Út az örökségturizmusig: faluszemináriumi kutatások Hollókőn
DOI:
https://doi.org/10.21408/arr.7153Kulcsszavak:
kutatási koncepció, társadalmi, gazdasági helyzetfeltárás, kutatásmódszertanAbsztrakt
A Magyar Regionális Tudományi Társaság Faluszemináriumi Kutatóműhelye, mint önálló szakmai tagozat csupán néhány éve kezdte meg működését, de a faluszemináriumi kutatások hagyománya ennél messzebbre nyúlik vissza. Az egykori Szent István Egyetemhez kötődően Gödöllőn 2007-ben kezdődött a munka Faluszeminárium néven (Nagyné Molnár 2022). Nyolc hazai település került kijelölésre, ahol a hazai vidéki átalakulási folyamatok, társadalmi, gazdasági változások nyomon követését tűztük ki célul, időről időre visszatérve a helyszínekre. A kijelölt települések között van Hollókő is, mely Magyarország talán legismertebb faluja az ország ÉK-i részén, Nógrád vármegyében, Budapesttől körülbelül 100 km-re, és ahol először 2015-ben jártunk. Ennek a munkának sok más, Hollókőt érintő kutatásához képest a legszembetűnőbb sajátossága, hogy benne átfogó társadalmi, gazdasági helyzetfeltárás volt a cél. A faluszemináriumi keretek közötti kutatás ebből adódóan komplex problémafelvetést, összetett módszertant alkalmaz, rétegzett képet adva a vizsgált településről. Jelen tanulmány a 2023-ban folyt kutatások problémafelvetését, kutatásmódszertani leírását közli.
Hivatkozások
Bálint, Cs., Bakos, I. (2015): Egészséges (?) Hollókő. Acta Regionis Rurum, 9. 92–103.
Beluszky, P., Sikos, T. T. (2007): Változó falvaink (Magyarország falutípusai az ezredfordulón) MTA Társadalomkutató Központ
Beluszky, P., Sikos, T. T. (2011): Változó falvaink: Tizenkét falurajz Kercaszomortól Nyírkarászig. pp. 264–291.
Bogárdi, T. (2015): Hollókő társadalmának fontosabb ismérvei a statisztikák tükrében. Acta Regionis Rurum, 9. 10–19.
Demeter, P., Ritter, K. (2015): Hollókő- tendenciák a mezőgazdaságban. Acta Regionis Rurum, 9. 34–43.
Dobosyné Antal, A., Kovács, D. (szerk.) (2013): Hollókő öröksége. Budapest
Eckert, M. (2015): A jövő záloga: a hollókői ifjúság helyzete és lehetőségei. Acta Regionis Rurum, 9. 72–81.
Faragó, Z. (1997): Hollókő Polar Studió
Hevesi, I. A. (2015): A kisvállalkozások és a kézművesség helyzeténekvizsgálata Hollókőn. Acta Regionis Rurum, 9. 44–55.
Kassai, Zs. (2015): Társadalmi szervezetek Hollókőn Acta Regionis Rurum, 9. 82–91.
Kovács, D., Molnár, M., Farkas, T. (2000): Hollókő felemelése és… Falu, Város, Régió, 10. pp. 14–21.
Kovács, D., Molnár, M. (2000): Hollókő. In: Bódi, F., Bőhm, A. (szerk.): Sikeres helyi társadalmak Magyarországon. Agroinform Kiadóház, Budapest
Kovács, D. (2013): Hollókő dosszie- újratöltve. In: Dobosyné Antal, A., Kovács, D. (szerk.): Hollókő öröksége. Budapest. pp. 239–251.
Méhes, L. (2009): Hollókő és a palócföld
Mendele, F. (2013): Hollókő műemléki jelentőségű területének védelme. In: Dobosyné Antal, A., Kovács, D. (szerk.): Hollókő öröksége. Budapest. pp. 41–50.
Molnár, M. (2006): Az ország térszerkezetének formálói: terület- és vidékfejlesztés. A Falu, 21(1), 43–49.
Molnár, M. (2011): Hollókő (VII.2. altípus, VIII. falutáj). In: Beluszky- Sikos, T. T.: Változó falvaink: Tizenkét falurajz Kercaszomortól Nyírkarászig. pp. 264–291.
Molnár, M. (2014): Dobosyné Antal Anna: Kovács Dezső (szerk): Hollókő öröksége recenzió. Tér és Társadalom, 28(1), 179–182. https://doi.org/10.17649/TET.28.1.2573
Molnár, M. (2015): Falukutatás Hollókőn. Acta Regionis Rurum, 9. 4–9.
Molnár, M., Bencsik, B. (2015): Utcakép-elemzés Hollókőn. Acta Regionis Rurum, 9. 28–33.
Molnár, M., Bogárdi, T. (2015): Hollókő mentális térképe. Acta Regionis Rurum, 9. 104–113.
Nagyné Molnár, M. (2022): Faluszemináriumi Kutatóműhely: a SZIE-től az MRTT-ig. Acta Regionis Rurum, 16. 4–14.
Odler, L. (2015): Hollókő marketing szempontú elemzése, marketingkommunikációs eszközeinek vizsgálata. Acta Regionis Rurum, 9. 64–71.
Peresztegy, F. (2015): Dilemmák és tények Hollókő néhány fontosabb turisztikai attrakciójával kapcsolatban. Acta Regionis Rurum, 9. 56–63.
Ritter, K. (2015): Összegző gondolatok Hollókő endogén erőforrásairól, a helyi fejlesztés lehetőségeiről. Acta Regionis Rurum, 9. 114–120.
Román, A., Zólyomi, J. (1990): Hollókő Corvina
Román, A. (1997): Hollókő. Hollókő Önkormányzata
Tomori, V. (1992): Hollókő – Egy palóc falu lélekrajza. Akadémai Kiadó
Vig, D., Hevesi, I. A. (2015): Hollókő közlekedésföldrajzi helyzete és kapcsolata a környék településeivel. Acta Regionis Rurum, 9. 20–27.
Egyéb források
KSH adatok
A 2015-ös és a 2023-as faluszemináriumi kutatások adatbázisa
Letöltések
Megjelent
Folyóirat szám
Rovat
License
Copyright (c) 2025 Nagyné Molnár Melinda (Szerző)

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.