Nyelvvizsga-lehetőségek és -követelmények Magyarországon

Autor/innen

  • Zsuzsanna Szilvási-Bódis MATE Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet, Idegen Nyelvi Tanszék

Schlagwörter:

nyelvvizsga, nyelvvizsga-rendszerek, nyelvvizsga-bizonyítvány szerepe, jogszabályok

Abstract

Írásom első felében a nyelvvizsga, illetve a különböző nyelvvizsgák megjelenését, jelenlétét mutatom be Magyarországon. Felvázolom a hazánkban elsőként megjelent, hosszú ideig egyeduralkodó egynyelvű Állami Nyelvvizsga történetét, majd az idővel bevezetett többi hazai és nemzetközi nyelvvizsgarendszert, főbb jellemzőit. Teszem ezt azért, mert hosszú ideig a nyelvvizsga nagyon fontos követelmény volt országunkban mindenekelőtt az oktatásban, de a munka világában is, ezért is alakulhatott ki ez a nagy választék.

A tanulmány másik felében pedig a nyelvvizsga, a nyelvvizsga-bizonyítvány elsősorban a felsőoktatásban betöltött szerepének alakulását részletezem. A vonatkozó jogszabályok áttekintésével bemutatom a nyelvvizsga mint követelmény “pályafutását”, azaz miként változott a nyelvvizsga-követelmény megítélése, helyzete az utóbbi néhány évtizedben, egészen mostanáig.

Autor/innen-Biografie

Literaturhinweise

EUROSTAT (2021): Tertial educational attainment. Letöltés dátuma: 2023.05.15. Forrás: ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/ddn-20221114-1

Szerző nélkül 1 (2023): Hogy a kecske és a káposzta is... Kell-e nyelvvizsga a diplomához? Nyelv és Tudomány honlapja. Letöltés dátuma: 2023. 05. 14. Forrás: m.nyest.hu/hirek/kell-e-nyelvvizsga-a-diplomahoz

Salusinszky, A. (2023): Megszólalt a szakmai egyesület is: “a kormánydöntés azt sugallja, hogy nem fontos idegen nyelvet tudni”. Eduline honlapja. Letöltés dátuma: 2023. 06. 19. Forrás: https://eduline.hu/nyelvtanulas/20220729_nyelvvizsgakotelezettseg_nysze

Szerző nélkül 2 (2023): Nyelvvizsga nélkül mit sem ér a diploma. Letöltés dátuma: 2023. 05. 18. Forrás: https://eduline.hu/kereses?mit=Salusinszky

Szerző nélkül 3 (2020): Nyelvvizsga nélkül is megkapják a hallgatók a diplomájukat. Letöltés dátuma: 2023. 06. 28. Forrás: https://2015-2019.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/hirek/nyelvvizsga-nelkul-is-megkapjak-a-hallgatok-a-diplomajukat

Szerző nélkül 4 (2023): Nyelvvizsga teszi a diplomást. Diplomások diploma nélkül: alkotmányos és sértő a nyelvvizsga-követelmény? Nyelv és tudomány honlapja. Letöltés dátuma: 2023. 05. 14. Forrás: https://m.nyesthu/hirek/miert-alkotmanyellenes-a-nyelvvizsga-kovetelmeny

Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Osztály (2023): Nyelvvizsga-statisztikák. Letöltés dátuma: 2023.06.20. Forrás: nyak.oh.gov.hu/doc/statisztika.asp

Rozgonyi, Z. (2023): Tényleg elvész a nyelvtudás jelentősége, ha nem lesz kötelező a nyelvvizsga az egyete-meken? Úgy tűnik, nem. Eduline honlapja. Letöltés dátuma: 2023. 06. 20. Forrás: https://eduline.hu/nyelvtanulas/20230330_nyelvi_kovetelmeny_eltorlese_Rozgonyi_Zoltan

évi LIX. törvény egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosításáról. Letöltés dátuma: 2023. 06. 14. Forrás: https://njt.hu/jogszabaly/2022-59-00-00

Veröffentlicht

2023-11-01

Ausgabe

Rubrik

Cikkek

Zitationsvorschlag

Nyelvvizsga-lehetőségek és -követelmények Magyarországon. (2023). SZAKNYELV ÉS SZAKFORDÍTÁS | TECHNICAL LANGUAGES AND TRANSLATION, 1(2), 16-24. https://journal.uni-mate.hu/index.php/szsz/article/view/4880