Medialitás, posztmedialitás és intermedialitás a papír médiumának képzőművészeti alkalmazásában

Szerzők

  • Lieber Erzsébet Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar

Kulcsszavak:

papír, medialitás, posztmedialitás, intermedialitás, természet

Absztrakt

Az írás- és információhordozó médiumok története azt tanúsítja, hogy a gondolat, a szellemi koncepció, vagy nevezhetjük mémnek is a dawkinsi mémelmélet értelmében, megköveteli és sok esetben meg is teremti magának azt az adekvát transzparens hordozót, amely nem csupán hordozza a rá vagy belé kódolt információt, illetve művészeti üzenetet, hanem teljesen átlátszóvá válva eltűnik a megjeleníteni, kifejezni szánt idea, gondolat, bármiféle kulturális mém közvetítése közben. Tehát olyan módon asszisztál a mém „világlásában”, (Heidegger, 1977. 84.) hogy az úgy jelenhessen meg, mintha teljesen önálló állaga lenne, mintha kizárólagosan és önerőből létezne.
A papír egyike az ilyenfajta hordozóeszközöknek. Tehát ő maga, a papír nem látszik (azaz a mém észlelésekor közömbös marad, és közvetlenül nem érzékeljük), viszont a mém, az „immateriália” általa testesül meg, nyer hozzáférhető létet.

Hivatkozások

Beke László (1997): Médium/elmélet. Balassi Kiadó, Budapest.

Dawkins, Richard (1986): Az önző gén. Gondolat Kiadó, Budapest.

Dempsey, Amy (2003): A modern művészet története. Képzőművészeti Kiadó, Budapest.

Didi-Huberman, Georges (2001): „Imaginum Pictura…in totum exoleuit”. A művészettörténet kezdete és a kép korszakának vége. In: Házas Nikoletta (szerk.): Változó művészetfogalom. Kijárat Kiadó, Budapest.

Eco, Umberto (2007): A szépség története. Európa Kiadó, Budapest.

Eimert, Dorothea (1992): A papírművészet rövid története. In: Új művészet, 1992/9. 8-11.

Heidegger, Martin (1988): A műalkotás eredete. Európa Kiadó, Budapest.

Manovich, Lev: Posztmédia esztétika. Krízisben a médium. www.exindex.hu/index.php?i=hu&tf=krizisben_a_medium.html (2006. április 01.)

Merz, Mario (1995): Részlet a Sofort will ich Buch machen című könyvből. In: Lengyel András, Tolvaly Ernő (szerk.): Kortárs képzőművészeti szöveggyűjtemény I-II. A&E ’93 Kiadó. 296-297.

Mészáros Géza (1992, szerk.): Medium Paper katalógus (1992). MINT Foundation, Budapest.

Sturcz János (1999): Janus félúton. Új Művészet Kiadó, Budapest.

Tillmann József Attila (1997): Inter média. In: Távkertek. Kijárat Kiadó, Budapest. 65-72.

Wagner, Monika (2001): Das Material in der Kunst. Eine andere Geschichte der Moderne. C. H. Beck Verlag, München.

Letöltések

Megjelent

2008-11-30

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek

Hogyan kell idézni

Medialitás, posztmedialitás és intermedialitás a papír médiumának képzőművészeti alkalmazásában. (2008). ARTCADIA : A Rippl-Rónai Művészeti Intézet Lapja, 1(1), 122-135. https://journal.uni-mate.hu/index.php/artcadia/article/view/3843