Városi tájépítészet: Zöldhálózat-kutatások a rekreációs igények és a szociális ellátás tükrében

Absztrakt

A városi tájépítészet egyik fontos kutatási kérdése a zöldhálózati, azaz a közhasználatú zöld- és szabadterek aránya, eloszlása (a magyar szaknyelvben rekreációs zöldfelületi ellátás), a mennyiségi és minőségi igények, a társadalmi elvárások számszerűsítése a városfejlesztés és -tervezés számára. A zöldhálózati ellátás szabályozása, a módszertani megközelítések és a tartalmi megfogalmazások közel száz éves története a folyamatos változást, új és új szempontok integrálását mutatja. A zöldhálózat iránti lakossági igény kielégítése a 20. századi városfejlesztés alapvető várospolitikai eleme volt. A városi lakosság aránya, a városi beépítések intenzitása ma is erőteljesen növekszik. De vajon napjaink komplex szemléletű zöldinfrastruktúra-fogalmi rendszerében mennyire releváns szempont a zöldhálózati elemekhez való jó és arányos hozzáférés elve? Mennyiben határozza meg a városi élet minőségét a zöldinfrastruktúra-tervezés, s azon belül a zöldhálózat mennyiségi, minőségi és szerkezeti fejlesztése? Van-e közvetlen összefüggés a humán jóllét és a városi zöldhálózat mennyisége, elérhetősége (m2/fő) és minősége között? A zöldfelületi normatíva elvi alapokra épült a 20. század utolsó harmadáig, majd az európai várostervezésben megjelentek a lakossági zöldfelületi igények felmérését szolgáló vizsgálatok. Az R. Unwin által 1929-ben kidolgozott zöldfelületi normatíva hosszú időn át szolgált példaként. A II. világháború után a szocialista tömb a zöldfelületi ellátás terén is igyekezett felvenni a versenyt a kapitalista országokkal, s így szovjet mintára Magyarországon is bekerült a várostervezési előírások közé a normatív szabályozás. Fajlagos zöldfelületi ellátottság-vizsgálat hazánkban először Budapesten készült, mégpedig a zöldfelületi elemek méretétől, kialakításától és megközelíthetőségétől függő vonzáskörzetek meghatározásával. Nemzetközi kutatásokban a fajlagos (m2/fő zöldterület) ellátottság helyett a kilencvenes évektől az elérhetőségi elv vált meghatározóvá. Az ökológiai, zöldfelületi terhelhetőségi elvek, az ökoszisztéma-szolgáltatás, a zöldinfrastruktúra fogalmának európai bevezetése a komplex értékelésre hívta fel a figyelmet, míg napjainkban a zöldhálózat egészségügyi, humán jólléti hatásai egy új, interdiszciplináris kutatási irányt reprezentálnak. A tanulmány a nemzetközi, s ezen belül elsődlegesen az európai és a hazai kutatási irányok és a tervezésmódszertan változását és fejlődését elemzi. A magyarországi normatíva és zöldfelületi ellátottsági kutatások bevezetése és a metodika fejlesztése szorosan kötődik a városi tájépítészettel foglalkozó oktatókhoz, kutatókhoz és tervező szakemberekhez. A legfrissebb kutatási eredmények a Budapest Zöldinfrastruktúra Koncepció helyzetfeltárási munkarészének vizsgálatai alapján fogalmazhatóak meg.