hallgató a szakdolgozatának és vizsgaművének témájaként választotta (ezekből közlünk itt részleteket) és az arcon szándékosan vagy véletlenül fellépő tekintet hiányát értelmezi halotti maszkként. Glavánovits Martin másodéves fotográfia alapszakos hallgató a digitális kor állandó láthatóságának és elérhetőségének követelményére válaszolva játékosan különböző maszkok mögé bújtatja önmagát és családjának tagjait. Más hallgatói munkák is szerepelhetnének itt korábbi évekből, hiszen a maszk, ez az ősidőkre visszanyúló tárgy, ami egyben az elrejtőzés-feltárulkozás fogalmának szinonimája a mai napig aktuális, és jellemzően idővel újabb és újabb jelentésrétegek kapcsolódnak hozzá.
Hivatkozások
Almási Miklós. „A szabadság kézikönyve.” Mozgó Világ 24, 3. sz. (2008) (megtekintés: 2025.03.17.) https://epa.oszk.hu/01300/01326/00097/MV_2008_03_16.htm
Belting,Hans. Faces - Az arc története. Budapest: Atlantisz Könyvkiadó Kft., 2018
Buber, Martin. Én és Te. Fordította és a kísérő tanulmányt írta: Bíró Dániel. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1999.
https://www.scribd.com/document/218170679/Emmanuel-Levinas-Teljesseg-es-Vegtelen.
Lévinas, Emmanuel. Teljesség és végtelen. Pécs: Jelenkor Kiadó, 1999. (megtekintés: 2025.03.17.)
Patsch Ferenc. A másik arca, Emmanuel Levinas az emberi kapcsolatokról. 2020.09. (megtekintés: 2025.03.17.) https://jezsuitakiado.hu/cikkek/a-masik-arca/
Sartre, Jean-Paul. A Lét és a Semmi. Budapest: L'Harmattan Kiadó, 2006.
Letöltések
Megjelent
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2024 Kovácsik Emese, Glavánovits Martin

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.