Élelmiszer és Marketing Konferencia

Részletes információk az I. Élelmiszer és Marketing Nemzetközi Konferenciáról

Napjaink komplex globális kihívásai közt kiemelt szerepe van a biztonságos élelmiszerellátásnak, amely élvezetes, egyénre szabott és egészséges táplálkozást segítő fogyasztási igénnyel párosul. A trendek egyértelműen paradigmaváltást mutatnak a fogyasztói magatartásban, amelyre a vállalatok mérettől, tevékenységi körtől, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül válaszokat keresnek. Ehhez szeretne hozzájárulni hagyományteremtő szándékkal konferenciánk.

Ebben az évben két területre koncentrálunk: az innováció és az együttműködések erősítésére az élelmiszerláncban. A fogyasztói igények kielégítésében nem kérdéses az innováció helye és szerepe, amely átível az oktatás, a kutatás, a szabályozás, az ipar, a kereskedelem területén, mint ahogyan országhatárokat sem ismer. Mindebből is adódóan nem nélkülözhető az együttműködés a különböző szintek, szereplők között, de az egyes szinteken belül sem, sőt a siker egyik forrása ez lehet.

A konferencia két részből áll. A rendezvény első felében, délután 1-től szakmai előadásokra kerül sor, amelyet egy rövid vita követ. Célunk, hogy erre a plenáris szakaszra az állami szféra és az ipar azon magas rangú vezetőit hívjuk meg, akik a napi munkájuk során nem csak találkoznak a kihívásokkal, de alakíthatják is az arra adott válaszokat, valamint jó gyakorlatokat tudnak bemutatni.

A rendezvény második részében kerekasztal beszélgetés keretében az innovációban és az együttműködésben példamutató szereplőket szólaltatunk meg, annak érdekében, hogy a résztvevők a fókusztéma több aspektusát megismerhessék. A beszélgetés során elismert szakembereket a termékpálya minden szintjéről (termelés, feldolgozás, kiskereskedelem, klaszter, egyesületek és oktatás), valamint a média képviselőit ültetjük egy közös asztal mellé.

Úgy véljük, hogy a hazai és nemzetközi trendeket egyaránt felvonultató, információban gazdag, izgalmas és tanulságos fórumot biztosítunk a résztvevőknek.

A rendezvényre mintegy 200-250 főt várunk, köztük vállalatvezetőket, szakembereket, szaktanácsadókat, az akadémiai és állami szféra tagjait. Különös figyelmet fordítunk a médiára, ennek megfelelően szeretnénk minél több kurrens helyen szerepeltetni a konferencia előadóit, a rendezvény előtt és után egyaránt. A konferencia teljes időtartalma alatt működtetünk egy kiállítást, ahol kiemelkedő élelmiszeripari vállalatok, egyéni és társas vállalkozások kínálnak tartalmas bemutatót innovatív termékeikből