Védett tájelemek az Európai Unióban, a 73/2009 EK rendelet hatásai a magyar kunhalmok állapotára

Szerzők

  • Rákóczi Attila Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszék, 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.
  • Barczi Attila Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszék, 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.

DOI:

https://doi.org/10.56617/tl.3692

Kulcsszavak:

tájvédelem, nemzeti érték, kultúrtörténet, közös agrárpolitika, kölcsönös megfeleltetés

Absztrakt

A közös agrárpolitika létrehozása óta számos reformon ment keresztül. Az ezredforduló után, 2010-ben az agrártámogatások kifizethetőségének feltételéül szabták a táj jellemző elemeinek a védelmét. Országunkban a természetes környezet, és az agrártáj állapota nem követelte meg, hogy természeti elemeket építsen be a szabályzóba, így azon kevés tagországok közé tartozunk, ahol nemzeti, kultúrtörténeti értékek kerültek a kölcsönös megfeleltetés rendszerébe. Kutatásunk során a 185 db békés megyei kunhalom állapotában beállt változásokat követjük nyomon területbejárásokkal és monitoring vizsgálatokkal. Eredményeinkből kiderül, hogy az eddig komoly veszélyben lévő kunhalmok állapota javul, hiszen a rendelet életbe lépésekor 97 db kunhalom területét művelték, 2013 őszén 24 db áll művelés alatt.

Információk a szerzőről

  • Rákóczi Attila, Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszék, 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.

    levelező szerző
    rakoczi.attila@gmail.hu

Hivatkozások

Barczi, A., Tóth, T. M., Csanádi, A., Sümegi, P., Czinkota, I. 2006a: Reconstruction of the paleo-environment and soil evolution of the Csípő-halom kurgan, Hungary. Quaternary International 156–157: 49–59. https://doi.org/10.1016/j.quaint.2006.05.024

Barczi, A., Joó, K., Pető, Á. Bucsi, T. 2006b: Survey of the buried paleosol under the Lyukas Mound in Hungary. Eurasian Soil Science 39 (1). p. 133–140. https://doi.org/10.1134/S1064229306130217

Barczi, A., Joó, K. 2009: The role of kurgans in the Palaeopedological and Palaeoecological reconstruction of the Hungarian Great Plain. Zeitschrift für Geomorphologie, Berlin-Stuttgart, 53 Suppl. (1): 131–137. https://doi.org/10.1127/0372-8854/2009/0053S1-0131

Alexandrovskiy, A. L. 2000: Holocen development of soils in response to environmental changes: the Novosvobodnaya archaeological site, North Caucasus. Catena 41: 237–248. https://doi.org/10.1016/S0341-8162(00)00105-3

Ackrill, R. 2000: The Common Agricultural Policy. Sheffield Academic Press Ltd., Sheffield. p. 49–225.

Árgay Z., Balczó B., Tóth P. 2013: A kunhalmok megőrzésének hagyományos és új módjai, szereplői. A Falu 28 (1) 69–80.

Barczi A. 2009: Kunhalmok eltemetett talajainak vizsgálata. MTA Doktori értekezés, Gödöllő. p. 32–61.

Ben, A. 2010: GAEC Standards and Public Goods. GAEC Workshop, Rome, p. 5–8.

Brady, M., Kellermann, K., Sahrbacher, C., Jelinek, L. 2009: Impacts of Decoupled Agricultural Support on Farm Structure. Biodiversity and Landscape Mosaic: Some EU Results. Journal of Agricultural Economics 60: 563–585. https://doi.org/10.1111/j.1477-9552.2009.00216.x

Csányi, M. 2003: Zwei Gräber aus dem frühbronzezeitlichen Gräberfeld von Nagyrév-Zsidóhalom. In: Morgenrot der Kulturen. Frühe Etappen der Menschheitsgeschichte in Mittel- und Südosteuropa. Festschrift für Nándor Kalicz zum 75. Geburtstag Hrsg. von E. Jerem und P. Raczky Archaeolingua 15, Budapest, p. 497–512.

Dani, J., M. Nepper, I. 2006: Sárrétudvari–Őrhalom tumulus grave from the beginning of the EBA in Eastern Hungary. Communicationes Archaeologicae Hungariae, p. 29–50.

Darie, C. 2012: Environmental standards in the common agricultural policy (Cross compliance. Annals of the University of Craiova – Agriculture, Montanology, Cadastre Series) XLII, p. 150.

Ecsedy, I. 1979: The people of the pit-grave kurgans in Eastern Hungary. Fontes Archaeologici Hungariae, Akadémiai Kiadó, Bp., p. 148

Gelencsér, G, Vona, M, Centeri, Cs. 2012: Loosing agricultural heritage in rural landscapes – a case study in Koppány Valley area, Hungary. European Countryside 4(2): 134–146.

Gerry, B. 2009: The Irish Agricultural Rural Landscape. Irish National Landscape Conference, Published Paper, Irish Copyright Licensing Agency Ltd., Dublin. p. 100–110.

