A helyi értékvédelem és a településfejlesztés lehetőségei Szomolya településen

Szerzők

  • Szögedi Zsuzsanna Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

Kulcsszavak:

Szomolya, tájrendezés, értékvédelem, településfejlesztés

Absztrakt

A kutatás legfontosabb célja a helyi jelentőségű értékek hatékonyabb védelme volt, amelyhez vizsgálati területként a Nyugat-Bükkalján elhelyezkedő Szomolya község volt a mintaterület. A természeti adottságok, természeti, tájképi értékek mellett nagy hangsúlyt kapott a településtörténeti összefüggések vizsgálata, amelynek eredményeként kiderült, hogy milyen adottságok, természeti, társadalmi és történelmi folyamatok vezettek a meglévő értékek kialakulásához. A szomolyaihoz hasonló típusú, kisebb méretű, agrártörténeti, kultúrtörténeti és tájvédelmi értékekben gazdag településeknél - az egyedi tájértékek felmérését kiegészítve - el kell készíteni a közösségi szempontból jelentős, magántulajdonban lévő tájértékek rendszerező összesítését, értékelését is. Kellő odafigyelésre, többszöri terepi helyszínelésre, több szempontú, komplex értékelési rendszerre és konkrét feladatok  megfogalmazására van szükség a megfelelő védelem, helyreállítás, megőrzést elősegítő kataszterezési eljárás lebonyolításához, és a településfejlesztési javaslatok megfogalmazásához.

Információk a szerzőről

  • Szögedi Zsuzsanna, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

    okl. tájépítészmérnök

    E-mail: szogedi@bnp.kvvm.hu

Letöltések

Megjelent

2006-05-01

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek

Hogyan kell idézni

A helyi értékvédelem és a településfejlesztés lehetőségei Szomolya településen. (2006). 4D Tájépítészeti és Kertművészeti Folyóirat, 2, 40-43. https://journal.uni-mate.hu/index.php/4D/article/view/6068

Hasonló cikkek

You may also Haladó hasonlósági keresés indítása for this article.