Szavak feketén-fehéren?

Tipográfiai jeleken és szöveghasználaton alapuló kísérletek az 1960-70-es évek szürke zónájában Magyarországon

Absztrakt

Jelen tanulmányom az 1960-as évek végétől az 1970-es évekig bezáróan az avantgárd törekvések újabb hullámának és az új médiumok művészetbe való beemelésének kísérleti megközelítéséből fakadóan, a tipográfia különböző megjelenési formáit vizsgálja. A betűk alkalmazása esetünkben nem a tipográfia funkcionális-tervezőgrafikai normarendszeréhez kapcsolódik elsődlegesen, hanem multidimenzionális megközelítésben, az autonóm művészet eszközeként vizsgálható. A nyelvi jeleken alapuló műalkotásokat a tipográfia formai és jelentést közvetítő funkciói alapján értelmezem, ahol a skála egyik végén formakísérletek, a másik végén szemiotikai dominancia áll. Vizsgálatom tárgya, hogy ezek milyen arányban vannak jelen a korszakban, valamint, hogy az új médiumok bevonása feszegeti-e a tipográfia további határait. Földrajzi viszonylatban elsősorban magyarországi eseményekre, alkotókra és alkotásokra fókuszálok, azonban helyet kapnak a magyar anyanyelvű „jugoszláv kollégák” is. Az, hogy a tanulmányban a szomszéd országokban élő magyar alkotók közül miért csak ők szerepelnek, arra vezethető vissza, hogy a munkáik úttörő megközelítése a tipográfia kísérleti jellegének tágabb értelmezését teszi lehetővé. A hazai progresszív művészeti eseményeken való aktív részvételük közvetlen kapcsolatot biztosított országunk magyar alkotóival.