Átalakuló falusi szerepek az elmúlt 150 év falufelmérései alapján

Absztrakt

Az elmúlt évszázadban hazánkban a társadalmi-gazdasági változások következtében a településhálózat jelentősen átalakult, ezért a falvak hagyományos szerepköre is megváltozott.
A falu a korabeli értelmezések szerint a hagyományos paraszti társadalom és ezzel együtt a mezőgazdasági termelés színtere volt, azonban az évtizedek során ez fokozatosan átalakult, helyén egy új, funkcióiban sokszínűbb, megjelenési formájában különböző településforma jött létre. A „falu = mezőgazdasági település” képlet már a rendszerváltást megelőzően érvénytelenné vált,2, 3 ám a rendszerváltást követően a folyamat tovább erősödött. Magyarázatul szolgálhat erre a mezőgazdaságban foglalkoztatottak arányának drasztikus csökkenése is: míg 1900-ban az összes foglalkoztatott háromötöde (61%), 1990-ben már kevesebb mint ötöde, 2001-ben pedig mindössze 6%-a dolgozott a szektorban.
A szocializmusban a gazdaság legfontosabb ágazata az ipar volt, foglalkoztatását tekintve 1970-ben a faluállomány 10-15%-a ipari, harmada pedig vegyes jellegű település volt. A falvak átalakulását jelentősen befolyásolták a település- és társadalompolitika hatásai is: a szocialista gazdaság kiépítése (kollektivizálás, iparosítás) egyes térségeket helyzeti előnybe hozott, s a településhálózat-tervezés elvei szerint az ellátottságbeli különbségek is nőttek, így a hátrányosabb helyzetű térségek az elégtelen műszaki infrastruktúra-hálózat és a lakásállomány rossz állapota miatt egyre jobban leszakadtak.
Az 1990. évi önkormányzati törvény felértékelte a helyi önkormányzatiságot, a községek „megszabadultak” a területi szint alárendeltségétől, az önkormányzatiság elve a demokratikus berendezkedés fundamentumának tekintette az önkormányzás lehetőségét. Ezzel együtt a településhálózat fejődésének keretei gyökeresen megváltoztak. Háromezer fölé emelkedett a helyi önkormányzatok száma, és a piacgazdaság kiépülésével a települések versenye is felerősödött. Hirtelen nagyszámú település került a települések szabad verseny jellemezte "piacára", amelyen egymáshoz viszonyított pozíciójukat földrajzi helyzetük, adottságaik és az azokat kihasználó helyi politikájuk határozta meg.
A falvak fejlődése, fennmaradása napjainkban különös aktualitással bír. 2018-ban Magyarország kormánya célul tűzte ki a kistelepülések népességmegtartó és népességnövelő erejének, valamint a fiatalok helyben maradásának elősegítését, továbbá az elvándorlás visszaszorítását. A kormány hosszú távú tervei között szerepel, hogy a falvak ismét vonzóvá váljanak a fiatalok, a családok és a letelepedni vágyók körében, ennek érdekében 2018-ban meghirdette a Magyar Falu Programot, s 2019-től kezdődően 2021-ben már harmadik éve írja ki az ehhez kapcsolódó pályázatokat.
Kutatásunk a falvak fejlesztését, fennmaradását vizsgálja, cikkünkben most arra a kérdésre keressük a választ, hogy a falvak az elmúlt évszázad(ok)ban mely belső erőforrásokra alapozták fejlődésüket, illetve, hogy mely helyi és helyzeti energiák8 határozták meg a falvak fejlődését, s azok miként változtak.
Bár jelen elemzésünk a falvak erőforrásainak változását tűzte ki célul, nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy az aktuális területpolitika is befolyásolta a falvak fejlődési lehetőségeit. A szocializmusban a településpolitika ideológiai, gazdaságfejlesztési és struktúrapolitikai kérdéssé vált, egyes vélemények szerint az 1971-es Országos településhálózat-fejlesztési koncepció nem településhálózat-, hanem városfejlesztési koncepció volt, mely a falvak többségét funkció nélküli – azaz nem fejlesztendő – kategóriába sorolta, ellehetetlenítve ezzel fejlődésüket. Ezzel szemben a 2005-ös OTK országos céllá tette a vidék térségi alapú fejlesztését, elsősorban gazdasági diverzifikáció révén (ne legyen kizárólag agrár alapú), míg a 2014-es OFTK a helyi gazdaságfejlesztés és a kistelepülések népesség megtartó képességének célzásával egyfajta területpolitikai ösztönzést adott a falvaknak – ami azonban a gazdasági és urbanizációs átalakulási folyamatokat csak mérsékelten tudja ellensúlyozni.