Milyen színű a zene?

Polikróm színharmóniák szerkesztése a tonális zenei hangskálák segítségével

Absztrakt

Ha két, művészi szempontból fontos fizikális inger mérőszámaiban egyformán megjelenik a térbeli tartalom, vagy azonos szempontok szerint is tudjuk őket jellemezni, természetes, hogy késztetést érzünk az összehasonlításukra. Ezért már több száz éve igyekeznek a kutatók, művészek valamilyen tudományosan is helytálló párhuzam egzakt leírására a színek és a zenei hangok között. Mi is ezt kíséreljük meg a dolgozatban, de egy relatíve új eszköz, a digitális színmérő műszer segítségével. Mivel 7 színre még senki sem dolgozott ki színharmónia vezérelveket, nagy kihívásnak tűnik a szín-hangnemek megalkotása. Prof. Nemcsics Antal könyvében is viszonylag kevés utalás van a 4 színezetnél gazdagabb harmóniákra, sőt óva int a szivárványos tarkabarkaság hibájától és inkább kiterjesztett komplementer, triád és kvadrát harmóniákat említ könyve színharmónia fejezetében. Nagyon titokzatos dolog és nehéz művészi feladat számos szín egymással harmóniába rendezése, ahogy az Paul Klee-nek, Amrita Sher Gilnek vagy Giorgio Morandinak sikerült, vagy amilyen színélményt a régi utcasori épülethomlokzatokon látunk mediterrán, vagy éppen északi országokban anélkül, hogy a sok szín összezavarja, vagy túlkiabálja egymást. A zeneszerzőknek teljesen természetes, hogy az esetek többségében egy tonális hangnemben kezdenek el zenét írni, míg a festőknek, dizájnereknek a mai napig ilyen színhangnemek nem állnak a rendelkezésükre, csak színtani közhelyek – azok is legtöbbször pontatlanul. Ezt az űrt próbálja a dolgozat kitölteni.