Kisvízfolyás-rendezések tájvédelmi szempontjai
DOI:
https://doi.org/10.56617/tl.4507Palavras-chave:
kisvízfolyás, revitalizáció, tájvédelem, tájrendezés, tájbaillesztésResumo
A korszerű kisvízfolyás-rendezésnek meg kell felelnie az integrált folyóvízgazdálkodási elvárásoknak, amelyek közvetve és közvetlenül a tájvédelem céljait is szolgálják. A témában folytatott eddigi kutatásom során a tájvédelmi szempontok érvényesülésének módját és mértékét, valamint az érvényesíthetőség lehetőségeit elemeztem. Három revitalizációs terv tájvédelmi szempontú összehasonlítása alapján megállapítottam, hogy a tervek túlsúlyban a természeti tájalkotó tényezők védelmével és alakításával foglalkoznak és adósok maradnak a tájpotenciál és a tájjelleg védelméhez elengedhetetlen antropogén tájelemek részletes vizsgálatával, a művi tájértékek védelmével. A tervek kizárólag a víztest és szűk környezete vonatkozásában integrálják az ökológiai és környezetvédelmi szempontokat, a csatlakozó területek ökológiai átjárhatóságával, illetve a területek revitalizációt elősegítő hasznosításával már nem foglalkoznak. A hazai revitalizációs gyakorlat még egyáltalán nem foglalkozik tájesztétikai kérdésekkel, a kedvező tájképi adottságok megőrzésének, valamint a műtárgyak tájbaillesztésének szempontjai még nem kidolgozottak. A tájvédelmi szempontok sikeresebb érvényesítéséhez többszintű, tájökológiai elveket integráló, multidiszciplináris tervezésre van szükség, amely során megfelelő hangsúlyt kap a tájpotenciál, mint a sokoldalú tájhasznosítás lehetőségének védelme, valamint a kultúrtörténeti és tájképi értékek megőrzése.
Referências
Bardóczy L., Bardóczyné Székely E., Horváth J. 2004: Kis vízfolyások revitalizációs tervezésének kezdeti lépései Kismaros településen, a Morgó patak belterületi szakaszán. Hidrológiai Közlöny 84 (4):27–32.
Bardóczyné Székely E., Harkányiné Székely Zs., Loksa G., 2000: Útmutató a kis vízfolyások és vízgyűjtőterületeik revitalizációját megalapozó „komplex” tanulmányok készítéséhez. I. fejezet: Vízgazdálkodás. OTKA Kutatási jelentés. Gödöllő
Berki I., Barta I. 2003: Tájléptékű ökológiai kutatási területek kiválasztásának szempontjai. In: Csorba P. (szerk.): Környezetvédelmi mozaikok. Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék, Debrecen. pp. 29–32.
Bognár Gy. (szerk.) 1989: Vízfolyások környezetbe illeszkedő szabályozása. VITUKI, Budapest.
Csima P. 1993: Az általános tájvédelem és a természetvédelem. ÖKO 4: 12–18.
Csima P., Göncz A. 2003: A területrendezési tervek tájterhelési és táj-terhelhetőségi vizsgálatainak módszere. Tervezési útmutató. VÁTI Kht., Budapest.
Csima P.1995: Az általános tájvédelem szabályozásának megalapozása. KTM Természetvédelmi Hivatal, Budapest. Tanulmány
Dukay I. (szerk.) 2000: Kézikönyv a kisvízfolyások komplex vizsgálatához. Göncöl Alapítvány és Szövetség. Vác
G.Á.L. Mérnöki Tervező és Szolgáltató Iroda B.T. 1996: Rákos-patak torkolati szakasz revitalizációja, Elvi vízjogi engedélyezési tervhez műszaki leírás, Törzsszám: 8/96.
G.Á.L. Mérnöki Tervező és Szolgáltató Iroda B.T. 1998: Hosszúréti-patak Revitalizációs vizsgálat, Tanulmányterv.
Gál I., Szaszovszky F 1997: A Rákos-patak revitalizációjának tervezése. Hidrológiai Tájékoztató 2: 27–29.
Hajós B. 2000: A vízgazdálkodás országos koncepciója 2000-2015. Öko 11: 1–45.
Hazslinszky T. 1969: Vízmenti tájgondozás Vízügyi Közlemények 1: 120–128.
Láng I. (szerk.) 2001: Folyóinkkal való gazdálkodásról… 2002. Folyógazdálkodási Tárcaközi Bizottság, Budapest
Miklós L. 1984: Tájökológiai módszerek a területi tervezésben. Földrajzi Értesítő 32: 303–319.
Naveh Z., Lieberman A. S. 1994: Landscape Ecology – Theory and Application. Springer-Verlag. New York/Berlin. https://doi.org/10.1007/978-1-4757-2331-1
Rakonczai J. 2004: A környezeti változások hatása az alföldi táj átalakulásában. A Magyar Földrajzi Konferencia előadáskötete. SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék pp. 1427–1434.
Reich Gy., Simonffy Z. 2002: Az integrált vízgazdálkodást támogató magyarországi intézményrendszer. Vízügyi Közlemények 84: 411–441.
Turner M-G., Gardner R-H.,O’niel R-V. 2001: Landscape Ecology in Theory and Practice. Springer- Verlag, New York/Berlin.
Víztükör Szaktanácsadó és Tervező Kft 2003: Morgó-patak revitalizációs terve, elvi vízjogi engedélyt megalapozó dokumentáció.
Downloads
Publicado
Edição
Seção
Licença
Direitos autorais (c) 2005 Báthoryné Nagy Ildikó Réka

Este trabalho está licenciado sob uma licença Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
A folyóirat Open Access (Gold). Cikkeire a Creative Commons 4.0 standard licenc alábbi típusa vonatkozik: CC-BY-NC-ND-4.0. Ennek értelmében a mű szabadon másolható, terjeszthető, bemutatható és előadható, azonban nem használható fel kereskedelmi célokra (NC), továbbá nem módosítható és nem készíthető belőle átdolgozás, származékos mű (ND). A licenc alapján a szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetni a szerző nevét és a szerzői mű címét (BY).