Gojda, M., Hejcman, M. 2012: Cropmarks in main field crops enable the identification of a wide spectrum of buried features on archaeological sites in Central Europe. Journal of Archaeological Science 39: 1655–1664. https://doi.org/10.1016/j.jas.2012.01.023

Hejcman, M., Součková, K., Krištuf, P., Peška, J. 2013: What questions can be answered by chemical analysis of recent and paleosols from the Bell Beaker barrow (2500–2200 BC), Central Moravia, Czech Republic? Quaternary International 316: 179–189. https://doi.org/10.1016/j.quaint.2013.06.014

Khokhlova, O. S., Sedov, S. N., Golyeva, A. A., Khokhlov, A., A. 2001: Evolution of Chernozems in the Northern Caucasus, Russia during the second half of the Holocene: carbonate status of paleosols as a tool for paleoenvironmental reconstruction. Geoderma 104: 115–133. https://doi.org/10.1016/S0016-7061(01)00062-3

Kölcsönös Megfeleltetés 2013: A Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot. A Kölcsönös Megfeleltetés honlapja (http//.www.kolcsonosmegfeleltetes.hu)

Molnár, M., Joó, K., Barczi, A., Szántó, Zs., Futó, I., Palcsu, L., Rinyu L. 2004: Dating of total soil organic matter used in kurgan studies. Radiocarbon 46 (2): 413–419. https://doi.org/10.1017/S0033822200039722

MVH 2013: Minimum level of maintenance: Ensure a minimum level of maintenance and avoid the deterioration of habitat. Saját adatbázis, Budapest. p. 1–12.

Novák, T., Nyilas, I., Tóth, Cs. 2009: Preliminary studies on landscape ecological structure of fragmented loess grasslands on the Zsolca mounds (Felsőzsolca, Hungary). Tájökológiai Lapok 7 (1): 161–173.

Puskás, I., Farsang, A. 2008: Diagnostic indicators for characterising urban soil of Szeged, Hungary. Geoderma 148 (3-4): 267–281. https://doi.org/10.1016/j.geoderma.2008.10.014

Raczky, P., Meier-Arendt, W., Anders, A., Hajdú, Zs., Nagy, E., Kurucz, K., Domboróczky, L., Sebők, K., Sümegi, P., Magyari, E., Szántó, Zs., Gulyás, S., Dobó, K., Bácskay, E., T. Biró, K., Schwartz, C. 2002: Polgár – Csőszhalom (1989-2000): Summary of the Hungarian-German Excavations on a neolithic Settlement in Eastern Hungary. Mauer Schau, Band 2., Verlag Bernhard Albert Greiner, Remshalden – Grunbach, p. 833–860.

Sudnik, B., Wójcikowska, I., Moysiyenko, I. 2008: The floristic differentiation of microhabitats within kurgans in desert steppe zone of Southern Ukraine. Acta Societatis Botanicorum Poloniae 77(2): 139–147. https://doi.org/10.5586/asbp.2008.018

Sudnik, B., Wójcikowska, I., Moysiyenko, I., Zachwatowicz, M., Jabłońska, E. 2011: The value and need for protection of kurgan flora in the anthropogenic landscape of steppe zone in Ukraine. Plant Biosystems 145(3): 638–653. https://doi.org/10.1080/11263504.2011.601335

Szelekovszky L. 1999: Békés megye kunhalmai. Körös-Maros Nemzeti Parkért Egyesület Kiadványa, Sirályka Nyomda, Békéscsaba, p. 64

Toma, E., Roth, M. (Eds.), Centeri, Cs., Dobrovodska, M., Printsmann, A., Raguž-Lučić, E. 2010: Agricultural landscape history of 20th-century Eastern Europe. In: Pungetti, G. Kruse, A. (eds.) European Culture expressed in Agricultural Landscapes. Perspectives from the Eucaland Project. Palombi Editori, Rome, p. 105–108.

Tóth A. (szerk.) 1999: Kunhalmok. Alföldkutatásért Alapítvány Kiadványa, Kisújszállás, p. 77.

Tóth A. 2002: Az Alföld piramisai. Alföldkutatásért Alapítvány, Kisújszállás.

Tóth Cs. 2006: Az országos kunhalomfelmérés eredményei a földtani értékvédelem szemszögéből. Acta Geographica Ac Geologica et Meteorologica Debrecina 1(1): 129–135.

Tóth Cs. 2007: Jász-Nagykun-Szolnok megye kunhalmainak állapotfelmérése. Jászkunság 50 (1–2): 42–59.

Tóth Cs., Novák T., Nyilas I. 2008: Ötezer esztendő őrzői - A Zsolcai-halmok. Természetbúvár 63 (3): 20–23.

Tóth Cs., Pethe M., Molnár M. 2012: A Zsolcai-halmok komplex földtudományi vizsgálata. In: Nyári, D. (ed.): Kockázat-Konfliktus-Kihívás. VI. Magyar Földrajzi Konf. Tanulmánykötete, Szeged. p. 897–904.

Tóth Cs., Novák T. J., Tóth A. 2014: A kunhalmok területhasználat-váltásának időszerű kérdései. Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 6. 61–76.

Virágh, D. 1979: Cartographical data of the kurgans in the Tisza region. In: Ecsedy, I. (ed.): The people of the pit-grave kurgans in Eastern Hungary. Budapest, Akadémiai Kiadó. p. 117–148.

Letöltések

Megjelent

2014-07-27

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek

Hogyan kell idézni

Védett tájelemek az Európai Unióban, a 73/2009 EK rendelet hatásai a magyar kunhalmok állapotára. (2014). TÁJÖKOLÓGIAI LAPOK, 12(1), 95-105. https://doi.org/10.56617/tl.3692

Hasonló cikkek

1-10 a 184-ból/ből

You may also Haladó hasonlósági keresés indítása for this article.

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 3 > >>